- Sziasztok! A nevem Lee Felix. Ausztráliából jöttem egy cserediák program miatt és hat hónapig leszek itt. Remélem jól kijövünk majd. - az osztály tágra nyílt szemekkel nézte, ahogy a szőke fiú a mondandója után szinte kilencven fokos szögben hajolt meg, ezzel kifejezve tiszteletét.
- Azta, elég jól bemagolta. - suttogta Chan. A fiú sejtette, hogy Felixnek eltelt egy kis időbe mire helyes kiejtéssel, de megtanulta a Chantől kapott kis cetlin lévő bemutatkozást.
Néhányan- Chan és Jisung- megtapsolták a szőke hajút, a többiek mosolyogtak és bámultak rá. Vagy inkább a hajára.
Nem szoktak hozzá, hogy hírességeken kívül mást láttak a Felixéhez hasonló hajjal- ott volt persze Woojin, de ő más kategória.
- Szervusz Felix. Melyik osztályba jársz? - kérdezte a tanár a magas, vékony fiútól.
- Hogy mi? Osztály? - Felix zavarba jött. Az első napja az iskolában, de máris gondja akad a kommunikációval.
- Tudod a felügyelő tanárod és az osztályod, nem? 10YG2, 10SM1 vagy valami ehhez hasonló.
Felix megkönnyebbülten mosolyodott el, ahogy kezdte megérteni a tanár kérdését.
- Oh, a 10JY4 az.
Valaki hirtelen köhögni kezdett.
Changbin szemszöge
Néztem, ahogy a fiú egy beprogramozott robot módjára elszavalta a szövegét, majd a bemutatkozását fokozva egy kilencven fokos meghajlást is ütemezett a végére.
Arcomra egy mosoly kúszott az ártatlansága miatt, majd gyorsan megráztam a fejem.
Egyáltalán miért mosolygok? Az ártatlanság idegesítő- mintha egy gyerek lenne az illető.
Egy másik dolog, ami felkeltette a figyelmemet az az volt, hogy a fiú teljesen figyelmen kívül hagyta a sértésemet- amit az előtt mondtam rá, hogy egy szót is szólt volna.
Oh basszus, mekkora bunkó vagyok.
A szorongás, akár egy hullám, végigfutott a testemen. Ujjbegyeimen keresztül átszaladt az egész valómon, a tudatra, hogy valaki olyat bántottam, akit még csak nem is ismertem. Ráadásul aki a legjobb barátom unokatestvére.
Gratulálok Changbin. Ismét nagyszerű első benyomást tettél.
Lassan felemeltem a fejemet, tekintetemmel Chan barna szempárját keresve. Egyből lefagytam, mikor megláttam a felém irányuló szerető mosolyát.
Ijesztő volt.
A szőke egyik kezét az arcához emelte és tátogott valamit.
"Nem értett téged."
Szemeim kikerekedtek, hirtelen kedvem támadt volna fejbe csapni, majd kiröhögni magam az ostobaságom miatt.
Persze, hogy nem értette, amit mondtam. Nem hiszem, hogy Ausztráliában koreai sértéseket tanultak volna.
Tekintetem ismét az új fiúra emeltem, és hiába figyeltem, nem értettem tisztán, amit a tanár kérdezett tőle. Úgy látszik ő sem, a vállán átfutó táska pánttal játszott és messziről látszott rajta mennyire össze volt zavarodva.
Istenem, hogy lehet valaki ennyire imádnivaló. Olyan szívesen behúznék egyet ennek a kis rohadéknak.
A mosoly, ami hamar visszakerült az arcára ragadós volt, ezért minél előbb elfordítottam a fejemet, mielőtt még visszamosolyogtam volna rá.
Arccal lefelé feküdtem rá a padra és egy nagyot sóhajtottam.
Szerencsére ezek szerint csak fizikán kell látnom, nem hiszem, hogy el tudnám viselni, ha több órát is az ő társaságában kéne töltenem.
És a legjobb benne, hogy ő sem fog közelebb kerülni hozzám. Itt lesz egy darabig, aztán visszarepül több ezer kilométer messzire. Nem lesz itt semmi kötődés.
- Oh, a 10JY4 az!
Túl hirtelen vettem levegőt, ráadásul éppen akkor, mikor felkaptam fejemet a padról, így egy hatalmas köhögési roham tört rám.
- ó ISTENEM HALDOKLIK! - kiáltotta Jisung, majd egy vizes flakont dobott felém, mely egyenesen arcon talált.
- JISUNG TE KIS SZA-- kezdtem volna, de a fiú szerencséjére ismét köhögni kezdtem.
Nagyszerű Changbin, szép munka. Most még hülyébben nézel ki. Biztosan imád téged.
- Changbin miért nem mész ki egy kicsit? Vegyél mély levegőt- vidd a holmidat is az irodához, pár percen belül úgyis hívnak majd.
A torkom még mindig száraz volt és kapart, idegességemben lábaimat az asztal oldalához ütöttem. Nagyon nem akartam most foglalkozásra menni, főleg azok után, hogy sikeresen hülyét csináltam magamból.
- Nem hagyhatom ki a mait? - kérdeztem, lábaimmal még mindig az aszatalt rugdostam- egy kicsit gyengébben.
- Sajnálom fiam, már ellógtál egyet a héten. Olyan jól bírtad a mai napot, gyerünk, csak így tovább. - ahogy befejezte a mondandóját fejemet dühösen a padra ejtettem.
- Kurva életbe. - suttogtam, majd felkaptam a táskámat. Nem törődve az asztalon lévő könyveimmel toltam félre Chant, hogy el tudjak menni mellette. Remélem Hyunjin aláiratja majd a leckémet.
Az ajtó felé menet szándékosan belerúgtam az asztalokba, melyek mellett elhaladtam.
Elsétáltam a tanári asztal előtt, egyenesen az ajtóhoz, de mielőtt kezemmel a kilincsre fogtam volna, megálltam. Hátrapillantottam, és nem voltam meglepve, mikor ismét a csodálkozó, mogyoró barna szempár látványa tárult elém.
Biztosan azt hiszi, hogy én vagyok az osztály idiótája. Gratulálok Changbin, ismét elcseszted az esélyedet, hogy új barátod lehessen.
De legnagyobb döbbenetemre a barna szempár felragyogott és engem szinte arcon vágott az az angyali mosoly. Csendben, még mindig mosolyogva felemelte az egyik kezét és integetett, "szia".
Ha valaki megkérdezné mi az a dolog, amit leginkább megbántam az életemben, azt a pillanatot mondanám, mikor a fiút válasz nélkül hagyva, vörös arccal rohantam ki a teremből.
VOCÊ ESTÁ LENDO
boyfriends. changlix
Diversos"istenem felix, túl aranyos vagy" → changbin, aki dühkezelési problémákkal küzd felix, aki nem igazán érti a személyes tér jelentését s egy történet melyen keresztül rájönnek, hogy szerelmesnek lenni nem olyan egyszerű, mint hitték → fordítás → ered...
