A Fájdalom rózsái (Pain×oc)

9. A szomorú lány

Lena álmosan felnyitotta a szemét. Pain éppen elhaladt mellette, miközben a telefont a fülénél tartotta. Ruházatát tekintve egy inget vett fel a boxeréhez, mely félig be volt gombolva. A nadrág kikészítve a szekrény mellett hevert.
- Figyelj, Obito!- mondta halkabban, ahogy elhaladt az ágy mellett. - Nekem ez most fontosabb. Érts meg!
Elemelte a fülétől a készüléket és kinyomta a hívást. Az ágyra pillantott, észre vette, hogy Lena ébren figyel. A lány már nem tudta eljátszani, hogy nincs fenn. Elfordította a fejét, érezte hogy kezd pirulni.
- Ó, felébresztettelek?
- Nem, vagyis, hm... azt hiszem.
- Ne haragudj!
Ekkor felrémlett benne az álomban a név, ahogy szólította.
Halkan kimondta, erre a férfi visszakérdezett.
- Hogy mondod?
- Kérdezhetek valamit? - ült fel a lány, nekitámaszkodva az ágykerethez.
- Persze, mi lenne az? Húzódott hozzá közelebb a férfi.
- Yahiko. - ezt hangosan mondta ki.
Erre Pain arca elváltozott szinte megtört. Próbált nyugodtságot erőltetni rá.
- Ez a név mond neked valamit?
- Nem.
- Nem?
- Hagyjuk ezt, jó?
- De miért? Úgy érzem, biztos köze van hozzád valamilyen módon. Álmomban azt mondtam neked...
- Várj, te velem álmodtál?
- Áh, hagyjuk.
- Na, most már érdekel.
- Elmondom, ha elmondod, hogy a név miként kapcsolódik hozzád.
- Mit álmodtál?
- Azzal kezdődött azt hiszem, hogy valami játszótéren voltam, nagyon szomorúan belefutottam egy világos vörös hajú fiúba.
- Hm, érdekes.
- Mert?
- Úgy emlékszem kiskoromban ez megtörtént velem. Valahogyan ismerős.
- Akkor ez lehet, hogy egy emlék volt?
- Lehet.
- Aztán álmodtam az exemről is, de az nem érdekes. Valamint a találkozásunkról és...
- És?
- Hát lehet, hogy frusztált vagyok mostanában, de valami olyan rémlik, hogy te és én hogy mondjam közelebb kerültünk egymáshoz.
- Hm- itt a férfi elmosolyodott. -Hogy érted?
- Az nem fontos.
- De igen.
- Nem.
- Na, Lena, tudnom kell!- duruzsolta.
- Miért kéne?
- Mert érdekel a fantáziád.
- Ez csak egy álom volt...
- A te álmod.
Egész közel ment hozzá az ágyban, s egyenesen a szemébe nézett.
- Hallgatlak.
Lena elfordult és zavarában nevetni kezdett. Ekkor azt érzékelte, hogy kezek hátulról átölelik. Ez mégjobban meglepte és melegség kezdett szétterjedni a tagjaiban.
- Mondd el, kérlek!- suttogta a fülébe Pain.
- Hát jó. Egészen egymásba gabalyodtunk, te megfosztottál pár ruhadarabomtól és örömet szereztünk egymásnak... De addig nem jutottunk el. Felébredtem.
- Óh- mélyen hallatszott a hangja. Valóban? Tudod egyáltalán nem bánnám, ha ez valóság lett volna...

Végigsimított a lány hátán majd belecsókolt a nyakába.
- Hé. Most én várok választ a kérdésemre!
Ezzel visszfordult és centiméterekre találta magát a férfitól. Az vágyakozóan nézett rá. Tekintete a szeméről a szájára siklott, majd magához húzta. Csókot lehelt az ajkára, majd egyre hevesebben kért bebocsátást, míg meg nem kapta. Amikor elváltak a lány száját egy önkéntelen sóhaj hagyta el. Amikor rájött a kezét elé is kapta. A férfi félresöpörte azt.
- Ne szégyelld, hogy élvezed.
- Ch, mennyire el vagy telve magatól.
- Ugyan, csak tudom, hogy én élveztem, s úgy vettem le, hogy te is, Lena.
Ekkor hirtelen a lány felékapott és hátralökte, így felülre került.
- Hűha, mi lelt téged?
- Csak azt akarom, hogy abbahagyd ezt.
- S ha felém kerekedsz, akkor legyőzől mi? Tudod könnyűszerrel át tudlak fordítani.
- Nem.
A lány makacsul fogta le, de nem volt elég erős. Másik pillanataban már ő volt háton fekve és felette a férfi elnevette magát.
- Látod, kár a fáradtságért. A szájához hajolt, de a lány elfodította a fejét így csak az arcán landolt a csók nyoma.
- Hát jó.- Ezzel felemelekedett ülő helyzetbe.
Yahiko az igazi nevem. Nem tudom, hol hallottad. Csak régi ismerőseim tudják.
- Miért nem használod? A lány miatt?
- Igen, részben Konan miatt is. Amikor beléptem az Akatsukiba, kellett egy fedőnév.
- Szóval Konan a neve...
- Azóta, hogy Nagatoval összejöttek nem igazán használtam a nevem. Annyira megtört ez az egész. Éveken át legjobb barátok voltunk. Tudta, hogy beleszerettem és erre mégis...
Megbocsáthatatlan. Épp alakulóban voltak a dolgok és szerelmet is vallottam neki. Egy rózsát vittem neki, olyan kéket, mint amilyen a haja volt... Éppen kicsit idegesen, de reménykedve át akartam adni, de akkor elhagyta a száját a következő: "Ne haragudj, Nagato már elhívott és én igent mondtam neki. Yahiko én, ha tudtam volna... Úgy látszik félreértettem a közeledésed, én..."
Ezek a szavak beleégtek az elmémbe. Komolyan egy ribanc.
- Ne mondj ilyet rá... Hisz előbb mondtad, hogy nem tudta, hogy közeledésed milyen természetű volt.
- Áh, ezek óta nem beszéltem egyikőjükkel sem. Nem tudtam ezt megbocsátani. Nem bírtam látni őket ketten. Azután léptem be az Akatsukiba. Ezek ketten, nem rég felkeresték Obitót.
- Talán azért meg kéne tudni, hogy mit akarnak.
Nem, nem akarom. Értsd meg...
- Még mindig nem tetted túl magad rajta, ugye?
Lena Yahiko hátát kezdte simogatni.
- Pedig nem ártana. Értem én, hogy évekig barátok voltatok.
- Nem, Lena. Nem tudsz te semmit.- lökte el a kezét Yahiko.
A nő kicsit összerezzent a gesztuson.
- Rendben, akkor nem zavarlak.
- Hagyj egy kis időt nekem most egyedül. Hadd gondolkozzak.
- Ha ezt kívánod.

