Hatalmas volt a földrengés. Cserépdarabok hullottak a házak tetejéről, a fák ágai becsapódtak a házakba. Hatalmas szél támadt. A leveleket óriási sebességgel reptette az utcában. Egy nagy robajt hallottam. Az út közepén egy hatalmas repedés keletkezett, ès elnyelte az autókat, és minden útban álló dolgot. Nél megfogta a kezem, majd a másikat felemelte. A kezéből hatalmas füst gomolygott ki. Majd az idő megállt. A fák ágai a levegőben álltak. Egy ház oldala éppen a kiomlás szélén állt. Száz meg száz apró levél állt egyhelyben a levegőben. Nél felhúzott a betonról, és besiettünk a házunkba. -Maradj itt. Mindent megmagyarázok.
Nél kisietett a házunkból, és a hátsókertbe ment. Az ablakon át figyeltem. Nél ökölbe szorította a kezét. Az ujjai között apró lángcsóvák és füst tört ki. Egy kicsit talán megremegett a föld, de alig észrevehetően. A faágak hatalmas sebességgel a helyükre ugrottak, a levélzuhatag újra az ágakat díszítette, a háztetők cserepei megint a házakon díszelegtek.
Lehetetlen. Mi történik? Annyi kérdés merült fel bennem.
Nél lassan, vánszorogva jött vissza a házba. A kanapé felé vette az irányt, amikor összeesett a padlón. Kezei sárga fényben pulzáltak. Fogalmam sem volt mit csináljak. Nem hívhatok orvost. Ha meglátják a kezeit, akármilyen vizsgálatoknak alávethetik. Letérdeltem mellé és ébresztegtni kezdtem. Nél lassan kinyitott a szemét. -Hozok egy kis vizet-mondtam aggódva. Nél aprót bólintott, így elrohantam a csaphoz, engedtem a pohárba vizet és visszaszaladtam hozzá. Felültettem. Nem mertem a kezeibe adni a poharat. Nincs annyi ereje, hogy megfogja a poharat. A szájához emeltem a poharat. Megitta az egész pohár vizet. A kezei már nem világítottak, és az ereje is visszatéredezett. 15 perc alatt visszatért Nél összes ereje, és ugyanolyan állapotban volt, mint a földrengés előtt.
-Nél... -Tudom, hogy ez felfoghatatlan számodra. Nekem is az volt kiskoromban. Elakadt a lélegzetem. Nélnek is van ereje? Mármint olyan, mint nekem? -Meg tudom állítani az időt, visszatekerni, vagy akár meg is változtatni ezután. Most is ezt történt. Egy hatalmas fa majdnem ránkdőlt, ezt te pont nem láthattad. Ekkor állítottam meg az időt. -De én hogy tudtam mozogni? -Emlékszel? Megfogtam a kezed. Ha megérintek valakit az időmegállítás közben, akkor az az ember ugyanúgy tud velem mozogni. Ezután mikor kimentem a hátsókertbe, akkor visszapörgettem az időt, és megváltoztattam a jövőt. A földrengés nem fog megtörténni.
Nem jutottam szóhoz. Akkor a szikrák és ez a furcsa érzés mind a kettőnk erejének találkozásából fakadnak? Most el kéne mondanom neki, hogy nekem is van egy erőm? A szüleim megmondták, hogy semmilyen körülmények között sem beszélhetek róla. De ilyen körülményre nem számítottak szerintem.
-Senkinek nem beszélhetsz róla. Mellesleg nem értem ezt az egész rossz érzésesdit meg a szikrákat. Egy emberrel sem volt még ilyesfajta. Még Kelly-vel sem...-utolsó mondatát alig hallhatóan mondta-Hacsaak...-majd a kezeimen lévő fekete vékony anyagú kesznyűre pillantott. Én is lepillantottam a kezeimre. Zavartan a szemembe néztem, én pedig félelemmel az övéibe. Az arckifejezésem elárult.
Nél megfogta a kesztyű végét, és lassan lehúzta azt a jobb kezemről. Soha nem történt még ilyen.
-Semmilyen sebet nem látok a kezeden-motyogta.
Rettenetesen féltem, hogy anyán és apán kívül más is megtudja az erőmet, és mivel nem igazán tudom még kordában tartani, ezért apró lángcsóvák és egy kis füst jelent meg a tenyerem közepén. Gyorsan összecsaptam a két tenyerem.
