A Fájdalom rózsái (Pain×oc)

2. Egy újabb idegen

Másnap reggel Lena arra ébredt, hogy valami irtózatos zaj van körülötte. Lassan felnyitotta a szemét, először azt se tudta, hol van. Beletelt pár percbe mire realizálta magában, hogy miért is van itt. A háta és a nyaka elégé fájt, elaludta. Felült a kanapén, ami eddig fekvőhelyéül szolgált. A szobából hirtelen egy ember rontott ki. Fekete haja volt, s az arca bal fele eléggé el volt torzulva. A lány majdnem hangot is adott döbbenetének. Vajon mi okozhat ilyen sérülést?
Őt követte Pain is. Láthatólag nem rég ébredt fel, mert nem volt rendesen felöltözve.
- Hányszor megmondtam neked, hogy senkit ne hozz fel ide?- szinte kiáltva szegezte neki a kérdést Painnek.
- Figyelj, Obito...
- Tobi!
- Most nincs itt más, nem tök mindegy?!- lett ideges már Pain is.
- Jól van, tök halál mindegy, eh. Az viszont nem, hogy mit keres itt ez a fiatal hölgyemény a kanapédon. Kikezdtél vele, vagy mi a franc?
- Na mi van? Nem erről van szó. Ha lenyugodnál egy percre elmagyarázhatnám.
Ekkor néztek Lena felé és tudatosult bennük a tágra nyitott kérdő tekintettől, hogy igencsak ébren van és figyel is.
Obito gyilkos pillantásokat lövellt felé, amitől a lányt kirázta a hideg.
- Izé, én már megyek is.- mondta.
- Nem úgy van az!- felelte erre Obito. - Ha egyszer már itt vagy, nem mehetsz csak el magadtól. Valakinek el kell innem kísérnie bekötött szemmel.
- Hogy mi van? Mi ez valami szuper titkos bázis?
- Valami olyasmi.
- Ne túlozd el, Obito. Ez csak egy lakás, ami neked és Itachinak köszönhetően lehet az enyém. Nincs semmi titkos jellege. A gyűléseket úgyis máshol szoktuk tartani.
- Jól van, próbálok lenyugodni. De mégis hogy gondoltad? Ez egy bűntanya, bármikor jöhetett volna Kakuzu és akkor...
- Van az ajtón zár, amelyhez csak neked van pótkulcsod, nem jutott volna be.
- Ch, na jól van. De akkor is kell kezdeni valamit ezzel a lánnyal.
- Nevem is van, tudod...
- Aha, jó, ez nem számít.
- Nem számít?- emelte fel Lena a hangját.
-Ja bocs, megszokhattam volna már, hogy senkinek se számítok, még annyira se, hogy képes legyen nevemen szólítani. Én szerintem most megyek is!-
Azzal az ajtó felé igyekezett, de rájött, hogy zárva van.
- Te nem az előbb érkeztél, akkor minek van zárva? - tekintett értetlenül a fekete hajú férfire.
S közben észrevette, hogy az már hirtelen közel került hozzá, a karjánál fogva húzta vissza a fotelig.
- Most szépen leülsz, s megvárod míg eldöntjük mi legyen veled.
- Obito. Most állj le légyszíves jó?-kezdte Pain. - Így is elég trauma érte tegnap, nem akarjuk, hogy a végén pánikrohamot kapjon.
- Bánom is én! Te hoztad ide, te felelsz érte.
- Nincs hova mennie.
- Ó, ez még nem változtat azon, hogy nem maradhat tovább. Vagy....- itt furcsa sokat sejtető mosolyra húzódott a szája, bár inkább volt egy groteszk grimasz a bal fejrésze miatt.
- Nem, ezt ne is gondold tovább.
- De-de. Beszervezhetnénk, ha már nincs vesztenivalója.
- Mindig lehet lejjebb jutni, ezt jól tudod.
Ekkor a lány felé fordult kérdezte:
- Mit szólnál ahhoz, ha tagja lehetnél az Akatsukinak?
- Az meg micsoda?- nézett rá értetlenül a lány.
- Nem nézel mostanában híreket?
- Nem nagyon.
- Kérlek szépen egy tökéletesen kiépített bűnhálózat. Most éppen azzal vagyunk elfoglalva, hogy milliárdosokat rablunk el és váltsagdíjért visszaszolgáltatjuk őket.
- De ez öhm, miért is jó nektek?
- Hogy miért jó? Tudod pénzt hoz, s valamiből meg kell élni. Valamint kereskedünk még drogokkal és minden egyéb nem túl legális történettel.
- Aha.- nyögte a lány. - Nem értem miért jó ez nektek, de köszi ebben én nem akarok részt venni. Bár tényleg nem igazán van most hova mennem, de majd elleszek valahol az utcán. Vagy hátha valaki befogad.
Reménykedve feloldotta a telefonját, s örömmel nyugtázta, hogy érkezett egy üzenete, valamint volt pár nem fogadott hívása Harutól.
Most láttam csak, ne haragudj. Jól vagy? Volt hol aludnod. Aggódok érted. Hívj majd fel.
Válaszolt is neki.
Most nem tudlak, lehet kissé bajba kerültem, de megoldom. Viszont, lehetne arról szó, hogy nálad legyek pár napig?
Haru éppen nem volt elérhető, de Lena reménykedett benne, hogy csak nem bánja. Így megszólalt:
- Azt hiszem, most már van hova mennem, de nagyon köszönöm szépen az ajánlatot és a vendégszeretet.- Itt Painre tekintett.
- Akkor, ha valaki lenne szíves kiengedni, el is indulnék.
Azzal felvette a szandálját, amit még lefekvés előtt vetett le előző nap.
- Elindulni- nevetett fel Obito. Nem hiszem én azt!
- Engedjük elmenni. Nem fog köpni, biztos vagyok benne.
- Honnan vagy ebben olyan biztos?
- Majd figyelem.
- Jól van, legyen, most az egyszer. De többet ne nagyon hozd fel a kalandjaidat.
- Nem történt semmi olyan!- fakadt ki Lena. Nem vagyok olyan fajta.
- Aha, először mindenki azt mondja.-
Pain az ajtóhoz lépett elővéve a kulcsot a zsebéből. Ki tudja miért nem a zárban hagyják, mint a normális emberek. Kattant a zár és kinyílt az ajtó. Közelebb lépett Lenahoz és halkan így szólt: Kikísérlek. - Nana, megyek én is- vetette közbe Obito.
- Ennyire nem bízol bennem?-kérdezte Pain.
- Nem erről van szó, nekem is arra van dolgom. Ezzel mindhárman kiléptek a lakásból, amit Pain kulcsrazárt és elindultak. Amint kiléptek a bejárati ajtón a nap éppen arra tűzött, Lenanak el kellett takarnia a kezével, hogy ne vakítsa el. - Kövess végig minket és ne nézz se jobbra se balra, ne kelts feltűnést. Így végig mentek az utcán majd jobbra fordultak. Érdekes mód senki se lézengett sehol, talán egy alak állt az egyik ház kapujában. Majd az utca végén jobbra fordultak, ott egy kereszteződésnél átkeltek és tovább mentek előre míg egy főútra lyukadtak ki. Ez már ismerős volt Lenanak.
- Köszönöm, innen már eltalálok- felelte a lány.
Pain közelebb lépett hozzá:
- Akkor jól jegyezd meg, hogy soha többé erre ne keverdj, na szia.-mondta a köszöntést hangosabban és visszaindult. Majd kisvártatva, mintha meggondolta volna magát visszafodult, s Obitora tekintett aki még ott állt szinte lecövekelve.
- Te nem jössz?
- Dolgom van a városban. Csá.
- Jól van, de ne zaklasd Lenat, jó? Sziasztok.
Lena kifejezetten elkeseredett attól, hogy ezzel az alakkal kelljen menetelnie tovább.
- Hát én akkor most jobbra megyek- mutatta és reménykedett benne, hogy Obito balra akart menni, de csalódnia kellett.
- Nekem is jobbra kell mennem. Az Uchiha nagyházhoz igyekszem.
- A francba-gondolta magában Lena.
Szótalanul haladtak egymás mellett, amíg mellettük autók és egyéb járművek zúgtak el. Odaértek a villamos megállóhoz, ahol nem is kellett sokat várakozniuk, mert hamar beérkezett egy járat. Felszálltak és Lena bátorságot merített ahhoz, hogy megszólaljon. Halkan elkezdte:
- Azt hittem, hogy ha ilyen dolgot végeztek, feltehetőleg sok pénzetek van és tuti valami fekete limuzinnal jártok.
Erre Obito epésen felnevetett.
- Nem vagyunk annyita gazdagok. Sok pénz elmegy a hatóságok lefizetésére, meg amúgy is, most inkognitoban megyek. Amúgy el szoktam magam álcázni, de most felesleges.
- Álcázni?
- Igen, de ez nem érdekes. Ha szabad kérdeznem, hogy keveredtél a Vörösfelhő negyedbe?
- Kissé zaklatott voltam és eltévedtem.
- Nem régóta élsz itt?
- Fél évet laktam a barátom -azaz volt barátomnál.
- Hm. Szóval rá támaszkodtál?
- Egyáltalán nem. Ő ajánlotta fel, a rezsibe beleadtam, amint tudtam.
- Na lám, te egész normálisnak tűnsz. Sajnálom, hogy arra fele vetődtél. Rossz hely ez, de tudod, a kényszer erős.
Ekkor Lena érezte, hogy rezeg a telefonja, egy üzenete érkezett Harutól.
Jézusom. Remélem semmi baj. Persze gyere, várlak.
Lena gyorsan be is pötyögte a választ:
Most már azt hiszem nincs. Nem sokára ott vagyok, kb. 15 p.

