Anya és apa azt tanácsolták, hogy jobb, ha legalább ma itthon maradok. Erre mondjuk magamtól is rájöttem, ugyanis a tanítás 8-kor kezdődik, mi pedig reggel 9-kor indultunk haza. Ahogy kiléptem a betegszobámból egy ismerős alakot pillantottam meg a folyosó túloldalán. Ez nem lehet. Mit keres itt? Megfordult. És de. Mégis ő az. Nél. A vidám, kedves arcát átvette a sápadt és letört kinézet. Apáék a cuccaimat vitték le, én pedig azt hazudtam, hogy még egy utolsó kávét iszok, mert nagyon ízlett. (Förtelmes volt a kávé...az előzőt is egy virágcserépbe öntöttem) Anyáék elindultak lefele a lépcsőn, én pedig Nél felé vettem az irányt. -D! Te meg mit keresel itt?-fürkésző tekintete végigmérte az arcomat, a szemeimet, az ajkaimnál megállapodott, majd visszatért a szemeimhez. Mintha kék szemre emlékeztem volna...most pedig világosbarna, majdhogynem arany. Gyönyörű volt. De nem maradhattam sokáig csendben..kicsit feltünő lett volna, ha csak állok és a szemét bámulom. -Hali!-integettem-Valamiféle roham jött rám..nem emlékszek a történtekre. Anyáék meséltek el mindent. Te miért vagy itt? -Erős fejfájás, ami nem múlt el semmitől..dr semmi komoly. Azért veled minden rendben? Segítsek a táskádat vinni esetleg? Nálam volt egy kistáska még, mint ahogy minden lánynál. -Áh nem kell, ennyit mégelbírok-kuncogtam, mire elmosolyodott. A mosolya...és az az aranyszínű szempár együtt...NEM. Semmi esetre sem! Nél odaintett valakiknek. Valószínű, hogy a szülei. Nem láttam igazán, de gondolom hogy ők voltak. Hirtelen visszafordult felém, egy puszit nyomott a homlokomra, és elsietett. -Bocsi, de nagyon sietnem kell. Akkor holnap a suliban...gondolom. -Akkor holnap-suttogtam, mert Nél már futott is a szüleihez. Egy pillanatig még ott álltam, majd lesiettem anyáek után. Valamiért kilométerhiányom volt, ezért lépcsőztem. A harmadikon volt a kórtermem, szóval szép hosszú utat tettem meg. Amíg lépkedtem a lépcsőfokokon elgondolkoztam. Én mindigis egy visszahúzódó, nehezen barátkozó lány voltam, aki nehezen nyílik meg. De Nél mégis a haverom, és mikor találkozunk nem nehéz beszélgetésbe elegyedni vele. Nem érzem magam feszültnek a jelenlétében vagy félénknek. Mintha nem is én lennék, mikor vele találkozok.
Lassan de biztosan leértem a parkolóba, ahol anya és apa türelmetlenül vártak. -Már 15 perce téged várunk-szólt rám apa. -Sokan voltak előttem-füllentettem. Nem mondhatom el, hogy Néllel voltam. Nincs hangulatom a kérdéseikhez. Beültem a kocsiba, becsatoltam a biztonsági övemet, a fülhallgatóban maxra tekertem a hangerőt, és kifele bámultam egész úton. Vajon Nél is érzi azt a fura, kissé nyugtalanító érzést amikor a közelemben van? Mintha két ugyanolyan pólus találkozna. Taszítás. És a szikrák. Neki is fáj? Ő is érzni? Gondolkozik vajon ezen, vagy csak hagyja az egészet? --------------------------------------------------------- Fél óra unalmas kocsiút után végre hazaértünk. Hullafáradtan döltünk ki mindhárman. Anyát és apát is megviselték a történtek. Felmentem a szobámba, lefeküdtem, és elkezdtem nézni az Agymenőket ami éppen akkor ment a tv-ben. De kb. 5 percig jutottam, amikor elaludtam. Emlékszek az álmomra. Utálom ezt az álmot.: Sétálok egyedül egy teljesen üres utcán, mikor hirtelen Nél terem előttem. Átkarolja a derekam. Ajka apró lélegzetvételeit érzem az arcomon, mikor hirtelen Nél visszalép, és egy hatalamas szakadékba zuhan. Én pedig összeesek és sírok. Nem tudom abbahagyni a sírást. Majd felkeltem. Teljesen kifáradva keltem. Az arcomon folyt a sós könny. Miért viselt meg ennyire? Miért estem össze? Ránéztem az órára. Dél van. Ideje ebédelni valamit. Anyáék még mindig aludtak. Sajnálom őket. Maradt még egy kis zsebpénzem, ezért rendeltem egy óriáspizzát, hogy még másnapra is maradjon reggelire meg ma vacsorára is. Nyami. Háromnegyed óra múlva meg is érkezett a Hawaii pizzám. Ledobtam a konyhaasztalra (gondsan ügyelve, hogy apa és anya ne keljenek fel) vágtam magamnak egy nagy szeletet, és felrohantam vele a szobámba. A laptopomon nézelődtem valami inspiráció után, és valahogy (fogalmam sincs hogy) de megint az Instagrammon kötöttem ki. És lám ki rakott ki egy új képet?:
Ups! Tento obrázek porušuje naše pokyny k obsahu. Před publikováním ho, prosím, buď odstraň, nebo nahraď jiným.
Nél. Gondolkodás nélkül besziveztem. Én voltam az első. Nem feltűnő egyeltalán. Úgy érzem magam mintha csak arra vártam volna, hogy kirakjon egy képet, hogy én lehessek az első aki szivezi. Pedig csak véletlen, hogy pont egyszerre léptem be és rakott ki egy képet. Mindegy is. Továbblapoztam. Találtam pár jó kis instainspirációt, szóval neki is álltam felvázolni a következő rajzomat. --------------------------------------------------------- Este a megszokott Mickey Egeres pizsamámban befeküdtem az ágyamba, és nagyon gyorsan elaludtam. Igaz, ma már aludtam...de nagyon álmos voltam. Teljesen kifárasztott a korházi élet..mégha csak 2 nap is volt.
