Through the dark [H.S.]

9. Rész

Sziasztok!  Sajnálom, hogy ennyit késtem, de nem jött az ihletem. Nem jött össze sehogy és kb. 5-ször újra írtam.  A legjobb barátnőmnek – Evelinnek -  köszönhetem, hogy megtudtam írni. Tudom, hogy borzalmas lett, de nem tudtam kierőltetni magamból semmi értékelhetőt.  Azért remélem tetszeni fog, még ha pocsékra is sikeredett.

Reggel Harry karjaiban ébredtem. Ő még nagyban szuszogott és aludta az igazak álmát. Én óvatosan felkeltem, nehogy zajt csapjak, majd az ajtó felé indultam. Halkan csuktam be magam mögött az ajtót és még halkabban szeltem át lábujjhegyen a hatalmas és fényűző lakást. Perrie szobája volt a cél, amit pár „zsákutca” után megtaláltam. Csendes léptekkel közelítettem meg az ágyát, majd egy nagy puffanással bedőltem mellé. Ő riadtában leesett az ágyról.

-Bazd meg! Kurvára megijesztettél! – rivallt rám.

-Azt hiszem, szerelmes vagyok! – ilyen bárgyú hangot még nem sikerült megütnöm.

-Jaj, de kis aranyos vagy, de most takarodj ki a szobámból, mert aludni akarok! – hangja sértette fülemet, de száján látszott egy kis mosoly amit elakart rejteni, de nem jött össze.

-Azok a rohadt pillangók, megőrültek.

-Pont, mint te. – hangos nevetésben tört ki, mire csak a szememet forgattam.

-Haha, nagyon viccesek vagyunk.

-Jól van na, csak ugratlak! – lökött vállba. Vigyora egyre csak nőtt és nőtt, levakarhatatlanul. – Dugtatok?

-Perrie! – Szóltam rá erélyesen és megdobtam jó erősen a párnával.

-Szóval igen.

-Perrie! Fogd be! Nem volt semmi!  - éles hangom töltötte meg a szobát.

-Oké, oké! – tette fel védekezés kép a kezét.

Fülsértő ricsajra lettem figyelmes, majd azt követő éktelen káromkodásra.

-…Ohh bassza meg! A jó édes kurva anyádba mennél el! A picsába! – hallottam meg Harry rekedtes, reggeli hangját. Perrie-vel abban a minutumban összenéztünk és már rohantunk is segíteni. Amint megérkeztünk láttuk, ahogyan a fürtös szitkozódva a lépcső alján feláll és leporolja magát. Hirtelen felnevettünk mire ő kissé sértődötten fordult felénk, de amint meglátott mosolyra húzta száját, így felfedve gödröcskéit. – Persze röhögjetek csak! – tetette a duzzogást.

-Tudod, hogy szeretlek. – szögeztem le. Mire felhúzta a szemöldökét, majd Perrie felé bökött a fejével. – Tudja.

-Ohh… - egy hatalmas derültmosoly kúszott ajkaira -  Tudtam, hogy szeretsz ez csak természetes.

-Tudod mit szeretek benned?

-A feszes fenekem? – erre egy kicsit felkuncogtunk a mellettem álló szőkeséggel.

-Nem… A szerénységed.

-Hmm... Megmutassam milyen szerény vagyok?- eresztett meg felém egy huncut kis mosolyt.

-Ne már srácok, menjetek szobára! - fordult felénk Perrie, majd átcsörtetett a konyhába. Harry közelebb jött majd a kezemnél fogva engem is oda terelt.

-Igaz is, éppen reggelizni készültem mikor leszánkáztam a lépcsőn.–mondta, majd pár tányért vett elő a szekrényből, miközben én leültem Perrie mellé egy székre. Harry a hűtőből egy doboz pizzát varázsolt elénk, majd felnyitva a doboz fedelét körbe mutogatta.

-Na, ki kér?- vigyorgott ránk. Barátnőmmel egyszerre feltettük a kezünket, majd kivettünk pár szeletet magunknak, és falatozni kezdtünk. Még megmelegíteni is elfelejtettük, olyan éhesek voltunk, ami a kihagyott vacsora után nem is volt csoda. Degeszre ettük magunkat mindannyian. A székbe hátradőlve Perrie kissé felsóhajtott.

-Most pedig visszafekszem. - mondta, majd indult is a lépcső felé.

A telefonom rezgése zavarta meg a nyugtom. Előhalásztam a zsebemből és megnyitottam az SMS-t.

Feladó: Niall

„Pizzát reggelire, nem korai? Amúgy jut eszembe 8 órára legyél kész megyek érted. N x”

Elolvasása után a vér kiszállingózott az arcomból.

-Valami baj van? – kérdezte Harry.

-Nem, nincs semmi. – küldtem felé egy mosolyt – ami inkább látszódott vicsornak -.

-Ismerek egy nagyon szép parkot. Egy piknik?

-Remekül hangzik. – feleltem és egy 1000 wattos mosolyt villantott.

-Akkor a pikniken lesz időm kikérdezni téged.

-Szóval ezért hívtál el.

-Ezért is. – vállába bokszoltam a válasza miatt. – Igen? Ha harc, hát legyen harc. – ezzel a záró mondatra felsprinteltem az emeletre, de halottam, hogy fut utánam. Két kezet éreztem meg a derekamra fonódni, majd egy gyors mozdulattal a vállán landoltam. Sikítoztam és rugdostam egy sort, majd láttam, hogy eredménytelen, így feladtam. Perrie kikiabált egy: „Kuss legyen már!”-t, majd folytatta tovább békés szunyókálását. Harry egészen a szobámig cipelt és a közepére le is tett. Földre érésemkor megjutalmazott egy huncut vigyorral, mire ismét a vállába ütöttem. – Ez lesz a végjegyed?

-Mármint?

-Mármint a vállba veregetés?

-Meglehet. – feleltem, majd egy gyors csók után kitessékeltem a szobából és kizártam. Utamat a fürdőszoba felé indítottam és egy gyors zuhany kíséretében leáztattam magamról a koszt. Megtörölköztem és egy szál semmiben léptem be a szobába, mivel kint hagytam a ruhámat. Felvettem a piros csipkés fehérneműm és neki láttam az aznapi ruháim kikeresésének. Választásom egy virágmintás, fehér blúzra és egy rövid farmer shortra esett. Felraktam egy kis szájfényt és egy kis púdert, így már készen is álltam az indulásra.

A telefonom újboli rezgésére lettem figyelmes, újra egy SMS.

Feladó: Niall

„Jó volt a műsor. Elfelejtetted behúzni a függönyt. Nagyon élveztem.  Jól áll a piros csipke. N x”

Az ablakhoz sétáltam és kilestem rajta. Ő ott ült a Jaguar-jában és intett felém, miközben egy kaján vigyor ült a szája sarkában. Én erre felmutattam a középső ujjamat, majd egy erős rántással behúztam a függönyt. Lesiettem a nappaliba – amit elsőre megtaláltam, szerencsémre -, ekkor láttam, hogy a fürtös már a kis piknikes kosárral a kezében álldogál.

-Mehetünk. – varázsoltam egy kis mosolyt az arcomra.