A Fájdalom rózsái (Pain×oc)

15. Az ajánlat

Vagy két órán át kitombolta magát a zenére. A végén már úgy volt vele, hogy nem érdekli, egyszerűen nem. Abban az esetben, ha újra egymásra is találnak, hát találjanak. Bánja ő mit csinálnak. Nem kéne haragudnia, azzal csak magának árt. Így próbálta elengedni ezeket a negatív érzéseket. Végül is nehéz parancsolni a szenvedélynek, vagy szerelemnek, ki tudja mi volt, vagy lesz köztük. Bár önuralommal minden lehetséges, de hát mindegy. Talán annak idején azért lett vége az egésznek közte és Konan között, mert nem működött az egész. Mert ő se tett bele már mindent. Mással volt elfoglalva, aztán nyilván érzelmi támogatást kereshetett egy más férfi karjában, aki történetesen a legjobb barátja volt. De hát megesik az ilyen nem? Mégis milyen nehéz ezt elengedni.
Rájött, Konan viselkedése taszítja. Legalábbis amire emlékezett. Lehet, hogy tudat alatt mindig is így érzett? Csak elnyomta volna magában ezt, mert akkoriban annyira vonzotta, szinte rajongott érte? De mégis mit látott benne? Vajon mit?
Lehet, hogy mégis el kéne mennie meglátogatni, talán ezzel pontot tehetne az egész dolog végére.

Egy kései reggeli elfogyasztása után elindult. Minek hívja fel? Ráér majd helyben közölni. Lehet ez bunkóság, de nem volt kedve vele beszélni.
Tehát elindult, olyan gyorsan odaért, pedig gyalog ment. Útközben végig jártak a gondolatai és alig figyelt az útra.
Benézett és az ivó természetesen zárva volt. Becsengetett lent a bejárat melletti csengőn. Semmi válasz.
Vajon a kórházban maradt volna? Igen valószínűleg.
Akkor hát mégis fel kellene hívnia.
Erre miért nem gondolt előbb?
Teljesen ködös volt a feje.

Kikereste hát Nagato számát és várt, ez is persze kicsengett és nem válaszolt rá.
- Most komolyan? Amikor nagy nehezen ráveszem magam és ez van - motyogott magában Pain.

Elkezdett az úton előre sétálni és újra nyomta a hívás gombot. Végre felvette.

- Szia. Mégis meggondoltad magad?
- Igen. Azt akartam kérdezni, hogy hol vagytok. Sikerült idejönnöm hozzád, hogy aztán eszembe jusson, hogy rossz helyen vagyok.
- Hát akkor megnehezítetted a magad dolgát. Az Uchiha kórházban vagyunk.
- Valóban? Nem is az van ehhez a legközelebb.
- Igen, de ott ismerek embereket.
- Értem. Hát akkor odamennék.
- Rendben. Gondolom tudod merre találod.
- Igen, el tudok igazodni, köszi.

Obitonak hála többször járt már arra.

Mivel meglehetősen messze volt, hogy gyalog menjen így leintett egy taxit. Beülve megadta a címet, majd elhelyezkedett a hátsó ülésen.

Kicsit több, mint húsz percen belül oda is értek. Kifizette a taxist, akinek kifejezetten hálás volt, mert semmilyen kommukációt nem kísérelt meg vele lefolytatni.
Majd elindult az épület felé.
A recepció felé haladt, amikor felfedezte, hogy Nagato lent vár rá.

Hát itt vagy. Örülök, hogy meggondoltad magad!- köszöntötte Pain-t.
- Azt hiszem én is, Nagato.
Azzal megindultak felfele.
- Miért nem lifttel megyünk?-kérdezte Nagato.
- Körülbelül 1 órája elromlott
- Mindegyik? Több is van nem?
- Nem tudom, de igen, egyik se megy.
Úgy látszik ismerős vagy erre, hogy tudod ezeket.
- Jártam itt korábban, valóban.

Kis ideig kínos csönd ereszkedett rájuk, amíg tovább rótták a lépcsőfokokat.
Egészen az ötödikig mentek.
Ott a folyósó végén található szobához indultak.

- Felébredt már?
- Azt hiszem még nem. Néha motyogott valamit, mintha álmában beszélne.

Belépve Yahiko is megpillantotta a nőt. Ott feküdt egy kis ágyon.
Elég minimalista a szoba egy magánkórházhoz képest. Talán az Uchihák pénzügyi gondokkal küszködnek? - elmélkedett magában Pain.

Konan tényleg szinte árnyéka se volt önmagának. Akit régen ismert, akit szeretett...
Így, hogy ennyire megtört, csak szánalmat érzett iránta. Hirtelen tényleg könnyebb volt nem haragudni. Vajon mi mindenen mehetett keresztül?
Ahogy az arcát nézte hirtelen felpattant Konan szeme. Kissé ijesztő látványt nyújtott, így kidülledt szemekkel.
- Nem akarok több kísérletet kérlek!-kiáltott.
Nagatoval egymásra néztek. Valószínűleg azt se tudja, hol van. Nagato közelebb lépett hozzá.