Vanilla Baby

Cukrozott mandula

Jinnek minden vágya az volt, hogy minél hamarabb kikerüljön a számára már fullasztóan kicsinek tűnő teremből és végre lazíthasson az eddig példamutatóan szorosra megkötött nyakkendőjén, ami érzése szerint most nyakára tekeredett kígyóként fojtogatta. Már majdnem elérte az ajtót, de Rhea hangja megállította a távozásban.

- Jin, akkor számítunk rád az esküvőn! Ne felejtsd el, tudom milyen kis szórakozott vagy – kuncogott, miközben vőlegényébe karolva mosolygott volt férjére. - Írd fel most, már kitűztük az időpontot. Remélem nem leszel épp úton megint. December negyedikén lesz, a Primoner Hallban, remélem el tudsz majd jönni. Namjoonnal mindketten szívesen látunk.

Hangja még mindig édesen csengett Jin füle számára, de maga is meglepődött, hogy eddig miért nem tűnt fel, az összes szava mögött megbúvó cseppnyi méreg. Ugyan erőltetnie kellett, de sikerült kedvesen visszamosolyognia, megszólalni azonban nem bírt, erejéből csak egy biccentésre futotta és már kívül is volt az ajtón. Lélekszakadva futott a kocsijáig. Megállás nélkül. Már nem tudta érdekelni, hogy esetleg összeizzadja a drága öltönyét. Miután beült, a kormányra dőlve lihegett lehunyt szemmel, miközben fejében próbálta visszaidézni Rhea szavait. Egészen abszurd volt, hogy még meg sem száradt a tinta a különválásuk papírjain, a volt neje máris házasodni készül. Boldog. Izgatottan tervezget.

Ám ezúttal nem vele.

Volt felesége ott szúrt belé, ahol a legjobban fájt. Rheának pontosan tudnia kellett, hogy nem lesz úton december negyedikén. Igaz, hogy Jin nem akarta megünnepelni a saját szülinapját, ami egyébként erre a napra esett, de Rheának azzal is tisztában kellett lennie, hogy az ok, amiért ezt a napot idén is az egyik busani temetőben fogja tölteni, nem más, mint legjobb barátjának, Jungkook halálának az évfordulója. Neki ez a nap, már egy ideje nem az ünneplésről szólt, hanem az emlékezésről és a gyászról. Nem most akart ezen változtatni.

Rhea sokat panaszkodott az üzleti útjai miatt, mégsem kísérte el őt soha, egyetlen alkalommal sem. Azt mondta fél a repüléstől és Jint sem akarta elengedni maga mellől, de hiába mondott bármit, Jinnek muszáj volt útra kelnie. Tudta, csak így képes fenntartani kettejüknek ezt a kényelmes életet. Azt pedig semmiképp sem akarta, hogy Rhea is dolgozzon. Talán, ha engedte volna, akkor most nem...

Nem akart ilyesmikre gondolni.

A büszkesége tiltotta, hogy engedje Rheának is a munkába állást. Hiszen megígérte az apjának, hogy képes lesz egyedül eltartani a lányát. Rhea Jint már sikeres emberként ismerte meg. Jin pedig nem akart rá okot adni rá, hogy a nőnek megváltozzon erről a véleménye. Már jóképű, fiatal milliomosként tartotta őt számon az egész világ, amikor először találkoztak, de azt kevesen tudták róla, hogy egészen egyetemista koráig nyomorban élt. Erről még Rhea sem tudott és Jin pedig hiába próbálta, egész házasságuk ideje alatt sem volt képes ezt a tényt és a további fájdalmas emlékeit megosztani vele. Volt felesége úgy tudta, teljesen átlagos gyerekkora volt, amiben nem szerepeltek szánalmas apafigurák, akik pénzt loptak volna a saját gyereküktől, sem befizetetlen számlák és olyan döntéshelyzetek, amikor a hazaútjához szükséges buszjegy és a vacsorára való megvétele között kellett választania. Gyűlölte ezeket a másfél órás sétákat a hideg időben, főleg korgó gyomorral. Ösztöndíjjal sikerült elvégeznie az egyetemet, ekkor már végre kollégiumban lakhatott és a mostohaapja zaklatásától is kevésbé kellett tartania az ódon intézmény falai között, de addigra már nem tudtak volna neki olyan részmunkaidős állást kínálni neki, amit ne próbált volna már.

Huszonegy volt, amikor a legnagyobb fordulat bekövetkezett az életében. Mások talán azt mondanák, ez valami olyasmi lehetett, mint amikor valaki megnyeri a lottót, de Jin nem fáklyásmenetként jellemezte volna ezt az időszakot az életében. Kiderült róla, hogy Korea egyik legnagyobb étteremlánc-tulajdonosának, Kim Siwonnak a gyereke, aki eddig halálra kerestette Jin anyját, akit az első szerelmeként tartott számon. Helyette csak egy alultáplált, dacos ám keményen küzdő fiút és egy reményvesztett szerencsejáték-függő mostohaapát talált. Siwon azonban Jin anyja, Mina emlékére végül mindkettőjüket befogadta. Jinnek nehezére esett beleszoknia az új környezetbe és elfogadnia a segítségét egy olyan férfinak, akire huszonegy éven keresztül eddig engesztelhetetlen haraggal gondolt, annak ellenére, hogy fogalma sem volt a kilétéről és az anyjával való kapcsolatának teljes történetéről.