A Fájdalom rózsái (Pain×oc)

13. Nagatonál

Lena hozzábújt volna Painhez, de nem érzett senkit, sőt a hely is kicsit szűkös volt, így kipattant a szeme és próbálta visszanyerni az egyensúlyát, de már későnek bizonyult. Leesett a kanapéról a földre. Kicsit még álmosan tápászkodott fel. Hirtelen azt se tudta, hol van, aztán bevillantak az éjjel eseményei. Úgy érezte, annyi minden történt, hogy szinte belefájdult a feje ahogy összerakta a dolgokat magában. Kintről nagy fényességgel mutatta magát a nap. A lány megkereste a telefonját és elámult - délután két óra volt. Elégedetten konstatálta, hogy egész sokat aludt. Viszont megkordult a gyomra, mutatva, hogy itt lenne az ideje enni. Fogalma se volt róla merre találhatja a konyhát, rá várt még a lakás felfedezése. Gondolta megvárja, amíg felébred a vendéglátója és körbevezeti. Igazából nem is kellett sokáig tanakodnia, mert belépett a sötét vörös hajú férfi eléggé hiányos öltözetben pontosabban- egy szál alsónadrágban. Elsőre meglepődött a lány láttán, aztán eszébe juthatott az éjjeli találkozás. Közben a látvány miatt Lena zavartan elfordult. Érezte, hogy valószínűleg kipirult. 

- Ne haragudj, izé... Én csak...-kezdett szabadkozni.

- Ugyan, semmi baj. Te ne haragudj, hirtelen elfeledkeztem arról, hogy nem egyedül vagyok otthon. 

Ekkor Lena gyomra újra kordult egyet, ettől borzasztó kellemetlenül érezte magát. Nagato próbálta oldalni a feszültséget:

- A konyhát kerested? Kilépsz és jobbra.

- Köszönöm. - suttogta Lena és már el is tűnt. Próbált úrrá lenni a zaratságán. Mégis mióta jön zavarba ennyire félmeztelen férfiaktól? Oké, nem gyakran látott hiányosan öltözött férfit, de ott volt Pain is, azóta igazán hozzászokhatott volna. Úgy viselkedik mint egy zavart szűzlány, pedig nem az. 

A konyhán végigpillantva megállapította, hogy egész csinosan berendezett, nem túl tágas, de nem is pici. A falak narancs színben pompáztak. Felfedezett a konyhapulton egy kapszulás kávéfőzőt. Gondolta, igazán jól esne neki egy kis koffeines felfrissülés. Szerette az illatát, bár egyébként nem fogyasztotta gyakran. Amint már egy bögrében gőzölgött az ital, ennivaló keresésére indult. A hűtőben talált is sonkát és zöldségeket. Így hozzá is látott a hideg ebédjéhez. Most valahogy minden jobban esett, mint általában. Valószínűleg a hely komfortossága és amiatt, mert régen is evett. Annak ellenére, hogy mennyi zűrön ment keresztül, most egészen nyugodt volt, biztonságban érezte magát. Nem tudta megmagyarázni magának, hogy ennek mi lehet az oka. Valahol azért sejtette, hogy a férfi is egy volt közüle. Volt a megjelenésében valami felettébb érthetetlen nyugalom. Bár korai lett volna még következtetéseket levonni a belső tulajdonságairól.
Elmélkedéséből a férfi zökkentette ki. Immár otthoni kényelmes rövid nadrágban és pólóban lépett oda hozzá.
Kicsit össze is rándult a váratlan helyzettől.
- Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni.
- Én bambultam el. Egyébként örülök, hogy jöttél, szeretnék beszélni veled. Még a neved se tudom...
- Hm, te aztán elég türelmetlen vagy. Nem érne rá amíg elintézek pár dolgot?
- Persze, én csak...hirtelen beugrott, hogy reagáltál arra, amit mondtam.
- A fogságra?
- Igen, meg a lányra.
- Nos, felrémlett bennem a remény, de kérlek várj egy picit. El kell intéznem egy telefont.

Vajon mi lehet az ennyire sürgős hirtelen amit eddig nem tudott megejteni?- tűnődött a lány.
A férfi a szobájába vonult vissza. Lenát fordulta a kíváncsiság, így lábujjhegyen odasettenkedett az ajtóhoz, ahonnan hangfoszlányokat hallott. A kulcslyukhoz nyomta a fülét, de nem igazán érette a dolgokat. A férfi meglehetősen halkan beszélt. Aztán fokozatosan érthetővé vált, ahogy bent a férfi közelebb sétált az ajtóhoz.

- Nem, nem hiszem.... De, figyelj, ide kéne jönnöd... Én se így gondoltam.
Majd egy rövid szünet után újra megszólalt, érezhetően idegesen: