Ennyi lenne az élet?

Túlélem?

Nickkel egy hete vagyunk együtt. Nagyon szeretem, ahogy ő is engem.

Éppen a plázába sétáltunk, amikor a zebránál zöldre váltott a lámpa.
Nick hülyéskedve előreszaladt.

Utána már csak a rémült arcát láttam, majd annyit hallottam azt kiáltja;

-Vigyázz!

Az utolsó emlékeim; fékcsikorgás, emberek bámuló tekintete és egy hatalmas szúró érzés az oldalamba.

Sötétség.

Hirtelen fényt érztem. Nem lárok semeddig. De tuti valami fura helyen vagyok. Majd megláttam két ajtót.
Az egyikre az volt írva; Örök nyugalom, a másikra pedig; Élet.

Utánna megjelent egy fehérbe öltözött ember.

-Szia Maya! Élni szeretnél vagy örök nyugalmat kívánsz?

-Te ki vagy és honnan tudod a nevemet?

Erre már nem válaszolt. Csak kinyitotta mindkét ajtót. Az egyik mögött megláttam Anyát, Nicket és Nick szüleit. A másik mögött ott állt Apa és kisírt szemeivel rám nézett.

Elkezdtem felé rohanni, de magállított a hangja;

-Ha ide bejössz akkor innen nem távozhatsz! Később hidd el majd találkozunk. Gondolj Anyádra és a te Nickydre. Nagyon hiányolnának!

És ekkor görcsbe rándult a gyomrom. Láttam a másik ajtó küszöbén a síró Nicket. Még soha nem láttam sírni...
Tehát miattam sír.

Gondolkodás nélkül elindultam az Élet táblával ellátott ajtó felé. Visszanéztem Apára, aki elismerően bólintott, majd bezárta az ajtót.

Átléptem az ajtó küszöbét.