~No more lies~ Peter Parker ff

19.Nem akarlak látni

Az idő egyre melegebb lett New York utcáin, már a szél sem fúj annyira mint hajnalban. Peter pulcsiját levettem, majd a derekamra kötve ballagtam tovább. 3 utcányira voltam a háztól, amikor meghallottam, hogy valaki a nevemet kiáltsa a hátam mögött. Megfordultam és láttam ahogy Nathan gyors léptekkel halad felém.

-Mit akarsz Nate?
-Csak megláttam hogy itt vagy, gondoltam köszönök!
-Hát megtetted, úgyhogy szia! -intettem neki és elindultam.
-Hé várj már! -vette fel a tempómat. -És amúgy mizu veled mostanában?...Hogy vagy?
-Eddig tök jól voltam, aztán most itt vagy te... hát bárcsak másik irányba mentem volna! -villantottam rá egy gúnyos mosolyt.
-Ne legyél már ilyen durci, a sors is azt akarta hogy találkozzunk látod! -karolta át a vállam, én pedig azzal a lendülettel le is löktem onnan a kezét. -Na mindegy...hallom Parker-el vagy mostanában, egy csomóan azt terjesztik hogy együtt vagytok, ha akarod segítek a pletykák abbamaradásában.
-Nathan! -álltam meg és fújtam ki idegesen a levegőt. -Ezek nem valami hülye pletykák, Peter és én együtt vagyunk, ezt nagyon valószínű hogy mindenki, köztük te is tudtad! Szóval mond meg hogy mégis mi a francot akarsz tőlem?
-Oké, most tudom hogy ez tök random lesz, de én azt szeretném ha újra összejönnénk, mert szeretlek és hiányzol!
-Ó nem Campbell, te nem szeretsz! Téged csak idegesít hogy találtam valaki sokkal jobbat mint te vagy!
-Mi? Dehogy! Nálam jobb nincs!
-Persze, add be másnak az idióta mesédet! -indultam volna el, de megfogta a karom és vissza rántott.
-Had emlékeztesselek milyen volt régen! -fogta meg az arcom, majd a száját az enyémre tapasztotta. Olyan gyorsan löktem el magamtól amilyen gyorsan csak tudtam.
-Hogy te mekkora egy barom vagy! -kiáltottam rá egy erős pofon kíséretében, majd sietős léptekkel újra elindultam.

Miközben sétáltam azon agyaltam hogy elmondjam-e Peter-nek mi történt az előbb, végül arra jutottam hogy muszáj neki elmondanom, mert nem szeretném ha mástól hallaná vissza, abból is csak a vita lenne.

Mikor a házhoz értem May néni nyitott nekem ajtót, onnan egyenesen Peter szobájába vettem az irányt.

-Szia! -állt fel az ágyról Natasha, mikor kinyitottam az ajtót.
-Ő meg mit keres itt? -néztem Peter-e.
-Nézd! Tudom, haragszol és sajnálom hogy nem mondtam el hogy tudok a nagymamádról, de Tony nem akarta...
-Mióta érdekel téged mit akar az apám? -vágtam közbe.
-Megértem hogy most mérges vagy és minden jogod megvan haragudni rám, csak hallgass meg oké? -határozottan bólintottam, ő pedig folytatta. - Megtudom oldani hogy ne kelljen elmenned Tony-val, csak bele kell egyezned és máris hívom Fury-t, hogy intézkedjen!
-Mibe kéne egyeznem?
-Mivel van egy nagyid ezért..
-Szó sem lehet róla hogy hozzá költözöm! -vágtam a szavába.
-Nem is kell! Csak papíron az lesz hogy ő vigyáz rád, lakhatsz nálunk a bosszúálló házban ami mondjuk tulajdonképpen Tony-é, de nem kell  tudnia róla, hogy ott vagy elég ha azt mondod a nagymamáddal fogsz élni! Kapsz külön szobát és ha nem akarsz velünk beszélni azt teljesen megértjük csak... -szomorúan a padlóra nézett, majd egy nagy sóhajjal vissza rám. -Csak ne hagyj itt minket!
-Én..
-Figyelj ha nem akarod ott hagyni Tony-t azt teljesen megértem! Ez egy nehéz döntés és nem is számítottam rá, hogy egyből választ adsz csak kérlek jelezz valahogy mielőtt elindulna a gépetek, mert szeretnénk a többiekkel elbúcsúzni tőled!

A szemembe könnyek gyűltek, de igyekeztem őket olyan gyorsan letörölni ahogy tudtam.
-Majd írok! -mondtam rá sem nézve,majd az ajtó csapódását hallva leültem a padlóra és a falnak döntöttem a fejem. Hosszas csend uralkodott a szobában amit Peter szomorú hangja tört meg.

-Mit fogsz csinálni? -ült le velem szemben, majd megfogta a kezem
-Fogalmam sincs! Úgy gondoltam segíthetnél benne! -erőltettem felé egy mosolyt.
-Én nem választhatok helyetted! Tudom hogy nehéz, de ebben egyedül kell döntened! Nem szeretnék én lenni az aki befolyásol, de csak hogy tudd bárhogy is döntesz semmi sem választhat minket szét! Te mondtad még sok időnk van együtt és egy percet sem szeretnék belőle nélküled tölteni! Szóval ha elmész akkor mindennap hívlak és elmegyek dolgozni is, hogy legyen pénzem elmenni hozzád amennyiszer csak tudok, ha pedig itt maradsz akkor minden egyes nap veled leszek még akkor is ha rám unsz mert szere..-akadt el a mondatában az én szívem pedig olyan hevesen vert hogy azt hittem mindjárt kiugrik a helyéről -szeretek veled lenni! Igen pontosan ezt akartam mondani! -nyelt egy nagyot.
-Hallottad ezt?
-Mit? -állt fel hirtelen.
-Mintha.. -álltam mellé. -Mintha nyálcsöpögést hallanák! - Nevetve felé fordultam, mire ő unott arccal nézett vissza rám, de nem bírta sokáig vissza tartani a nevetését. -Kicsit nyálas volt a beszéded Peter! -fordultam felé, majd a két kezemet összekulcsoltam a tarkóján.
-Komolyan beszéltem! -nézett a szemembe, a kezét pedig a derekamra csúsztatta és szorosan magához húzott.
-Tudom! Én is szeretek veled lenni Parker! -éreztem ahogy elpirulok úgyhogy gyorsan lehajtottam a fejem, de Peter az államnál fogva felemelte.
-Csak nem pirulsz? -mosolygott rám pimaszul.
-Pff..ki? Én? Biztos csak hallucinálsz!
-Persze persze,- bólogatott - Mondja a lány aki eszméletlen állapotban más bolygókra teleportál!
-Ne felejtsd el azt sem ,hogyha nagyon akarok akkor a gondolataidban is tudok olvasni!
-Jajj tényleg hogy felejthetném el! -nevetett fel, majd egy hirtelen mozdulattal a száját az enyémre tapasztotta és ráérősen megcsókolt.
-Mennem kéne! -mondtam ő pedig a homlokát az enyémnek döntötte.
-Ígérd meg hogy én leszek az első akinek szólsz mi mellett döntöttél, rendben?
-Rendben! -mondtam és egy gyors csókot nyomtam a szájára búcsúzásképpen.