A Fájdalom rózsái (Pain×oc)

11. A múlt sebei felszínre törnek

Zaj hallatszott, mint kiderült az ajtó nyílt ki, ami egy ember érkezésére utalt. Amint a fény halványan rávetült alakjára, felfedte kilétét. Pain volt az, aki elküldte Lenát, s most mégis utána jött. Elég megviseltnek tűnt. Haja össze-vissza meredezett, a máskor rendezett ingje, most gyűrötten takarta felsőtestét. Szemét karikák árnyékolták. A kinézetén felül láthatóan még dühösnek is tűnt. Szemöldökét enyhén felhúzva homlokát ráncolta, majd egy nagy levegővétel után próbálva rendbe szedni magát, az arca is kisimult. Szótlanul bólintott a tagok felé. Majd megakadt a szeme Lenán. Kutatóan a tekintetébe mélyedt és szóra nyitotta ajkát:
- Gyere. Menjünk el innen... most!
Lenát meglepte a felszólalása, éppen szabadulni akart volna Pain vizslató tekintetétől, de így muszáj volt továbbra is felé néznie. Nem tetszett neki ez a stílus, főként mintha utasítaná valamire, amit nem is akar.
- Semmi köszönés vagy ilyesmi?
- Erre most nincs időnk. Légyszíves!-
Nézett Lenára esdeklően, mire a lány már-már kezdte megsajnálni a korábbi események ellenére. Így úgy döntött mégis csak elmegy vele, bárhova is legyen az. Amúgy is esetleg tisztázhatnák a múltkori történéseket. Pain megindult, Lena szótlanul követte. Az ajtóban még hátranézett a férfi, s többiekhez intézte a kusza mondatát:
- Azért kösz, hogy vigyáztatok rá.
Ezennel kinyitotta az ajtót és kiléptek rajta. A tagok meredten bámultak a hűlt helyük után.
Az utcára jutva megnyugodva konstatálták, hogy Lena apjának már nyoma sincs.
Pain odanyújtotta a kezét, mire Lena kelletlenül, de megfogta azt, úgy gyalogoltak tovább. A nőt kezeik érintkezése miatt bizsergő érzés töltötte el. Nem merte és már nem is akart kiszakadni ebből a kellemesen enyhe szorításból. Olyan hatással volt rá ez a kontaktus, hogy napok óta nem érezte magát ennyire biztonságban. Szinte már megköszönte a férfinak, hogy utánajött, amikor is eszébe jutott, hogy tulajdonképpen a férfi dobta ki őt. Így inkább hallgatott és hirtelen elhatározásra a kezét is kitépte annak szorításából. Erre Pain megállt.
- Most mégis mi bajod van?
- Tudok egyedül is menni, köszönöm. Emlékeim szerint amúgyse látsz szívesen. Nem is értem miért jöttél most utánam.
Szembefordulva nézett rá értetlenül és morcosan, kezét összefonva a mellkasa előtt.
- Nem egyértelmű?
- Képzeld nem! Neked valószínűleg nem jelent semmit, de...
Itt a férfi szavába vágott:
- Lena, ne mondj ilyet... Egyébként is, nem úgy értettem, hogy menj el végleg. De ezt majd megbeszéljük később. Most gyere, óvatosnak kell lennünk.

Lena még továbbra is morcosan tudomásul vette, hogy ezzel a beszélgetéssel még határozatlan ideig várnia kell. Feszültségének oldására ökölbe szorította a kezét, majd  lassan kiengedte. Bár ez a mozdulatsor csak némileg nyugtatta meg. Így már inkább bizonyos távolságot tartva követte a férfit. Elsétáltak az utcán túl a part mellé, ahol egy fekete kocsihoz értek, melyet Pain ki is nyitott. Lena minél távolabb akart lenni tőle, egyszerűen nem álhatta, hogy pont vele kell bárhova is mennie, ezért hátul foglalt helyet. Bár mélyen belül tudta, hogy vonzódik hozzá, hisz az érintése is úgy hatott rá, de ezt a gondolatot inkább elhessegette, csak összezavarodott miatta, s nem akart még feszültebb lenni.

- Már mellém se óhajtasz ülni?- nézett rá szinte sértődötten a férfi.
- Ne menjünk ebbe bele, kérlek. Most kell egy kis tér, hogy magamban gondolkoljak, azt hiszem.
- Ugye tudod, hogy ez pocsék indok?
- Te is valami ilyesmit mondtál emlékeim szerint.
- Ügyes válasz, bár én kicsit máshogy emlékszem.

Ezzel megkeményedett az arca és és újfent bemélyültek az enyhe ráncok, nyúzott hatást keltve. A fennmaradó húsz percben végig kínos csönd állt a levegőben. Már a nő kezdett volna ráunni, amikor egy számára ismeretlen helyhez értek, Pain lelassított és leparkolt. Így végül mégse szólalt meg. Ellenben Pain igen:
- Itt vagyunk, ha kifáradnál...
- Oké, persze. -Vetette oda kurta válaszát és kikászálódott a járműből. Pain bezárta a kocsit és elindult egyenesen előre az utcán, Lena tétován megállt.
- Merre megyünk?
- Amerre csak szeretnél, kedves Lena.- válaszolta kurtán és ingerülten a férfi.
- Micsoda?!
- Figyelj, halálra aggódtam magam, amikor megtudtam, mi történt, de te láthatóan távol akarsz tőlem maradni. Mondjuk én a helyedben követném magam.
- Most komolyan neked áll feljebb?
- Nem tudsz semmit.
- Te talán igen?
- Nem megyek bele ebbe a végeláthatatlan vitába.
- Milyen fölényes valaki. Tudod mit, miért nem hagytál akkor ott Kakuzuékkal?
- A szervkereskedővel mi?
- Miért, talán jobb, hogy a nyílt utcán veszekedünk?
- Jó, gyere, de kérlek szépen hagyd abba ezt. Meg se hallottad, hogy miért vagyok ideges.
- De, hogy aggódtál. Viszont te küldtél el és...
Itt közbevágott Pain:
-  Nem fogalmaznék úgy, hogy elküldtelek. Viszont most próbáljunk lenyugodni, majd megbeszéljük. Kérlek!