~No more lies~ Peter Parker ff

05. Bosszúálló lehetek?!

2017. Augusztus 21.

Natasha végig vezetett egy hosszú folyosón,és egy hatalmas vasajtó előtt megállt. A tenyerét rárakta a mellette díszelgő szkennerre majd az ajtó kinyílt. Egy kissebb szoba féleség volt, a közepén asztallal, mögötte pedig legalább 10 írattaró fiók, némelyik félig kihúzva, valahol még egy két akta is hevert a földön. Nat beljebb lökdösött és jött utánnam, az ajtó mögöttünk egyből becsapódott.
-Nem siettétek el a dolgot! -fordult felénk Fury a bőrszékével.
-A sofőrödet kéne hibáztatni! -mondta Natasha nyugodtan. -Úgy megy az autóval mint egy 80 éves öregasszony!
Fury felnevetett.
-Mit keresek én itt? -kérdeztem türelmetlenül.
-Mint ahogy a telefonban mondtam, apád nem igazán tudta jól megtartani a titkodat. Legalább is előlünk.
-Aha. -Ültem le Furyval szembe.
-Olyan erővel rendelkezel mint egy boszorkány ami szinte hihetetlen, mivel egy űrbéli kő adta ezt a fajta erőt és...
-Miért érdekli ez annyira? -Szakítottam félbe.
-Me...
-Mikor tudta egyáltalán meg? És miért várt eddig azzal hogy elmondja?
-Befejezhetem? -emelte fel a hangját.
-Persze,csak nyugodtan!
-Jézusom ugyan olyan szemtelen mint az apja. -Nézett rá Natashára.
-Hát mit mondhatnék, egy vér folyik az ereinkben!
-Vettem észre. Szóval ott tartottam hogy szeretnénk megnézni mire vagy képes!
-Hogy értve? Kísérletekkel?
-Igen, kísérletekkel.
-Már elnézést, de úgy nézek ki mint egy nyúl? Vagy mondok jobbat, mint egy patkány?
-Nem.... tévedtem...., rosszabb mint az apja! -sóhajtott fel. -Csak egy két kísérlet hogy megnézzük mennyit bírsz!
Natashára néztem aki biztatástként rám mosolygott.
-Mire jó ez nekem? -fordultam vissza.
-Ha minden úgy megy ahogy gondoltuk, benne vagy a Bosszúállók csapatában.
-Ha nem?
-Akkor nem vagy benne!
-Logikus! Mikor kezdjük?
-Majd ha nem leszel büntetésben boszi lány!
-Akkor most mehetek?
-Csak tessék! -mutott az ajtóra.
Felálltam és elindultam az ajtó felé.
-Ó és itt van ez! -dobott nekem oda egy karkötőt.
-Ez aztán... nagyon szép... öhm fekete.
-Ha csipog, nyomd meg az oldalát!
-Minek?
-Akkor tudod hogy küldetést kaptál!
-Így már jobban tetszik! -húztam fel a csuklómra.
Natasha elém vágott, kinyitotta az ajtót, majd elindultunk kifelé.

•

-Köszönöm! -mondtam Nat-nak miközben az ajtónkhoz kísért.
-Jössz nekem egyel! -nevetett.
-Ah majd össze hozlak Rogers-el! (#teamromanogers)
-Nekem nem is jön be! -ütött vállba.
-Hát persze! -mosolyogtam rá.
-Ennyire látszik? -pirult el.
-Nyugi! Ő még nem vette észre!
-Próbálj meg halk lenni miközben mész a szobádba! -váltott témát.
-Megoldom. -Öleltem át és indultam befelé.
Egész csendben felértem a szobámba. Fáradtan bedőltem az ágyamba és úgy elaludtam hogy észre sem vettem.

•2017. Augusztus 22.

Valamikor reggel a telefonom csörgésére keltem.
-Ki a halál keres ilyen korán? -morogtam miközben a fülemhez emeltem a készüléket.
-Háló?! -szóltam bele rekedt hangon.
-Ugye nem most keltél fel? -hallottam meg Mj hangját.
-Miért?
-Hát nem is tudom... talán mert délután 2 óra van?!
-Igen, és?
-Azt mondtad átjössz aztán elmegyünk valahova.
-Jajj basszus... el felejtettem írni hogy szobafogságot kaptam!
-Mi? Miért?? -akadt ki.
-Hát eltűntem szinte egy egész napra.
-Nemár csajszi! Te eltűnni?
-Most miért?
-Ki a fiú?
-Honnan veszed hogy fiú van a dologban?
-Pff te csak úgy nem tűnsz el otthonról, főleg nem egyedül, és mivel nem velem voltál...
-Oké értem -nevettem fel.
-Na mondjad csak szépen hogy ki az!
-Jajj te is hallod ezt? -nyúltam a füzetemért hogy kitéphessek belőle egy lapot. -Recseg a
vonal.. -kezdtem el gyűrögetni a lapot.
-Le ne merd tenni!! Tudom hogy csak kamuzol!
-Ah nem hallok semmit.. szerintem leteszem!
-Ezzel még nem végeztünk!! -mondta, én pedig kinyomtam a telefont.
Tudom nem volt szép tőlem hogy így leráztam, de nem tudom hogy Póki engedné-e hogy elmondjam, plusz szerintem Mj úgysem hinné el.
Feltápászkodtam az ágyamból aztán észre vettem hogy még mindig a tegnapi cuccomba vagyok ezért gyorsan elmentem lezuhanyzni és átváltani valami itthoni cuccra, utánna pedig kimentem a konyhába hogy csináljak magamnak valami kaját. Úgy gondoltam csinálok valami szendvicset úgy sincs máshoz kedvem. Elővettem mindent ami kell és elkezdtem csinálni.
-Nocsak, Csipkerózsika is felébredt álmából.
Hallottam meg Tony hangját mögülem, de rá sem néztem.
-Ó szóval már te vagy az aki nem beszél hozzám... aha!
Addigra gyorsan kész lettem 2 szendviccsel, majd rá raktam egy tányérra és elindultam a szobámba.
-Úgy sem fogod sokáig bírni! -kiabált utánnam, én pedig becsaptam magam után az ajtóm, majd leültem enni, sorozatokat néztem és vártam hogy pityegjen a karkötőm. Ez ment hosszú heteken keresztül. A szobámból is csak azért mentem ki hogy ne haljak éhen. Igaz másfél hét után már hajlandó voltam Tony-nak annyit mondani h menjen arrébb mert nem tudom kinyitni a hűtőt, utánna ő pedig már úgy gondolta hogy megbékéltem és már beszélünk, én pedig úgy voltam vele hogy már nincs kedvem a gyerekeskedéshez és beszélgetek vele.

Következő rész tartalmából:

-Úgy útálom az évnyitót -lépett mellém Mj.
-Nyugi nem vagy egyedül!
•
-Na itthon hagytad és megállás nélkül csipog és...
-Nehogy meg nyomd!
•
-Ez túl veszélyes!
-De megoldom, mint mindig mindent!
-Biztos nem kell a segítség?
-110%. -mosolyogtam rá.
•
-Egyedül is megoldom, nem kell a segítséged Pók fiú!
•
-Te voltál az iskolában!
-Mi??? -nyomtam meg gyorsan a karkötőmön a gombot.
-Ez... -próbálta keresni a megfelelő szót.
-Nehogy kiakadj!
-Ez eszméletlen!
-Megtudom magyarázni... várj.. mivan? -néztem rá értetlenül.