Through the dark [H.S.]

5. Rész

Hello babáim! Megjött az 5. rész is. :D Remélem tetszik! Őszintén szólva eddig ez a kedvencem.  Hagyjatok nyomot magatok után! :)

Jó olvasást!

A zuhanyzóból kilépve, magamra csavartam a törölközőt és kiléptem a szobámba. A ma megvásárolt ruhámat magamra húztam egy szexi, fekete csipkés fehérnemű szettel. Mellé a szintén ma vásárolt platformomat vettem fel. Hajamat belokniztam és hagytam, hogy vállamra omoljon. Legalább háromszor fogat mostam. Miután túl voltam a negyediken is nekiláttam a sminkemnek. Fekete-fehér, füstös szemeket varázsoltam magamnak, mellé egy bőrszínű rúzst társítottam. A végeredmény nagyon is tetszett. Niall pontosan hat órakor dudált kintről, hogy menjek ki. Elköszöntöm Pezz-től (így szoktam őt becézni), ő sok szerencsét kívánt, majd elindultam kifelé. Niall egy vadonatúj – legalábbis annak látszott – Jaguar-ral állított ide. A mi közös kocsink Perrie-vel ehhez képest egy összetákolt valami kerekekkel. A szöszi udvariasan kiszállt üdvözölt, majd kitárta előttem az ajtót arra várva, hogy beszálljak, amit meg is tettem. Mikor beültem az autóba valami féle szorongás lett rajtam úrrá. A kocsikázás csendben telt el pontosabban az a 20 perc. Megérkeztünk a város legdrágább és legpuccosabb étterme elé. Én ezt soha nem engedhettem volna meg magamnak, maximum, ha három hónapig spórolok. Úriember módjára kinyitotta az anyósfelőli oldalon az ajtót, ezzel kisegítve engem az autóból. Kezét lassan csúsztatta az enyémbe, ujjait az enyémbe gabalyította. Az étterem ajtaját elérve egy idős férfi ellenőrizte az asztalfoglalásunkat, majd a helyünkre vezetett. Kellemes hangulata volt a teremnek ahol az asztalunk állt, a zene is nyugtatólag hatott a feszült idegeimre.

-Kiválasztották, hogy mit szeretnének fogyasztani? – kérdezte egy 50 éveiben járó morcos férfi.

-Igen, én egy kippers-t kérnék (füstölt hal), és egy pohár fehér bort. – válaszoltam kérdésére még mindig az étlapba mélyedve.

-Én egy steak-et közepesen átsütve és mellé úgyszintén egy pohár fehér bort. – mondta udvariasan Niall.

-Azonnal hozom. – ezzel el is tűnt. Ketten maradtunk és kínos csend állt be közénk. UTÁLOM a kínos csendet! A pincér nem sokkal később megérkezett az ételekkel és az italunkkal. Itt, de gyors a kiszolgálás. Megköszöntük, majd nekiláttunk elfogyasztani a vacsoránkat. Végre elkezdtünk társalogni, ami egész jó volt. Sokat nevettünk és már csak azt vettem észre, hogy a kocsijában ülök.

-Hozzám? – kérdezte mindvégig a szemembe nézve. Ezt nem gondolhatja komolyan, az első randi után még van képe megkérdezni???

-Én nem igazán állok még készen arra, hogy az első randi után megtegyem. – az ujjamat kezdtem el piszkálni, mivel nagyon érdekes volt.

-Nem ilyenre gondoltam te kis butus. – vigyorodott el. – Csak megmutatnék valamit.

-Ohh – csapott arcon a felismerés, hogy nem is arra gondolt, amire én. – akkor felőlem mehetünk. - küldtem felé egy mosolyt, amitől az övé még nagyobb lett.     

-Hát akkor induljunk! – indította be a kocsit és már kint is volt a parkolóból. Az odafelé út hamar elment mivel folyton beszélgettünk és nevetgélünk. Kezdem megkedvelni. Megérkeztünk a házához, ami a kocsijához híven ez is csodálatos és hatalmas volt. Kiszálltunk a kocsijából és futásnak iramodtunk, mivel a felhők csak úgy ránk zúdultak. A háza bejárati ajtaját kitárta előttem és betessékelt. Belülről is gyönyörű volt. Ámulkodásomat Niall hangja zavarta meg.

