𝙣𝙤𝙬 // 𝘤𝘩𝘢𝘯𝘨𝘭𝘪𝘹

7

- Na, milyen volt? - lépett hozzám vigyorogva Jisung, miután az utolsó vendég is elhagyta a kávézót. A kezében tartott tálcát a belső pultra helyezte, majd rám emelte tekintetét, kíváncsian várva válaszomat. - Megfelelt első munkanapnak? - kérdezte, miközben a kávégépet kezdte áttörölni.
- Nagyon jó, azt hittem nehezebb lesz elkészíteni a kávékat. - válaszoltam mosolyogva. - Jut eszembe! Akkor megkóstolod őket? - néztem rá kíváncsian, hangomból pedig teljesen kivehető volt az izgatottság.
- Persze. - bólintott egyetértően, én pedig vigyorogva álltam neki elkészíteni az italokat.
- Addig letakarítom az asztalokat. - fogott meg egy rongyot, s elindult a már üres asztalokhoz. - Egyébként gratulálok, ahhoz képest, hogy ez volt az első napod, elég szépen vetted az akadályokat. - szólt hátra nekem az egyik asztalt törölve.
- Köszönöm. - lett szélesebb a mosolyom, majd minden figyelmemet a kávék elkészítésére szenteltem. Mire én megcsináltm az italokat, Jisung is sikeresen végzett az asztalokkal.
- Remélem ízleni fognak, próbáltam a lehető legjobbat kihozni magamból. - szólaltam meg kissé szerényen, mire ő csak elmosolyodott.
- Nem gondolnám, hogy rossz lenne, mivel pár vendég meg is jegyezte, mennyire finom. Hozzátenném, hogy törzsvendégekről is beszélek. - nézett rám elismerően, az egyik kávét pedig a kezébe vette, majd azzal a lendülettel bele is kortyolt. - Azt a kurva, Felix! - nyíltak hatalmasra szemei. - Ez isteni, respect! - mutatott lájkot az egyik kezével.
- Köszi. - vigyorodtam el szélesen.
- Remé- - kezdene bele, de hirtelen félbeszakította egy, a kávézóba belépő személy.
- Nyitva vagytok még? - sétált egy félmosollyal ajkain közelebb. Túl ismerős a hangja.
Én csak összeszorított ajkakkal kaptam el tekintetem a fiúról és a márványpadlót kezdtem el erősen bámulni. Kár volt felnéznem, szinte megvakultam a szemmel látható nagyképűségétől.
- Uh, szia. Izé, most zártunk be, sajnálom. - hadarta el Jisung, én pedig kissé furcsán tekintettem oldalra, véletlenül sem emelve fel fejemet. Nem kerülte el tekintetem, hogy mennyire vörös volt, és mintha a szemei is csillogtak volna... Erre majd még rákérdezek... - D-de még nem zártuk le a kasszát, szóval Felix elkészítheti neked, amit szeretnél! - mosolyodott el, de szemeit semmiért sem vette volna le a srácról. Ezért még megfizetsz Jisung!
- Felix? - hökkent meg kissé Minho, majd közelebb sétált a pulthoz. - Lee Felix, igaz? - hallottam hangjából, hogy vigyorog, amiért idegesen emeltem fel tekintetem.
- Igen. - válaszolt meglepődve Jisung. Istenem, miért kellett válaszolnia?
- Nahát, mi itt is összefutunk? Micsoda véletlen. - könyökölt fel a pultra Minho, mire én idegesen kaptam fel a fiúra tekintetemet.
- Igen, micsoda véletlen. - mosolyodtam el, ám szemeimmel mindenbizonnyal gyilkolni lehetett volna. - Mit adhatok? - sétálok be nagyot nyelve a pultba.
- Egy karamellás lattét. És a munkatársad telefonszámát. - pillantott Jisungra, aki időközben mosogatni kezdett, kijelentésére viszont elnyílt ajkakkal kapta fel a fejét, teljesen elvörösödve.
- A karamellás lattet pár percen belül elkészítem, viszont a telefonszámát ne tőlem kérd el. - motyogtam halkan. Nem tetszik ez nekem, miért akarja Jisung telefonszámát?

...

- Felix! Ezt nem hiszem el! Honnan ismered? Ki ő? Úristen, nagyon helyes volt, láttad? És rám is kacsintott, mikor elkérte a számomat! Ez hihetetlen, tudni akarom a nevét! - ugrált és hadonászott összevissza Jisung, miközben sétáltunk hazafele. - Ja hehe, ne nézz bolondnak, de meleg vagyok. - vakarta meg kínosan vigyorogva tarkóját. Eléggé meg is lepődtem, hogy csak ilyen lazán közölte.
- Valahogy éreztem. - nevettem fel, miután feleszméltem. Bár, a kávézóban történtek után valahogy sejtettem. - De ha ez megnyugtat, én is. - rántottam vállat, kicsit izgulva reakciójától.
- Ú, igen? Végre van egy forró barátom, köszönöm Istenem! Végre valaki megért! - kuncogta el magát felpörögve - na nem mintha eddig le lehetett volna lelőni -, mire én is megnyugodtam.
- Igen, megértelek. - mosolyogtam rá. - De csak részben. - tettem hozzá számat elhúzva.
- Ezt meg hogy érted? - pillantott rám értetlenül, én pedig nagy levegőt vettem.
- Megértem, hogy meleg vagy, hiszen én is ebben a cipőben járok. Viszont azt nem értem, hogy mit tetszett meg neked benne. - grimaszoltam, mikor az említett fiúra gondoltam.
- Helyes. Nagyon is. És még a neve is tuti illik hozzá. - sóhajtott elmerengve, egy apró mosollyal ajkain. - Na, szóval mi a neve? - fogta meg hirtelen kezemet, így megállásra kényszerítve.
- Nem akarod tudni a nevét, hidd el. A telefonszámodat sem értem, hogy miért adtad meg neki. - sóhajottam. Minho már most teljesen elvette az eszét, pedig nem is ismeri, még a nevét sem tudja. Akkor mégis honnan tudhatná, hogy milyen bunkó egy ember?
- De, tudni akarom. Miért nem mondod el? Ahogy láttam, ti elég jól ismeritek egymást. Amúgy azért adtam meg neki, mert ránéztem és így bumm! Nagyon megtetszett. - pirult el beszéde közben.
- Igen, sajnos ismerjük egymást. Azt nem mondanám, hogy elég jól, de tudok róla egy-két dolgot, amiket lehet neked jobb lenne nem tudni. Jisung, hidd el nekem, ez a fiú semmi komolyat nem akar tőled, csak kihasználni szeretne. - közöltem a szomorú igazságot, a végére elhalkulva.
- Komolyan? - szomorodott el egy pillanat alatt, az ugrálást abbahagyta, lépései pedig lelassultak. Az előbbi boldogságának nyoma sem volt.
- Sajnálom. Majd találsz jobbat, megígérem. - mosolyogtam rá biztatóan, amit viszonzott, de teljesen látszott, hogy nem őszinte. - Tudod mit? Gyere, menjünk el sétálni és beszélgessünk, ismerjük meg egymást. Elvégre munkatársak vagyunk. - erre csak felcsillanó szemekkel bólintott.

-

halihó, ki emlékszik még eme "csodás" könyvre?:') nem hinném, hogy sokmindenki lol
na de!! visszatértem, igen👼 ezentúl aktívkodni fogok! tudjátok; új év, új én;)
egyébként hatalmas bocsánat az ekkora kihagyásért:( szeretlek titeket na:(
jA ÉS::::
boldog karácsonyt mindenkinek!!♡