𝙣𝙤𝙬 // 𝘤𝘩𝘢𝘯𝘨𝘭𝘪𝘹

4

Sóhajtva léptem be az otthonomnak nevezett házba. Az ajtót becsuktam magam után, a cipőimet rendezetten leraktam a helyére, a dzsekimet pedig felakasztottam a fogasra, táskámat egyik kezemben fogva indultam el a szobám felé, ahova ugyancsak sóhajtva tettem be a lábam. A könyvektől nehéz hátizsákot csak bedobtam az egyik sarokba, majd egyszerűen bedőltem az ágyamba. Orromba azonnal beférkőzött a Changbin ruháiból áradó férfias, mégis lágy illat. Kellemes..
Szótlanul bámultam a fehér, kissé már lepattogzott, enyhén repedt falat. Nem tudom, hogy mégis miért adott Changbin száraz ruhákat.. Megsajnált volna? Dehát az lehetetlen..
Hirtelen megcsörrent a telefonom, mire majdnem szívinkfartust kaptam. Ránéztem a képernyőre, ahol anya neve virított. Nyöszörögve nyúltam a készülék után, majd felvettem a telefont.
- Szia drágám! - szólalt meg egyből egy női hang. - Nagyon sajnálom, de be kellett jönnöm dolgozni egész éjszakára, ami nem is annyira rossz, az anyagi helyzetünkre nézve. Gondolom már hazaértél, de szerettem volna, ha tudnád. Majd csak reggel megyek haza, remélem nem haragszol. Sietnem kell, ne haragudj. Vacsi a hűtőben. Sok puszi, vigyázz magadra! - és már ki is nyomta. Jó, hogy megvárta, míg egyáltalán köszönök..
Hajamba túrva dobtam le magam mellé a telefont, s felültem. El kéne kezdenem tanulni..
Végül erőt véve magamon, elkullogtam a táskámhoz, amiből kivettem a szükséges tankönyveimet, majd az íróasztalomhoz sétálva tettem le a kiadványokat. Leültem, majd ugyan lustán, de mégis apró mosollyal az arcomon kezdtem bele a tanulásba.
Nem sokáig kellett memorizálnom az tananyagokat, mivel bármilyen furán is hangzik, ezeket a feladatokat már valamennyire tudom. Ez van, ha az ember szeret előre "művelődni".

...
Tanulás után megnéztem egy filmet az elég régi laptopomon. Valami vígjáték, bár őszintén? Nem nagyon kötött le.
A roppant izgalmas film után elmentem fürdeni, majd beraktam a mosógépbe a maradék szennyest, Changbin ruháival együtt. Míg a mosógép mosott, én megvacsoráztam, ami egy egyszerű rántotta volt, amit még anya készített. Evés után kiteregettem, majd mivel már fáradt voltam; bedőltem az ágyamba, pár percen belül pedig elnyomott az álom.

...

- Szia, drágám! - csukta be maga után az ajtót édesanyám. Látszott rajta, hogy mennyire kimerült, szinte állva is el tudna aludni, mégis mosolyogva lépkedett közelebb hozzám, s zárt karjaiba.
- Jó reggelt. - köszöntem bedugult orral, miközben visszaöleltem.
- Nahát, megfáztál? - kérdezte meglepődött hanggal, miközben eltolt magától.
- Igen, tegnap eláztam. - mutattam fel a kezemben szorongatott zsebkendőt.
- Jajj, te! Gyere, csinálok neked teát. - mosolygott rám, a hajamat pedig összeborzolta.
- Nem kell, látom rajtad, hogy fáradt vagy. Menj, pihenj nyugodtan. Nemsokára amúgy is indulnom kell a suliba. - néztem rá.
- Ragaszkodom hozzá. Meg amúgy is szeretnék beszélni veled valamiről.. - kezdte el birizgálni az ujjait.
- Rendben. - csak bólintottam, majd beindultam a konyhába.
Leültem a négyszemélyes konyhaasztal egyik székére, s onnan figyeltem anyát, ahogy halkan dúdolászva készíti az italt. A csönd beállt közénk, semelyikünk nem szólt egy szót sem.
- Tessék. - tette le elém az elkészült teámat, ő pedig leült elém.
- Köszönöm. - kortyoltam bele, és vártam, hogy elkezdje mondani, amit szeretett volna.
- Figyelj Felix.. tudom, hogy rengeteget tanulsz, és biztosan nem nagyon van időd másra. Viszont azt is tudod, hogy az anyagi helyzetünk nem a legfényesebb. Nagyon sokat dolgozom, de így sem kapok annyi fizetést, hogy kényelmesen tudjunk élni. Hiába túlórázom, vagy megyek be éjszakára is dolgozni; így is kevés a keresetem. arr-
- Azt szeretnéd, hogy dolgozzak? - vágtam közbe egyből.
- Ha nem probléma.. De természetesen ha nem szeretnéd, nem muszáj. Maximum kitalálok valamit. Esetleg keresek új munkahelyet, hátha sikerrel járok.. - magyarázta, de én megint közbevágtam.
- Persze, elmegyek dolgozni. Eleve már tizenhét éves vagyok, illene elkezdenem. - bólintottam, anya pedig csodálkozva nézett rám.
- Biztos? Tényleg nem szeretném rád erőltetni. - nézett rám bűnbánő tekintettel.
- Biztos. Igazából már régóta meg akartam kérdezni, de azt hittem, hogy nem engednéd. - ittam meg az utolsó korty teát is, majd felálltam a helyemről. - Ma suli után elmegyek nézni egy munkahelyet. - közöltem, mire anya örömében felugrott a helyéről.
- Köszönöm! Nem tudom, hogy mégis hogy érdemeltem ki egy ennyire csodálatos gyereket! - motyogta és szorosan átölelt, mire én csak elkuncogtam magam.
- Én sem. - viccelődtem, mire ő is felnevetett.
- Na menj, a végén még lekésed a buszt. - tolt el magától, ezért én is elengedtem őt. - Aztán okosan az iskolában. Nehogy elszédíts valamilyen fiút. - kacsintott rám játékosan, nekem meg full vörös lett a fejem. Na igen.. Egyedül anya tudja rólam, hogy meleg vagyok, és nem ítél el érte, amiért nagyon hálás vagyok. Ahogy azért is, amiért ilyen jó a kapcsolatunk egymással.
- Nem szándékozom. - nevettem fel, miközben a cipőmet kezdtem el felvenni. A dzsekimet is felkaptam magamra, illetve a táskámat is feldobtam a hátamra.
- Legyen szép napod. - állt meg az ajtóban, miután én már kiléptem a házból.
- Köszönöm. Te meg menj és pihenj. - mosolyogtam rá, majd intettem neki, s elindultam a buszmegálló felé.
Nem kellett sietnem, mivel pont időben indultam el a buszhoz. Mikor odaértem, még várnom is kellett az autóbuszra, de nem bántam.
Hamar eltelt az a pár perc, amit várnom kellett. Amint megjött a busz, a legelső helyre ültem, amit találtam. Ma sem voltak sokan a járműn, de nem tulajdonítottam neki nagy figyelmet.