- Nos Uraim, ez lett volna a biológia óra vége. Bízom benne, hogy mindannyian figyelemmel kísértétek az órát és alaposan lejegyzeteltetek mindent. Füzeteket az asztalra, a munkafüzeteket a tálcára kérem, Jisung kérlek szedd össze a könyveket--
- dE TANÁRÚR-
- Ha további kérdések merülnek fel az őssejtekkel vagy a specializált sejtekkel kapcsolatban, a következő órán szívesen meghallgatom őket. Az asztalomnál leszek- és kérlek a hangerőt próbáljátok a normális szinten tartani. A jó munka csendben születik. Értve vagyok?
A fiúk kórusos 'igen'-je töltötte be az osztálytermet. Az emberek a könyveikért nyúltak, hogy kivihessék az asztalra, majd a székjeiket a földön húzva ültek közelebb a barátaikhoz.
- hÉ ITT AZ ÉN SPANOM CHANGBIN, NA MIZU-- az ajtó nagyot csattanva vágódott neki a fal mellett sorakozó szekrények egyikének. A terembe nem más lépett be, mint Chan.
Chan egy évvel volt idősebb, és az egyetlen személy, akit Changbin ugyanannyira utált, mint amennyire szeretett.
Egy bonyolult barátság volta két fiú között.
Ezen a napon úgy látszik Changbin inkább utálta a szőke hajút.
- Mit akarsz? Menj órára. - morogta, miközben tekintetét a padon lévő üres lapon tartotta- ahol a jegyzeteinek kellett volna lennie.
- Lyukas óra~ és jó hírekkel érkeztem, drága barátom! - mondta Chan egy kicsivel halkabban, mint az előbb. Örült neki, hogy a tanár- aki már belefáradt abba, hogy minden egyes alkalommal kizavarja a szőkét az osztályból- megengedte, hogy maradjon, a legkevesebb, hogy legalább csendben marad.
- Oh? - kérdezte Hyunjin. A fiú éppen akkor ért oda a fekete hajú asztalához Minhoval a nyomában- mindketten egy könyvet és egy széket tartottak a kezükben.
- Hallani akarom azt a jó hírt! - jelentette ki Minho és intett a másik padsorban ülő Seungminnak, hogy csatlakozzon hozzájuk.
- Nos, az egyik uncsitesóm a ti osztályotokba fog járni. Még ma megismerhetitek! - szólt a szőke izgatottan és kezeivel furcsa mozdulatokat csinált, melyet a fiúk inkább szó nélkül hagytak.
- Egy új gyerek? Ez a jó hír? Micsoda öröm! - Changbin szarkasztikus hangon motyogta maga elé. A fekete hajú unottan firkálgatott a lap szélére.
- Hé Changbin ne legyél már ilyen morcos. Miért az utolsó évben jön? - kérdezte Woojin kedvesen. A fiú nem rég sétált be a nyitott ajtón, a tanár nem is zavartatta magát az idősebb fiú kitessékelésével, hisz már megszokott volt tőle, hogy napjai nagy részét ebben osztályban töltötte.
- Cserediák Ausztráliából. Egy picit beszél koreaiul, de nem túl jól. Nem nagyon tetszik neki, hogy a világ másik felére küldték, ahogy két nap alatt már vagy 37-szer az orromra kötötte. Szóval légyszi legyetek vele kedvesek. - magyarázta Chan és valamilyen reakciót várva végignézett az őt körülvevő fiúkon. Megkönnyebbült mikor látta Minho lelkes bólogatását.
Changbin felhorkantott, ezzel elérve, hogy a fiúk rákapják tekintetüket.
- Biztos csak egy elkényeztetett kölyök, nem az én problémám. - mondta gúnyosan. Kijelentését mélységes csönd követte, mire a fekete hajú felkapta a fejét.
És ahogy felnézett tekintete találkozott egy sötét barna szempárral. Szemét feljebb vezetve észrevette a fiú világos szőke- szinte már fehér- haját.
És hogy az aranyos kinézetét még tovább fokozza a szőke fiú egy mosolyt villantott Changbinre- a legnagyobb és legszebb mosolyt, melyet a fekete hajú valaha látott.
Ó, baszki.
Túl aranyos.
ВЫ ЧИТАЕТЕ
boyfriends. changlix
Разное"istenem felix, túl aranyos vagy" → changbin, aki dühkezelési problémákkal küzd felix, aki nem igazán érti a személyes tér jelentését s egy történet melyen keresztül rájönnek, hogy szerelmesnek lenni nem olyan egyszerű, mint hitték → fordítás → ered...
