Lore (Szünetel)

2. Fejezet - Part 2

Csendesen lehajtott fejjel néztem ahogy lecipelik az utolsó ládámat is. Leginkább csak az ékszereimet és a személyes dolgaimat viszik, mivel Raiden rászólt a szolgálókra hogy az itteni ruhákra nem lesz szükségem. A trükkös fejdíszeket, nyakláncokat meg a karkötőket külön felügyeltem, ne hogy valaki észrevegyen rajtuk valamit. Az eldugott tőreimet meg egyből a hír megérkezése után titokban, a ruhám alá rejtve magamra kötöztem vagy csatoltam. Végül is az utazás alatt is jól jöhetnek.

Reggel ugyanis maga a király látogatott meg hogy készüljek mert még ma elhagyom az országot a Meddix herceggel. Ami azt illeti, ez nagyjából egy órán belül megfog történni és ettől a gyomrom borsó méretűre zsugorodott és örültem hogy egyelőre még lábon bírtam maradni.

Raidennel nem találkoztam a tegnapi elköszönésünk óta és azóta is szigorúan megtíltottam magamnak hogy vele kapcsolatban bármin is elgondolkodjak. Ez meglehetősen nehéz volt, mert úgy néz ki minden második percben beakart furakodni az agyamba, akármit is csináltam. Majdnem hogy fizikai fájdalommal járt ahogy felfogtam hogy a szolgálók nem a lent váró lovaskocsiba viszik a ruháimat, hanem egyszerűen elhordják őket. Hivatalosan is ki vagyok dobva a kastélyból.

Sóhajtva hagytam ott a szobám és Marcel szobája felé vettem az irányt hátha megtalálom. Reggel apánk mellett állt mikor közölte velem a nagy hírt, de nem volt lehetőségünk beszélni, csak egy együtt érző pillantást kaptam tőle mikor a király nem figyelt. Gyors léptekkel haladtam, de futni nem mertem nehogy valaki észrevegyen és Édesapámék megtudják. Az egyik folyosón bekanyarodva viszont egy kőkemény valaminek ütköztem, aminek hála majdnem hanyatt is estem, de valaki megtartott a kezemnél fogva. Kellett egy másodperc mire rájöttem hogy ez a kemény valami egy mellkas volt. Zavartan néztem fel és egy jégkék szempárral találtam szemben magam, aminek már a látványától is kirázott a hideg. Még is mi a francért van ilyen kísértetiesen gyönyörű szeme? Gyűlölöm.

Raiden herceg szemtelen tekintettel mért végig majd egy félmosollyal a száján végig simított a karomon mikor elengedett, libabőrt hagyva maga után.

- Hova ilyen sietősen Lorelei? - úgy ejti ki a nevem mint ha valami édesség lenne. Nagyot nyelek miközben óvatosan hátrálok tőle egy lépést.

- Csak a fivéremhez tartottam Raiden. - válaszoltam és direkt elhagytam a címét ahogy ő is tette.

- Miért? - kíváncsian oldalra billentette a fejét, amitől holló fekete haja a szemébe hullott. Még is mi köze hozzá hogy miért akarom meglátogatni a bátyámat? Morgolódtam magamban. - Csak nem arról akarsz vele beszélni hogy velem kell tartanod? Mert ha igen akkor itt vagyok én is. Nálam jobb alanyt erre keresve se találhatsz. - folytatja és jól láthatóan jól szórakozik rajtam, ahogy feszengve próbálom kerülni a tekintetét és az ajkam harapdálom. Gyerek kori rossz szokás amiről vagy húsz tanító, nagyjából nyolc dadus és tizenkettő nevelőnő sem tudott leszoktatni.

- Azzal kapcsolatban nincs miről beszélni. - veled. teszem hozzá magamban és egy enyhe tisztelet teljesnek látszó fejhajtással próbálom meg kikerülni, de nem hagyja magát.

- Akkor talán elbúcsúzni mész? Ugyan is mindjárt indulnunk kell. - mondja ahogy a nem messze lévő ablakon kinéz.

- Igen. - vágom rá bosszúsan, ami természetesen a hangomon nem hallatszik. - És épp ezért sietek. Szóval ha nem bánod... - nem fejezem be a mondatot, inkább csak sietve eloldalazok mellette. Ezúttal engedte.

Marcel szobája elé érve végre fellélegezhettem és egyből hangosan be is kopogtam rajta. Vártam, aztán még tovább vártam, de nem érkezett válasz. Újra felemeltem a kezem hát ha csak nem hallotta, viszont ekkor kinyílt az ajtó. Meglepetten vontam össze a szemöldököm mikor megláttam hogy nem Marcel, hanem a másik fivérem Eryx áll előttem. Ingerülten járatja végig rajtam az enyémhez megszólalásig hasonlítóan zöld szemét.