-Kérsz valamit inni?

-Nem kérek, köszi. –újból elmerültem a ház csodálásában és a képek tanulmányozásában. Ide-oda kapkodtam a fejemet a fotók között és megakadt az egyik képen a szemem. Én vagyok rajta, ahogyan ma a könyvesboltban olvasgattam a könyveket. Ennek, hogy van képe rólam? Körbe jártam a szobát és újabb képekre bukkantam, ahogyan valamit tevékenykedek. Ez őrült, jutott el a tudatomig.

-Mit nézel? – ugrottam meg hangjára, felé emeltem a tekintetem. Felém közelített, mire ugyanabban a tempóban hátráltam, de ez nem tartott sokáig, mivel nekiütköztem a falnak. Niall neki támasztotta kezét a fejem felett a falnak és úgy jött még közelebb – ha ez még lehetséges-. Szája súrolta az enyémet, próbáltam elfordítani fejemet, de megfogta államat és megtartotta. Ajkait az enyémnek nyomta. Nyelvével bejutásért könyörgött, amit – természetesen - nem adtam meg.  Teljes testével nekem feszült és nem engedett el. Bal kezével a csuklómat szorította, míg a jobbal a mellettünk lévő kis asztalon keresett valamit. Kezét felemelte és meghallottam egy kis kattanást. Egy „kis” kés kattant. Amit megéreztem végigfutni a lábamon, amiből kicsordult a vérem. Én a sokktól nem tudtam mit csinálni, csak sírni, keservesen zokogni. A kést feljebb vezette egészen a ruhám szegélyéig, ahol az említett ruhadarabot kezdte szétvágni. Levágta a ruhámat rólam, egy szál fehérneműben álltam előtte és vártam, hogy mit fog tenni. Valószínűleg megfektet, majd megöl. Remegtem a félelemtől és már elmúlt a lüktető fájdalom, amit a kés és az ő erős szorítása okozott. Elmúlt minden csak a félelem maradt meg, amit legkevésbé akartam. Haza akartam menni és elfelejteni ezt az estét és mindent, ami vele kapcsolatos. Elaludni és felébredni úgy, hogy ez meg sem történt.

-Ne félj, ha nem ellenkezel, nem fog fájni. – ilyenkor mintha minden kikapcsolt volna. Vége van. Feladtam. Nem tudok tovább küzdeni és nem is érdemes.

…

Megtörtént. Igen, engem most erőszakoltak meg. És vele egyidejűleg vesztettem el a szüzességem. Nagyon fájt, rettenetesen és most itt fekszek meztelenül és némán sírok, nehogy felébresszem a mellettem alvó szörnyeteget. Megcsillant az utolsó reménysugár. Halkan felkeltem és Niall szekrényéhez vettem az irány, kivettem pár ruhadarabot és egy cipőt. Felvettem amilyen gyorsan csak tudtam és már osontam ki a házból. Ajtót becsukva magam után, elkezdtem rohanni, ahogyan bírtam. Házunkhoz érve láttam, hogy nyitva hagytam az erkélyen az ajtót szóval ott be tudnék menni, feltűnés nélkül. Felmásztam az erkélyem mellett terpeszkedő fára és már bent is voltam. Bezártam magam után és párnáim közé zuhanva, eredtek meg könnyeim. Telefonom megremegett, vagyis SMS jött. Felvettem az éjjeli szekrényemről, megnyitottam és neki kezdtem az olvasásnak – ami könnyes szemmel eléggé nehéz-.

Feladó: Niall

„Úgy sem menekülsz. Tudom, hogy hol laksz.”

Újra úrrá lett rajtam a félelem és a sírhatnék. Így keserves zokogásba kezdtem bele, míg nem álomba sírtam magam. Ott legalább nem bánhat senki.