~No more lies~ Peter Parker ff

04. Ez vajon egy első randi volt?

2017. Augusztus 21

Az éjszaka elég sokat forgolódtam mire eltudtam aludni, egyfolytában pókin járt az agyam és hogy majdnem megcsókoltuk egymást, nem tudom mi ütött belém amikor felhúztam a maszkját, általában nem vagyok ilyen rámenős, de ez most más volt, olyat éreztem amit csak Peter-el szoktam, amiről persze ő nem tud és nem is szeretném, ha megtudná hogy kedvelem őt, jobban mint egy legjobb barátot szokás, ezek a gondolatok cikáztak a fejemben. Hajnali 4 körül tudtam csak elaludni.
07:41
Reggel arra keltem hogy valami vagy valaki kopogtat az ablakomon, ami szinte lehetetlen mivel konkrétan a 20.-on lakom.Az ablak felé fordultam és megláttam a rugdalózóst ahogy épp fejjel lefelé lóg az ablakomnál, amikor látta hogy észre vettem félig felhúzta a maszkját és nagy mosollyal az arcán integetett nekem. Gyorsan kikászálódtam az ágyból és az ablakhoz siettem hogy kinyithassam neki.
-Sziaa! -mászott be.
-Shhh -tettem a kezemet hirtelen a szájára. -Halkan!Tony-ék még alszanak.
Megfogta a kezem és elvette a szájáról.
-Bocsi! -húzta le a maszkját teljesen. -majd így halkabb leszek. -nevetett. -Nos akkor hölgyem, készen áll a mai napra?
-Pizsamában? -kérdeztem nevetve.
-Akár abban is!
-Felöltözök és mehetünk! Addig te! -mutattam rá az ujjammal. -várj meg itt! -fogtam meg a karját és ültettem le az ágyamra, majd oda mentem a szekrényemhez és kivettem belőle egy nadrágot és egy egyszerű felsőt, utánna pedig elindultam a fürdőbe. Gyorsan megmostam a fogam,lezuhanyoztam és felöltöztem.
-Mehetünk!
Póki felállt, az ablakhoz ment, kimászott rajta,majd az üveghez tapadva várt.
-Kizárt hogy én itt kimenjek!! -mutattam az ablakra.
-Megfoglak!
-A 20. Emeleten vagyunk!
-Tegnap éjszaka a tetőn voltunk és tudod az
magasabb! -nevetett.
-De.. ah.. tudod, még egy napja sem ismerlek,de már bosszantó vagy!
-Áucs! -Tette a szívére az egyik kezét! -Ez fájt!
-Fogd be! -nevettem el magam,majd megpróbáltam kimászni az ablakon, minden simán ment addig ameddig a lábam meg nem csúszott, egy kissebb sikoly kíséretében zuhantam két emeletet, majd éreztem ahogy Póki hálója ráragad a csuklómra. Felnéztem rá, ő pedig szépen lassan felhúzott.
-Tudod mit mondtam éjszaka, ha leesnél én hősiesen megmentenélek! -ölelte át a derekam jó szorosan.
-Most már biztosra vehetjük hogy 110%-ban teljesen megbízom benned! -fogtam körbe én is.
-Eddig nem tetted?
-Még egy napja sem ismerjük egymást!
-De mostmár bízol bennem?! Fedjem fel a világ előtt magam ha értem a logikádat Stark! -nevetett. -Most próbáld nem becsukni a szemed! -mondta és még mielőtt válaszolhattam volna már ki is lőtte a hálóját a mellettünk lévő házra, majd el is indultunk.
Most nem csuktam be a szemem és látvány valami eszméletlen jó volt. Megértettem hogy mi jó neki abban hogy szinte mindennap a házak közt ingázik.
Szerintem több órán keresztül keringtünk a városban, volt hogy megálltunk enni az utcán álló egyik hotdog-os pultnál vagy sétálgattunk egy-egy meredek épület tetején. De persze pókinak is kell a pihenés ezért az egyik ház tetején leültünk és elkezdtünk beszélgetni.

