Az Ikrek Akik Túlélték - A Bölcsek köve (Befejezett)

A Tiltott Rengeteg

  Lehajtott fejjel követtük az igencsak mérges tanárnőt. Nem tudtam, Neville honnan tud a sárkányról és hogy miért jött ide, de most mindketten nagyon benne vagyunk a pácban. Legalább Harryéknek tudok szólni - futott át az agyamon.
  - Harry, vigyázzatok! McGalagony elkapott engem és Neville-t, legalább ti ússzátok meg.
  - Mit keres ott Neville?
  - Felbukkant a torony lábánál és a sárkányról hadovált valamit... Tovább nem jutott, mert megjelent McGalagony.  Norbert még nálatok van?
  - Igen... Remélem Charlie barátai nem késős típusok.
  Megérkeztünk McGalagony első emeleti irodájába. A professzorasszony épp csak biccentett, hogy üljünk le, majd magunkra hagyott minket. Most megy Harryékért. Szuper. 
  Öt percet ülhettünk szótlanul a hideg szobában, amikor nyílt az ajtó. McGalagony jött vissza... Harryvel a sarkában.
  - Harry... miért? – néztem rá elszorult torokkal. – Mi történt? Hol van Hermione?
  - Mindent elmondok, amint végeztünk – nézett rám tágra nyílt szemekkel.
  - Harry! – fakadt ki Neville, amint mindenki elfoglalt egy széket. – Mily! Benneteket kerestelek. Szólni akartam, hogy Malfoy utánatok ment... Azt mondta, van nálatok egy sár...
  Szememmel próbáltam üzenni Neville-nek, hogy nem most kéne ezt mondani, de elkéstem. McGalagony meghallotta, és most úgy tornyosul fölibénk, mint egy szagot fogott bulldog. ha képes lett volna rá, még tüzet is okádott volna.
   - Ezt egyikükről sem feltételeztem volna. Frics úrtól hallom, hogy a csillagvizsgáló toronyban voltak. Hajnali egy óra van. Magyarázatot kérek.
  - Tudja tanárnő, mi nagyon komolyan vesszük a vizsgákat, és csak így tudtunk gyakorolni asztronómiára – próbálkoztam.
  - Azt hiszem, sejtem, hogy mi áll a dolgok hátterében – folytatta McGalagony, mindössze egy szúrós pillantással díjazva a magyarázatféleségemet. – Nem nehéz kitalálni. Beadtak Malfoynak valami légből kapott történtet egy sárkányról, hogy éjszaka felkeljen és pórul járjon. Őt már nyakon csíptem. Gondolom, jó tréfának hitték, hogy Longbottom is elhitte a meséjüket.
  - Persze, pontosan így volt – nevettem fel. – Utána meg mi is kijöttünk, nehogy már büntetlenül maradjunk. Griffendéles magatartás, nem igaz?
  - Meg vagyok döbbenve – folytatta McGalagony. – Egyetlen éjszaka alatt négy diák a folyosókon. Ráadásul még nekik áll feljebb! Ez példátlan! Potter kisasszony, a kreativitását lehetőleg máshol kamatoztassa, ne mesék kiötlésében és szájalásban. Ami pedig magát illeti Potter úr, azt hittem, jobban a szívén viseli a Griffendél ügyét. Mindhárman büntetésben részesülnek. Igen, maga is Longbottom. Semmi sem lehet mentség vagyok arra, hogy éjszaka az iskolában kószáljon – a legkevésbé most, ilyen veszélyes időkben.  Ötven pontot vonok le a Griffendéltől!
  - Ötven pontot? – fakadt ki Harry.  – Ezzel elveszítenénk az előnyünket, amit az utolsó kviddicsmeccsen szereztünk!    
  - Fejenként ötven pontot – tette hozzá McGalagony. Úgy fújtatott, mint egy mérges, gonosz gőzmozdony.
  - De tanárnő kérem...
  - Ezt nem teheti...
  - Ez nem igazságos...
  - Ne írják elő nekem, hogy mi az igazságos és hogy mit tehetek. És most indulás az ágyba. Sosem szégyelltem még magam ennyire Griffendéles diákok miatt.
  Százötven pont... Egy egész ház fél évnyi munkáját dobtuk most ki az ablakon... pontosabban küldtük el Norberttel. Nem akartam elhinni. Hogy fogok ezután bármelyik Griffendéles szemébe nézni? Milyen jogon mászkálok éjszaka és emiatt török össze minden álmot a házkupáról?
