Through the dark [H.S.]

11. Rész

Az összes olvasómtól szeretnék nagyon nagy elnézést kérni. Nagyon sajnálom, hogy ilyen sokáig nem írtam, de ihletem se volt és sajnos időm se. Na de most visszatértem! Nem tudom megígérni, hogy minden héten lesz új rész, de igyekszem majd rendszert vinni bele. Köszönöm mindenkinek aki ki tudta várni! Remélem tetszik majd az új rész! :)

...

Harry-vel felmentünk a fűzfához és leültünk egymással szembe a kiterített pokrócra. Egy biztató mosolyt küldött felém miközben végig húzta kezét a combomon. Nem lehetett nem észrevenni a hatalmas heget amelyet látatni engedett rövid shortom. Óvatosan kerülte ki finom kezével az a vágásokat.

-Tudom, hogy nehéz róla beszélni és lehet, hogy nem ez lenne az ideális hely, hogy megvitassuk, de tudni szeretném mi történt. – mondta, még mindig a combomat simogatva. Nem tudom miért tette, de egy kicsit megnyugtatott.

-Amit mondtam neked a kocsiban... - lehet ha elégszer mondom el, talán én magam is elhiszem majd.

-És mégis hogy keletkeztek a vágások? – rám emelte zöld szemeit. Láttam rajta, hogy nem hisz nekem.

-Az üvegszilánkok okozták. – mondtam alig hallható hangon.

-Üvegszilánkok? Hogy lehetnek a hátadon és a combodon egyszerre vágások? Ha a hátadra estél akkor csak ott kéne lennie, nem? – az előbbi pár órában megfigyelhető mosolya teljesen eltünt. Tényleg érdekli mi történt velem.

Könnyek jelentek meg a szememben, ahogy visszagondoltam arra az estére. Nagyon nehéz magamban tartani, de félek, hogy Harry megundorodik tőlem. Lelki roncsnak érzem magam belül, persze mást mutatok kifelé. Sosem mutattam ki az érzéseimet, Perrie volt az egyetlen aki felismerte, ha baj volt. Ebben az esetben rá sem számíthattam. Beleőrülök ebbe az érzésbe.

-Minden oké? – kérdezte Harry miután nem válaszoltam neki.

-Persze, csak gondolkodtam. – vágtam rá mintha igaz lenne.

-Tudom, hogy alig ismersz, így nem várom el, hogy elmond, de szeretném ha tudnád, hogy bízhatsz bennem, mert én tényleg kedvellek téged.

-Én is kedvellek és nem arról van szó, hogy nem bízok benned, de félek, hogy eltávolodnál ha megtudnád az igazságot. – eltörött a mécses. Először csak szipogtam, majd egyre jobban kezdett potyogni a könnyem.

SMS jött. Könnyeim miatt alig tudtam elolvasni, de valahogy mégis sikerült.

Feladó: Niall

„ „Én is kedvellek..." Nagyon kis aranyos... Mindjárt behányok. Tudod elég fura, hogy tegnap előtt még nekem nyitogattad a lábaid, most meg már neki tennéd meg. Alig várom, hogy ő is csak kihasználjon és utána majd visszaszaladj hozzám. ;) Nx"

Körbenéztem, de nem láttam senkit. Nagyon megijeszt, hogy hallja amit mondok.

-Ki írt? – kérdezte kiváncsikodva.

-Niall... - suttogtam. – Nem mehetnénk haza inkább? – kérdeztem miután könnyes szemeimmel végig néztem arcán.

-Menjünk. – mondta kicsit sem boldogan. Biztosan látta rajtam, hogy összetört az amit olvastam. – Szeretnél beszélni róla?

-Majd otthon.

-Rendben.

Összepakolta a pokrócot, majd intett a fejével, hogy indulhatunk. Nem beszélgettünk, tudtuk mindketten, hogy csend az most jót fog tenni. Az ösvényen mentünk visszafelé, sokkal meghittebbnek kellett volna ennek lennie. Nem most, nem ebben a szituációban kellett volna Harry-vel találkoznunk. Megérkeztünk a kocsihoz, mindketten beszálltunk mire azonnal kaptam még egy SMS-t.

Feladó: Naill

„ Ne felejtsd el 8-ra megyek érted. Nx"

Nem bírtam tovább... Annyi stressz meg feszültség gyűlt össze bennem, hogy nem bírtam ki, hogy ne írjak vissza neki.

Feladó: Sage

„ Nem megyek veled sehova. Ha meg bepróbálkozol valamivel megesküszöm, hogy kihívom a zsarukat TE KIB*SZOTT P*CS! Szállj le rólam te féreg!"

Ebben a pillanatban jött el az a pont amikor az összes eddigi fájdalom gyűlöletté alakult. Képes lettem volna felrobbani.

Harry beindította a kocsit és kikanyarodott a parkolóból. Ahogy mentünk kifelé megpillantottam Niall alakját és csak arra tudtam gondolni, hogyan juttatom börtönbe a szemetet. Megfogom tenni. Nem érdekel hogyan vagy mikor, de megfogja ő még bánni azt amit velem tett.