-És amúgy hány éves vagy?
-Miért érdekel?
-Hát nemtudom csak reménykedem benne hogy tegnap éjszaka nem egy 30 éves férfival próbáltunk egymást lesmárolni. -Ahogy ezt kimondtam gyorsan a szám elé kaptam a kezem. -Basszus ezt hangosan kimondtam?
Póki rámnézett és elnevette magát.
-Igen hangosan kimondtad! -nevetett még mindig. -És nyugi nem vagyok 30 éves! Igazából korban egészen közel állok hozzád!
Gyorsan témát akartam váltani és nem foglalkozni a majdnem csókkal.
-És ki tudja hogy Te vagy a Póksrác?
-Csak a haverom!
-Semmi családtag?
-Nem, ha megtudná soha többet nem mennék sehova, szerintem még iskolába sem! -nevetett.
-Ó szóval neked egy...
-Igen -vágott közbe.
-Sajnálom! -fogtam meg a vállát.
-Semmi baj!
Inenntől síri csend uralkodott közöttünk, én pedig magamat szidtam fejben hogy hogy lehetek ilyen barom hogy felhoztam ezt a témát, a nagy csöndben észre vettem hogy már csak a lámpák világítják meg az utcákat és a nap teljesen eltűnt a felszínről.
-Picsába! -álltam fel.
-Mi a baj? -állt fel ő is.
Gyorsan megnéztem az időt. 23:46. Közben észre vettem az értesítéseimet.
                            30 nem fogadott hívás Apa❤️
                           16nem fogadott hívás Pepper💖
                           24nem fogadott hívás Steve🙄
                      11 nem fogadott hívás Rhodey😝
                           14 nem fogadott hívás Wanda💕
                           8 nem fogadott hívás ismeretlen számról
-Ez! -mutattam a telefonomon az értesítéseimet.
-Picsába!
Póki gyorsan körbe fogta a derekamat és hihetetlen gyorsasággal haza vitt. Szokásosan a tetőnknél álltunk meg. Köszönés képpen most csak gyorsan megöleltem és siettem is le. Ahogy beléptem az ajtón szinte az összes bosszúálló a szemem előtt volt. Az ajtó csapódására mindenki felkapta a tekintetét.
-Te hol voltál? -jött oda idegesen Tony.
-Neked sem kell mindenről tudni! -Vágtam hozzá azt amit ő is tegnap hozzám.
-Nem ezt beszéltük meg Ness! -kiabált velem mindenki előtt. Még sosem láttam Tony-t ilyen dühösnek, főleg nem velem. Bevallom kicsit megijedtem, de nem adtam olyan könnyen magam.
-Akkor mit? Hogy egésznap a szobámban üljek tanuljak és éljem a bezárt életemet? -kiabáltam már én is. -Azt hittem ha majd vissza hozol sokkal jobb lesz, de lehet hogy tévedtem!
Tony idegesen össze csapta a tenyerét és ironikusan fel nevetett.
-Köszönöm mindenkinek a segítséget, de most mindenki menjen haza! -mondta Tony ingerülten, szemét le sem véve rólam.
-De... állt fel Steve.
-Azt mondtam KIFELÉ!! -kiabált Tony.
Mindneki aki ott volt gyors iramban kezdett el menni kifelé. Wanda és Steve kifelé menet még egy bíztató pillantást vetettek rám, majd ők is elmentek.
-Tudod te hogy mennyire fáj hogy nem tudom mi van veled? -mondta még mindig kiabálva.
-Na persze!
-Ezt meg hogy értsem?
-6 hónap! 6hónapra elküldtél engem a világ végére! Egyedül voltam majdnem mindennap! Csoda hogy nem őrültem bele!
-A saját érdekedben tettem!
-Te mindig mindent az én érdekembe teszel, csak az a baj hogy nem látom!
-Remélem szereted a szobádat mert egy ideig biztos hogy nem mész ki onnan!
-Tessék?
-Jól hallottad! Indulj a szobádba!
-Gondolhattam volna hogy megint elzársz mindentől!
Idegesen elindultam a szobám felé, majd olyan erővel csaptam be az ajtót hogy majdnem kiszakadt a helyéről. Leültem a székemre, majd elkezdtem azon agyalni hogy mit csinálhatnék hogy le nyugtassam magam, arra jutottam hogy jót tenne ha olvasnák, úgyhogy felálltam és elindultam a könyves polcom felé, levettem egy random könyvet, aztán hirtelen elkezdett rezegni a telefonom a zsebemben. Ránéztem az órára 00:48.
-Ki az aki ilyenkor hívogat?? -kérdeztem magamtól, majd gyorsan elővettem a telefonom.
Ismeretlen szám
Ma már ez a kilencedik alkalom hogy egy ismeretlen szám hív. Nem tudtam mi lehet a fontos az éjszaka közepén, nem igazán volt kedvem felvenni ezért hagytam, viszont az ismeretlennek nem igazán volt kedve hagyni engem, ezért idegesen felvettem.
-Igen? -szóltam bele a telefonba.
-Tehát téged is el lehet érni, már azt hittem meg kell hogy látogassalak!
-Csak nem Nick Fury-hoz van szerencsém?
-Az apád nem valami ügyesen titkolja hogy szuper erőd van!
-Nekem mondja! -nevettem fel.
-Natasha elmondta mit tudsz, és hogy szeretnél Bosszúálló lenni! Örülnék ha bejönnél a S.H.I.E.L.D -hez.
-Tudja mennék én, de sajnos most lettem szobafogságra ítélve!
-Egy engedetlen viselkedés bele fér, még ha egy szuperhősről is van szó, nem de?
-Ezzel most arra céloz hogy szegjem meg apám szabályát és szökjek ki az éjszaka közepén??
-Pontosan!
-Benne vagyok!
-Gondoltam! Natasha lent vár rád! -mondta majd le is tette a telefont.
Megfogtam a kezembe a cipőmet, majd lassan és halkan elindultam kifelé, mindenhol síri csend volt és vak sötét. A nappali mellett mentem el és mivel nem láttam semmit sikeresen belerúgtam a kanapé sarkába.
-Basszameg! -mondtam egy picit hangosabban a kelleténél. Gyorsan a szám elé tettem a kezem és vártam egy kicsit, hátha mondjuk felébresztettem valakit, semmi mocorgását nem hallottam ezért tovább mentem. Az ajtó előtt felvettem a cipőm és szépen kisétáltam rajta, majd le az emeleten aztán ki az utcára.
Natasha nagy mosollyal egy kocsinak dőlve várt az épület előtt.
-Sziaa! -szaladtam oda hozzá és öleltem meg.
-Tony mondta hogy eléggé rossz vagy mostanában! -ölelt vissza. -Ez tetszik! -nevetett, majd kinyitotta a kocsi ajtaját hogy betudjunk szállni.
-Na és hova tüntél, mit csináltál? Netán fiú van a dologban? -bombázott Nat a kérdésekkel.
-Hát valami olyasmi! -nevettem fel.
-Na mesélj!
Szépen lassan elmeséltem Natashának mindent szóról szóra.

-Wow, jól meg kavart a srác! -nyúlt az ajtó kilincséért.
-Hova mész? -kérdeztem.
-Miközben beszéltél ide értünk! -szállt ki a kocsiból én pedig mentem utánna.
-Nos ez lenne itt a S.H.I.E.L.D!
-Wow!
Nat rám mosolygott, megfogta a karom és elindult befelé.