  Csendben, lehajtott fejjel kullogtunk vissza a klubhelyiségbe. Neville előresietett, gondolom ezek után nem nagyon akart a társaságunkban mutatkozni.
  - És Hermione? – kérdeztem Harryt, amint kissé magamhoz tértem a sokkból.
  - Nem tudom, hol van – felelte Harry csendesen. – Amint Norbert elment, lerohantam a toronyból, a köpenyt Hermionénél hagytam. A lépcső alján belefutottam Fricsbe, és elvonszolt McGalagonyhoz.
  Az út további részét csendben tettük meg. Nagy megkönnyebbülésemre a lány a klubhelyiségben várt minket.   
  - Jaj istenem, mi történt? Harry, egyszer csak elrohantál! A köpenyt is nálam hagytad. Fogalmam sem volt, hol vagytok! Annyira aggódtam! Mi tartott eddig? Neville ez előbb jött be, ő mit keresett  kint? Nem válaszolt, csak felment... Mondjatok már valamit!
  - Hermione... McGalagony elkapott minket – suttogtam, lerogyva az egyik székre. – Neville-t is... Malfoy valószínűleg elmondta neki... mesélt neki a sárkányról. Minket akart figyelmeztetni. És... és McGalagony levont százötven pontot... miattunk....
  Egész éjjel ébren voltam. Nem tudtam aludni a lelkiismeret-furdalástól. Féltem a Griffendélesek reakcióitól, amint reggel meglátják a homokórákat, amikben a pontok vannak. Féltem a Mardekárosok gúnyos megjegyzéseitől. Féltem, hogy most mindenki megutál minket. Féltem, hogy ezt sosem fogják megbocsátani nekünk, pedig mi csak Hagridnak akartunk segíteni, de persze ez titok.
  A következő pár hét talán életem legrosszabb pár hete volt. Természetesen híre ment a történteknek, így mindenki tudta, hogy a híres Potter ikrek meg még egy kis elsős vesztette el azt a rengeteg pontot. Neville is megszenvedte az esetet, bár őt annyian nem ismerték. Hermione is bűnösnek érezte magát, hiába nem kapták el. Az órákon lehajtott fejjel dolgozott, többé nem akart a figyelem középpontjában lenni. Ron próbált vigasztalni minket, de nem járt sok sikerrel.
  Harry jól viselte az utálkozást... legalábbis egy kívülállónak ez így tűnhetett. De ha négyesben voltunk, mindig maga elé meredt és nem lehetett kizökkenteni a gondolataiból. Én legszívesebben egész nap az ágymon hevertem volna, de persze ezt nem lehetett. Többször is csak Harryn és Hermionén múlott, hogy nem átkoztam papírfecnikké egy-egy pofátlan Mardekárost, de néhány Griffendélest is megutáltam. Csak akkor tudtam elengedni magam, ha kviddicseztem, bár Angelina és Katie nem sokat passzoltak, csak amennyit muszáj volt.
  Igazából megállás nélkül tanultunk. Elbújtunk a könyvtár egyik sarkába és bújtuk a könyveket és a jegyzeteket. Még sosem tanultam ennyit életemben – minden nap éjszakába nyúlóan magoltuk a bájitalrecepteket, gyakoroltuk a varázsigéket, igyekeztük megjegyezni a fontosabb évszámokat, tételeket dolgoztunk ki asztronómiából, SVK-ból, átváltoztatásból, bűbájtanból, gyógynövénytanból -, de úgy tűnt, sosem érünk a végére.
  Így ment ez a vizsgák előtti utolsó hétig. Akkor azonban egy váratlan esemény arra kényszerített, hogy kidugjuk az orrunkat a könyvek tengeréből. 
  Harryvel éppen a könyvtárból igyekeztünk kifelé, amikor panaszos nyöszörgést hallottunk kiszűrődni az egyik teremből. Gondolkodás nélkül az ajtóra tapasztottuk a fülünket. Nagy meglepetésünkre Mógus hangját hallottuk kiszűrődni.
  - Ne... ne... Könyörgök, ne...
  A hangja egészen megtört és szenvedő volt... mintha valaki fenyegetné. Megvillant a szemem. Talán Piton van bent és neki könyörög a professzor?
  - Hát jó, rendben – nyögte megtörten a prof. Közeledő léptek zaja hallatszott. Elugrottunk az ajtótól, de már nem volt időnk elbújni. Kicsapódott az ajtó és egy sápadt, remegős Mógus sietett ki rajta a turbánját igazgatva. Talán észre sem vett minket, de lehet, hogy csak nem érdekeltük. Szipogva sietett végig a folyosón és eltűnt a kanyarban.
  - Mily, ezt nézd meg – hallottam Harry hangját a fal túloldaláról.
  A terem üres volt, de a másik végében egy ajtó nyitva állt. Gondolkodás nélkül megindultam felé, de Harry elkapta a karomat és visszahúzott.
  - De meg kell néznünk, hova vezet az az ajtó! – néztem rá értetlenül. – Talán még Pitont is elcsíphetjük.
  - Tizenkét bölcsek kövét teszek fel egy knút ellen, hogy Piton arra ment, és pont ezért nem kellene arra mennünk – rázta meg a fejét a bátyám. – Nem akarsz még több házpontot veszíteni, ugye?
  - Nem – adtam meg magam. – De Mógus megtört – néztem szomorúan a folyosóra. – Már csak Bolyhoska állja Piton útját – legalábbis remélem.
  Visszarohantunk a könyvtárba és suttogva beszámoltunk Ronnak és Hermionének, minek voltunk a fültanúi. Hermione a szája elé kapta a kezét, Ron kezéből pedig kiesett az asztronómiatétel.
  - Szóval sikerült neki – csapott öklével az asztalra a fiú. – Ha kiszedte Mógusból a feketemágia-ellenes varázslat ellenszerét...
  - Akkor is ott van még Bolyhoska – vágott a szavába Hermione, mindegy magát nyugtatva.
  - Lehet, hogy Hagrid segítsége nélkül is elboldogul – ráncolta a homlokát Ron és a polcon sorakozó könyvekre tévedt a tekintete. – Biztosan van itt olyan könyv, amiben benne van, hogy hogyan kell elbánni egy ilyen kutyával. Mit csináljunk?
  - Szerintem szüksége van Hagridra – vetettem ellen. – Piton már legalább Halloween óta tud Bolyhoskáról. Azóta utánaolvashatott a dolgoknak. Ha le lenne írva, már tudná. Hiszen tanárként a zárt részleghez is van engedélye... nem is beszélve a Roxforton kívüli könyvekről. Szerintem...
  - Szólnunk kéne Dumbledore-nak. Már réges-régen ezt kellett volna tennünk – csapta össze a kezében tartott könyvet Hermione. – Ha megint a saját szakállunkra nyomozunk, biztos, hogy búcsút mondhatunk az iskolának.
  - De hát nincsenek bizonyítékaink – tárta szét a karját Harry. – Mógus beijedt, ő nem fog igazolni minket. Pitonnak csak annyit kell mondania, hogy nem tudja, hogyan került be a troll az iskolába és hogy nem járt Halloweenkor a harmadikon. Szerintetek kinek fognak hinni, neki vagy nekünk? Mindenki tudja, hogy utáljuk Pitont.  Dumbledore azt fogja gondolni, hogy csak megpróbáljuk befeketíteni őt. Frics akkor sem segítene nekünk, ha az élete múlna rajta, hiszen jóban van Pitonnal és minél több diákot dobnak ki a Roxfortból, neki annál jobb. Azt se felejtsétek el, hogy nekünk se a kőről, se Bolyhoskáról nem szabadna tudnunk. Órákig magyarázkodhatnánk.
  Én teljes mértékben egyetértettem testvéremmel, Hermionét is meggyőzte az érvelés, Ron viszont még próbálkozott.
  - Ha utánaolvasunk egy kicsit a dolgoknak...
  - Nincs rá időnk – jelentettem ki. – Emlékszel, mennyi idő volt Flamelt megtalálni, és ott szerencsénk is volt. Nem kutakodhatunk megint hónapokig, tanulnunk is kell. Ráadásul épp elég bajt okoztuk a Griffendélnek - azzal magam elé húztam a koboldlázadások pergamenjét és elkezdtem magolni.
  Másnap reggel Hedvig és Keira egy-egy levelet hoztak nekünk és Neville is kapott egyet a gyöngybaglyától. Mindhárom levél ugyanazt a sablonszöveget tartalmazta.