-Tehát tényleg létezik-nézett rám Nél csodálkozva. -Mégis micsoda? -A szüleim mesélték, hogy nem én vagyok az egyedüli hasonló korú gyerek a közelben. Érezték, hogy nem lehetek egyedül. -A szüleidnek is van ereje? -Apának. Egyszer észrevette kiskorában a jeleket, a szülei pedig kísérleteknek akarták alávetni. Ezután elmenekült otthonról, és pár nap utcán élés után egy gyermekotthon fogadta be. A szüleit soha többet nem találták meg. Nem tudni mi lett velük. De egy másik család befogadta apámat, majd mikor már nagyobb lett elmesélte nekik, hogy ereje van. A nevelőszülei megijedtek, de támogatták apát. Egyetemen megismerte anyát, aki szintén tud az erejéről.-mesélte felcsigázva. -Wow. Nekem anyukámnak van ereje. Az ő szülei semmiről sem tudnak. Apa szülei sem tudják. Úgy látszik, hogy a szüleink évjáratában történt valami...változás. És ez a változás öröklődik. -A te erődnek milyen hatásai vannak? Elmondtam neki a bénítást, és annak fokozatait. -Igazán sokrétű a tiéd is. Tudtad, hogy fejleszteni lehet? -Fejleszteni?-kérdeztem meglepetten. -Igen. Én régen csak az időt tudtam megállítani. Ma már visszapörgetni, és a megváltoztatni a jövőt is tudom. -Segítenél nekem is fejleszteni? -Persze. De kell találnunk ebben az elcseszett városban egy helyet, ahol nem lát minket senki. -Akár valami elhagyatott raktárépület, vagy valami hasonló.-javasoltam. -És most hogyan tovább?-kérdezte Nél félve. -Fogalmam sincs. A szüleimnek elmondjuk? Hamarosan hazaérnek. -Nem hinném, hogy ajánlatos lenne. -Igaz. Nem biztos, hogy jó szemmel néznék.
-Vajon a szikrák és a furcsa érzés ellen tudunk tenni valamit? -Fogalmam sincs. Nem történt még velem ilyen. Biztos van valami, amivel csökkenthetőek ezek a dolgok. De őszintén? A szikrák nem igazán zavarnak. Csak a földrengés idején. De a kettőnk közötti szikrák...-Nél ajkára huncut mosoly húzódott. -Nél!-beleütöttem a vállába. Eröltetetten kuncogtam. -Az arcod elárul D! Éreztem, hogy vörös az arcom. Nagy csönd lett, ezért tereltem a témát. -Megmutassam, hogy mi a kedvenc elfoglaltságom amikor jó az idő és ki lehet mnni? -Igazából nincs más dolgunk-vont vállat Nél. Felpattantam a parkettáról, és a hásókert fele vettem az irányt. Egy hatalmas zöld pázsit van ott mindenféle virággal. Leültem a pázsit közepére. Nél is művészlélek, így igazán elmerült a virágok tanulmányozásában. Én már rengetegszer végignéztem őket. (D egyik virágok ihlette rajza)
Oops! Ang larawang ito ay hindi sumusunod sa aming mga alituntunin sa nilalaman. Upang magpatuloy sa pag-publish, subukan itong alisin o mag-upload ng bago.
Újra megtörtem a csöndet. -És tudod, hogy a virágok mellett mi a legjobb? Főleg így negyed 7 fele. -Nah mi?-nézett rám Nél csillogó tekintettel. -Csukd be a szemed. -Mégis mit akarsz?-kérdezte félmosolyra húzva a száját. -Nél ne kezdd megint-nevettem-csak dőlj hátra. Egyszerre hátradőltünk. -És most nyitsd ki a szemed. Az ég rózsaszínből átment lilába, majd kékbe. Mintha a színek egy kicsit mozogtak is volna. De lehet csak optikai csalódás. Már pár csillag is megjelent az égbolton, és néhány érdekes alakkal rendelkező felhő is. Nélt elvarázsolta a látvány. Láttam, ahogy a szemeit kapkodja a felhők között. Nagyon sokszor néztem már ezt az eget. Nél érdeklődő arca sokkal jobban elvarázsolt. -Hogy tudsz ezzel betelni?-kérdezte Nél. -Sehogy-suttogtam. Persze akkor nem az égre gondoltam, de ő ezt nem tudja. Nél még mindig az eget bámulta, én pedig Nélt. Fel sem tűnt, hogy teljesen elvesztem az arca apró részleteiben. Majd óvatosan Nél is rám fordította tekintetét. Ekkor én felnéztem az égre. Éreztem Nél égető tekintetét az arcomon. Perzselte a bőrömet. Végül feladtam, és én is felé fordultam.
