A Fájdalom rózsái (Pain×oc)

1. Találkozás a 'Fájdalommal'

Kifejezetten sötét volt aznap este amikor Lena a város egy elhagyatott részén találta magát. Mindeddig futott, nem is figyelte, merre. Most azon kapta magát, hogy eltévedt. Zihálva megállt és körülnézett. Egy kisebb utcában volt, a táblán nem tudta kivenni a nevet. Az épületek kicsit sem voltak ismerősek, mind réginek tűntek, amennyire ki tudta venni az egyetlen pislákoló lámpa fényében, ugyanis többi nem működött. Fogalma se volt arról, hogy ez a hely is létezik mindeddig, de volt egy olyan sanda gyanúja, hogy elég rossz környék lehet. Nyugtalanító csend honolt, egy lélek sehol. Ránézett a karórájára és meglepett vette észre, hogy 11 órát mutatott. 1 órát futott volna bele a vakvilágba? Hihetetlen, hogy ennyire elvesztette az időérzékét. Szerencsére nyár eleje lévén jó meleg volt, így nem fázott. Kis szellő fújt végig az utcán és megborzongott, de nem ám attól, hanem egy alak megjelenése váltotta ki ezt belőle. Az egyik épület mellől jöhetett ki, ekkor az utolsó lámpa is elkezdett villogni majd kialudt. A lány már csak a korom fekete sötétségbe bámult, mivel a Holdat felhők fedték el előle. Próbálta hozzászoktatni a szemét. Miközben dühöngött magában: A francba, ez nem létezik. Most komolyan?

A lába szinte hozzátapadt a betonhoz, pedig futni szeretett volna, el onnan. Bárhova, csak el. Ő nem láthatta, de az alak egyre közelített feléje. Csak annak halk lépteit hallotta, amint koppantak a burkolaton. A szívverése egyre gyorsult, kezdett kétségbeesni.

Lehet, hogy így végződik az egész? Egy ilyen környéken? -gondolta. Legalább akkor történt volna amikor még boldog voltam. Most meg? Most meg... Bár lehet mindegy is, lehet így a legjobb.

Arra eszmélt, hogy az alak megállt előtte kb. egy méterre és a körvonalait valamennyire ki tudta venni. Ekkor amaz egy öngyújtót üzemelt be így meglátta az arcát. Az orrát végig piercingek ékezték, a szája alatt is volt kettő. A haja talán vörös lehetett, de ebben nem volt biztos a lány. Mintha a fülében is piercingek lettek volna. Bőrdzseki szerűséget viselt. Nem nagyon derítette örömre a látvány, de az, hogy még épségben állt kissé megnyugtatta.

- Ki vagy te? -kérdezte az alak.

Próbált megszólalni, de alig jött ki hang a torkán, míg végül megköszörülte a tokát:

- Khm-hm. Én izé... csak egy sétáló járókelő vagyok, mint látod.

- Nekem úgy tűnik, mintha a földhöz nőttél volna- nézett rá áthatóan a férfi. Most ébredt rá a Lena, hogy furcsán lila szemei vannak. Ez kontaktlencse lenne?- tűnődött magában. Az alak újra beszélni kezdett ezzel kizökkentve őt a gondolataiból.

- Mit keresel itt tényleg? Nem tűnsz olyan fajtának.

- Mi, micsoda? Milyen fajtának? Punknak?

Erre a férfi nevetésben tört ki, száraz kellemetlen és kényszeredett kacaj volt ez.

- Egy félénk lány, a lehető legrosszabb negyedben. Fogalmad sincs hol vagy ugye?

- Meglehet.- felelte hidegen Lena.

- Na jó, adok neked egy jótanácsot. Menj el innen most, és ne gyere többet vissza jó?

- Mert, mi van, ha tényleg földbe gyökeredzett a lábam és nem tudok mozdulni se?

- Figyelj, én nem akarlak bántani, de sok fura ember van itt. Itt nincsen más úr, csak a káosz.