- Ki írt?- nézett rá kérdően Obito.
- Csak a barátnőm, oda megyek most.
- Hm, értem.
- Amúgy miért? Miért csináljátok ezt?- fakadt ki a lány.
- Sok oka van. Én meg szeretném változtatni a világot, de ehhez segítségre van szükségem. Sajnos néha az "alvilággal" kell szövetkezni, hogy elérj dolgokat.
- Ez érdekes. Mi ábrándíthatott ennyire ki?
- Az az én dolgom. Ne firtassuk.
- Rendben van. Én viszont a következőnél leszállok. Viszlát.-köszönt el a lány.
- Szia Lena- mondta ki halkan a nevét is Obito.
Erre a lány meglepetten nézett rá, de inkább nem mert megszólalni, mert a férfi arca nem tükrözött semmit, sőt egy perccel később el is komorult. Miután leszállt a járműről Haru lakása felé vette az irányt. Hamar odaért és becsengetett. - Igen?- szólt ki egy hang a kaputelefonból.
- Szia Haru. Felengedsz?
- Ja, már ideértél. Azt hiszem belefeledkeztem a főzésbe.
- Persze.
Ezzel kis kattanás hallatszott zörgésbkíséretében, mire a lány kinyitotta az ajtót és felment a 3. emeletre, ahol Haru kék tincseit rögtön kiszúrta.
- Újra átfestetted a hajad?-kérdezte meglepve.
- Igen, na fáradj be és mesélj.