Lore (Szünetel)

7. Fejezet - Part 3

Miután Raiden távozott, nem sokra rá megjelent az ajtómban Orion és Demien. Mind ketten aggódva vettek szemügyre, majd a csevegőt kivéve a szobámból elhelyezkedtek az ajtóm előtt. Hallottam ahogy halkan sugdolóztak, de annyira nem voltam rá kiváncsi hogy hallgatózzak is. Reszketeg sóhaj hagyta el a számat ahogy felálltam és a fürdő felé indultam. Remegett a térdem ahogy egyik lábamat tettem a másik elé, de végül sikeresen letudtam ülni a padlóba mélyesztett kád szélére. Nem akartam füdrőt venni csak magányra volt szükségem. Legszívesebben lementem volna a tengerpartra, de úgy sem tehettem volna meg az őrök nélkül. Semmit sem tehettem már nélkülük. Abban sem voltam biztos hogy elhagyhatom a szobámat.

Az egész annyira kusza volt. Raiden rájött mindenre, áruló voltam és utált érte. Az is lehet hogy haza küld. Vissza Nebouxba, pedig tudja jól hogy nem mehetek oda vissza. Eryx és apám megölne abban a pillanatban hogy átlépen a kastély kapuját. Mondjuk lehet hogy előtte még vennék a fáradtságot hogy megkínozzanak, csakhogy kiszedjenek belőlem mindent amit esetleg nem árultam még el. Ami rengeteg minden volt...

Ha még is itt maradhatok akkor is, valószínűleg csak állandó felügyelettel. Azonfelül a tudattal kell élnem hogy miattam kínozzák Marcelt hetekig, honapókig, talán évekig is. Ez az egész csak is az én hibám volt és nem tudtam hogyan hozhatnám helyre. Talán nem is lehet - futott át a sötét gondolat a fejemben.

Hátra dőltem a hideg kőpadlóra, remélve hogy némi megnyugvást hoz. A felhevült bőrömhöz képest a hideg édes kontraszt volt, ami picit kiszakított az önsajnálatból. Valamit ki kellett találnom. Végülis ugyan azt csináltam amit vele, csak picit többet árultam el mint amit ő tett volna. Ugyanakkor ha elmondom neki miért tettem talán megértené Raiden is az okot. Már ha hajlandó meghallgatni.

Elhatározva magam bólitnottam egyet a plafon felé majd felugrottam és kiszaladtam a fürdöből egészen az ajtómig amit meg is próbáltam kinyitni, de zárva volt. Ingerülten sóhajtottam egyet, majd dörömbölni kezdtem.

- Orion! Demien! Engedjetek ki! - kiáltottam. Muszáj volt eljutnom Raidenhez. Mi a francért némultam meg mikor itt volt? Elkellett volna egyből magyaráznom mindent neki. Viszont mikor megláttam milyen mérges, elő jöttek a régi szokások és csak csendben vártam hogy elmenjen. Pedig Raiden nem Eryx volt!

- Sajnálom Lorelei, de nem lehet. Raiden parancsa az hogy nem hagyhatod el a szobádat. - hangzott fel Orion hangja pármásodpercnyi csend után.

- Akkor hívd ide őt! - nevetséges módon még dobbantottam is hozzá meztelen talpammal.

- Attól tartok hogy jelenleg nem ér rá most veled beszélni. - hallottam meg Demien vissza fogott hangját.

- Nem ér rá? Vagy nem akar? Hatalmas külömbés. - vertem még egyet az ajtóra majd sóhajtva megfordultam hogy neki dőljek háttal. Lassan csúsztam le amíg a padlón ülve nem találtam magam. - Nem fogom abba hagyni a dörömbölést amíg nem szóltok neki. - jelentettem ki magabiztosan és valóban elkezdtem ütemesen az ajtót ütni. Válasz az egyáltalán nem érkezett ra.

Addig ütöttem az ajtót a jobb kezemmel míg erőtlenül a földre nem hullott, aztán a balkezemmel folytattam tovább. Nem adhattam fel. Nem csak az én jövőm, de Marcelé is kockára volt téve jelenleg. Raiden egyszerűen csak úgy nem hagyhatott figyelmen kívül. Orion és Demien is megfogja egyszer unni hogy azt követelem tőlük hozzák ide Raident, amit körübelül öt percenként meg is tettem. Hosszú órák teltek el így és legszívesebben kitörtem volna az ajtót, már ha lett volna hozzá bármi erőm. Már bántam hogy nem azzal próbálkoztam elősször, ugyanis mostanra nem csak elfáradtam, de a kezeim is sajogtak. Kezdtem észre venni hogy egy-egy pislantásnál tovább ragad le a szemhélyam a kelleténél. A dörömbölés is inkabb halk kopogtatásba ment át, de akkor sem engedtem magamnak hogy abba hagyjam. Végül oda mentem az ágyamhoz, lerántottam egy párnát róla hogy picit kényelmesebben eltudjak helyezkedni az ajtóban és úgy folytattam tovább. Egészen addig amíg már egyik kezem sem bírta tovább és a hajnali nap első sugarai elkezdték ki világosítani az éjszakát. Éber álomba merültem, mint ha bennem valami a kimerültség ellenére is kapszkodott volna az ébrenlét küszöbébe. Az elmém fáradtságán nem sokat segített, ugyan is minden apró zajta riasztot az agyam, de legalább a testem pihent egy kicsit. Aligha nem egy órával késöbb halk lágy léptekett hallottam. Kinyitottam a szemem és hallgatózni kezdtem.