A Pál utcai Lány [BEFEJEZETT]

Először A Grundon

Az utolsó óra előtti szünetben mégnagyobb zajjal voltak a többiek, mert már nagyon mehetnékek voltak. Bár, hogy pontosítsak, csak ketten voltak zajosak. Kolnay és Barabás; valamin nagyon vitatkoztak, a többiek meg mit sem törődve ezzel beszélgettek a padtársukkal, vagy a mögöttük ülővel. Ők már hozzászoktak ehhez, engem viszont nagyon zavart, ugyanis épp olvasni szándékoztam. Végül elegem lett, összecsaptam a könyvem, és elindultam a hátulról a harmadik pad felé.

– Örülnék, ha befejeznétek, mert bár fogalmam sincs mi a vita tárgya, irtó idegesítő, hogy amíg én elől olvasni próbálnék, ti itt hátul zajongtok! – csattantan fel, mire rögtön elhallgattak, de nem csak ők, hanem az egész osztály. Zsuzsi új barátnői rögtön súgdolózni kezdtek a húgommal.

Mikor láttam, annyira meglepődtek, hogy nem fognak veszekedni, visszamentem a helyemre, és nyugodtan fellapoztam a könyvem.

– Anna, ezt hogy csináltad? – kérdezte meglepődve Boka.

– Miért?

– Mert már lassan rekord ideje csendben vannak. Rám hallgatnak, de egy idő után ismét neki kezdenek.

– Hát, akkor szívesen – vontam vállat.

– Ez még jól jön, ha majd a grundon is veszekedni fognak valamin – jegyezte meg Nemecsek.

Ekkor becsengettek, óra pontossággal belépett a tanár, és elkezdődött a kémia óra.

***

Az óra vége felé sokféle hang jött be a térről. Ahogy hallgatóztam, sokan már pakolásztak. Barabás elég nagy zajt is csapott vele. Én is neki láttam csendesen elpakolni a könyveimet, és a füzetet, amit egész órán nem is használtunk, ugyanis a tanár azt akarta bemutatni, hogy miként lesz zöld a Bunsen-égő lángja.

– Mennyi idő van még? – kérdeztem halkan Bokát.

– Öt perc. Már, ha egyáltalán észre veszi majd csengőt – válaszolta.

– Remek. Az idő alatt elalszok – hajtottam a fejemet a padra.

Ekkor Rácz tanár úr felfigyelt a zajra, ami kintről jött.

– Csengey, csukd be az ablakot! – kérte az első padban ülő fiút, aki fontoskodva felkelt a helyéről, és elegett tett a tanár kérésének.

Éppen nagyban, szenvedtem, mikor a lábamnak ütközött egy papír galacsin.

– Boka, ez szerintem neked jött – tettem le az asztalra a papírt.

– Mindkettőnk neve rajta van, úgyhogy szerintem te is elolvashatod – vont vállat, miközben széthajtogatta a galacsint, amin nem állt sok minden. Csupán két rövid mondat.

Délután háromkor a grundon. Elnök választás.

– Kovács! – szólt rám hirtelen a tanár, én meg rögtön felpattantam.

– Öhm... Szerintem az a láng még nem igazán zöld – válaszoltam, és reméltem, nem valami nehezebbet akart hallani tőlem, ugyanis egyáltalán nem figyeltem. Szerencsémre ennyi elég volt neki, és megnyugodva huppantam le.

Öt perccel később megszólalt az életmentő csengő. A tanár végül lemondóan feladta a házit, és elengedett minket.

Nagyon siettem lefelé, hogy anyának oda tudjam adni a táskámat. Szerencsére, mikor nap közben felhívtam, nem volt kifogása az ellen, hogy néhány osztálytársammal legyek. Csupán az volt a kikötése, hogy valaki majd kísérjen haza.