Úgy érzem, üres vagyok.
Úgy érzem, nincs mit tennem. Nincs célom. Csak úgy...lebegek a semmiben két állapot között, Élet és Halál között.
Egyedül vagyok ezen a helyen, a végtelen sötétségben, nincs ki felé nyújtanom kezem.
Nincs kivel beszélni, nincs kivel vígasztalódni, nincs kit szeretni.
Mintha bezártak volna egy burokba, ahonnan én mindent láthatok, de ők semmit sem. Néhányan átlátnak a burkomon, de a legtöbben nem.
Valaki tegnap megkérdezte, szomorú vagyok e. Én azt mondtam, kicsit mindig.
Megkért, hogy mosolyogjak, én meg rámosolyogtam. És azt mondta, így vagyok igazán szép.
Nem tudom, elhittem e.
Céltalanul élni nehéz. Nem hiszek másoknak, nem tudom, mit tegyek. Nem tudok én már semmit.
Értelmetlen létezés.
Értelmetlen szenvedés.
Értelmetlen.
Fojtogató egy érzés ez.
És kicseszett gáz.
Mintha az emberek megfojtanának.
Félek tőlük. De komolyan.
Sétálok az utcán, és levegőt is alig merek venni, mikor elmegyek valaki mellett. Nehogy meghallja a lélegzetvételt. Ne nézzen rám, ne foglalkozzon velem. Semmit se tegyen azért, hogy észrevehessen. Csak hagyjon békén.
Félek. Egyedül vagyok. Céltalan vagyok. Egy kicsitnagyon szenvedek is. De ez mind zárójeles. Nem érdemel egy betűt sem.
Szóval ne foglalkozz ezzel, amit itt leírtam.
Hagyd meg zárójelesnek.
Úgy mindenkinek jobb lesz.
YOU ARE READING
something between you and me
Random"Eresszük ki a rabokat, hadd játszanak!" Homo sum: humani nil a me alienum puto. "Azt akartam mondani, amit maga a szöveg mond, szó szerint és minden lehető értelemben." "Emberkéz alkotta sötétség." "Ne őrüljünk meg. Nem tudok mást mondani." gondola...
