A Pál utcai Lány [BEFEJEZETT]

A Háború Napja

Reggel az eső hangjára ébredtem. Már ekkor reménykedtem, hogy nem zuhogó esőben kell harcolnunk. Még feküdtem pár percet, és pötyögtem egy üzenetet Ernőnek, hogy jobbulást neki, és megígértem, hogy amint vége a háborúnak, mindent el fogunk mesélni.

Az időjárás miatt ki kellett bírnom öt percet a kocsiban, úgy hogy Zsuzsi is ott van. Na igen. Így a háború napján nem voltunk olyan jó hangulatban. Apa pedig nem értette, hogy mi bajunk van egymással, mi pedig nem fáradoztunk a válasz adással, ugyanis abban mindketten egyetértettünk, hogy jobb ha a szüleink semmit nem tudnak erről.

Mikor beértünk a terembe, a tekintetem akaratlanul is a középső padsor harmadik padjára esett, mely most üres volt. Vettem egy mély levegőt, elültem a helyemre, és hogy eltereljem a gondolataimat, rajzolni akartam, de mikor kinyitottam a füzet hátulját, letettem a dologról, ugyanis azon a lapon már volt egy rajz. Amit az első napomon készítettem, és Nemecsek megdicsérte. Végül becsuktam a füzetet, és lehajtottam a fejemet a padra.

– Anna? – hallottam Boka hangját magam mellől.

– Hm? – emeltem fel a fejem.

– Jól vagy?

– Persze, csak az időjárás, meg... Nem... nem vagyok jól. Az előbb rajzolni akartam, és megtaláltam azt a rajzot, amit Ernő megdicsért az első napomon, meg hogy nincs itt mögöttem.

– Figyelj, mondta, hogy ma viszik orvoshoz. Ha jobban lesz annyira, hogy meglátogathassuk, a háború után elmegyünk hozzá és neki adhatnád azt a rajzot.

Erre csak bólogattam, és megöleltem. Ekkor azonban egy hatalmas füttyszó hallatszott a hátsó padból.

– Csónakos! Mit  mondtam arról, hogy szívrohamot okozz? – pattantam fel a helyemről.

A többiek elnevették magukat, az említett, pedig lecsúszott a székén.

***

Dél környékén elállt az eső, és ennek nagyon örültünk, ugyanis arra még van esély, hogy a homokbombák valamennyire megszáradjanak.

Szerencsére ma is elmaradt az utolsó óránk, így mikor háromnegyed egykor kicsengettek az ötödik óráról, mindannyian rohantunk haza enni, aztán pedig háromnegyed kettőkor a grundra.

Azonban mikor beléptünk a kiskapun, érdekes látvány fogadott minket, ugyanis a farakások tövében egy mély árok volt.

– Ez mi? – kérdeztem meglepve.

– Ez egy sáncárok. Janó ásta ma reggel – válaszolt Boka

– Nem mintha nem tudnám mi az a sánc, de minek?

– Mert a Pál utca felőli zászlóalj nem a kapunál lesz, hanem itt. De addig nem támadnak, amíg nem végeztünk a Mária utca felől.

Erre már mindenki megértett mindent.

Kettő óra előtt mindenki a helyére ment, már csak mi maradtünk Bokával a grund közepén.

– Felmegyünk a kunyhó tetejére, hogy lássuk az egészet – jelentette ki a tábornok.

– Az itt töltött időm alatt másztam kerítést, fát, és most meg kunyhót? A háború után ezeket ki kell húznom a bakancslistámról. Mellesleg az nem fog beszakadani?