Ezzel Lena eltűnt a fürdőben a ruháival. Felöltözött, kapta a cuccát és tárcsázta Temari számát.
- Szia Lena, mi az?
- Figyelj, baj lenne, ha most átmennék? A cuccaimért és aztán nem tudom.
- Persze, beszélek Gaaraval.
- Köszi.
Nem várt pillanatban egy ismerős hangot hallott meg.
A fenébe Temari...-gondolta mikor Gaara baritonja belekezdett:
- Szervusz Lena. Itthon vagyok most, nyugodtan jöhetsz. Talán kicsit beszélhetnénk is...
- Figyelj Gaara, én most eléggé kivagyok, de rendben, legyen.

A lány felszállt a buszra és elment a Homok negyedig, ott volt Garraék villája. Meglehetősen tehetős apjuk volt, csak sajnos korán meghalt. Gaara születésekor pedig az anyjuk is elhunyt.

Lena félve csöngetett, Gaara nyitott ajtót. Furcsa érzés töltötte el a viszontlátástól, főleg ahogy feljöttek az emlékek. Szerencsére visszafogta magát és várt, hogy behívja. Gaara nem mondott semmit, csak arréb állt, beengedve őt.
- Összepakoltam neked a nagy részét.
- Köszönöm.
Oda vezette a lányt két bőröndhöz. Lena addig utánanézett a többi dolgának. Nem talált mást csak egy fülbevalót.
- Tényleg alaposan összepakoltál, Gaara.
- Jah. Van hova menned?
- Hát, nem igazán, de majd megoldom.
- Figyelj marasztalnálak, de éppen nálam van az egyik barátom.
Ekkor egy fekete hajú lány lépett elő.
Nagyon szép ében haja volt és vörös ajka.
Akárcsak hófehérke- gondolta magában Lena.
- Gaara- szólalt meg a nő. Végeztél a lánnyal, lenne még pár elintézni valónk.
- Várj még, légyszíves.
A nő bólintott egyet, majd távozott.
- Szóval ő az új?
- Micsoda új?
- Barátnőd?
- Csak egy barát.
- Értem. Igazából nem is számít. Viszlát Gaara, remélem nélkülem jó életed van.

Ezennel Lena kiviharzott a cuccaival. Kint a bejárónál érezte, hogy egy könnycsepp folyt le az arcán. Megkeményítette magát, hogy nem, most nem fog sírni. Ránézett a telefonjára. Egy nem fogadott hívás Temaritól.
- Temari! Azt hittem ott leszel...
- Ne haragudj, én akartam, csak...
- Figyelj, mindegy. Hol vagy most?
- Um, a barátomnál.
- Értem, akkor hozzád se mehetek aludni.
- Figyu, megmondom Shikamarunak...
- Nem, nem kell, rendben van. Majd lesz valami.
Ezzel lerakta a telefont. Fogalma se volt hova menjen. Átkozta magát, a sorsot, Gaarát, Temarit... Végül lesétált egy kisebb patak mellé és leült a partra. Felhúzta a lábait, ráhajtva a fejét a térdére. Lassanként kezdtek a könnyei folyni. Majd a keserves zokogás is erőt vett rajta. Nem volt a közelben nagyon járókelő, aki volt is, nem állt meg, hogy megnézze mi van vele. Így sírt jó ideig. A nap sütött és madarak csiripeltek. Egyszer csak megunta. Letörölte könnyeit és egy régen nem hívott számot tárcsázott.
Mély hang szólt bele.
- Igen tessék.
- Szia apa, én vagyok az. Azóta új telefonom lett...