A nem létező lány - Harry Potter fanfiction

7

Mivel nem beszélték meg az ikrekkel , hogy ha végeztek hol találkozzanak –hisz nem volt megbeszélt terv , és senki sem tudta hogy ez így fog alakulni- így úgy döntött vissza megy a tornyukba. Ez volt a legjobb döntés , mivel már majdnem egy órája elmúlt a takarodó idő. Nem mintha azt lehetett volna rá mondani hogy fél a lebukástól , vagy a büntető munkától, neki teljesen mindegy volt. Még Frics elé is oda állt volna hogy; „Én voltam," de nem ezt várták el tőle a többiek. Azt várták el tőle hogy fusson és ne bukjon le. Ha nem tenne így , nem lett volna annak értelme hogy velük jött. De így is érzi hogy a rövid ellenére tapasztalatot szerzett , bár nem tudja még milyeneket , de biztos benne hogy valamit igen. Főképp akkor, ha a fiúk tényleg úgy tervezték hogy őt és Roxánát továbbra is be akarják venni. Bár Roxana az ő maga értelmében nehezebb esett volt , hisz a lány nem megy bele könnyen mindenbe mint ő. Most biztos azt kellene mondania hogy; „Remélem minden rendben lesz velük." de nem érezte ezt , nem érzett aggodalmat. Még ha büntető munkára is kerülnek , egykettőre vége lesz , és mennek tovább majd a dolgok. Ezen gondolatok között vissza ért a Hollóhát klub helyiségébe. Szerencséjére egyetlen tanárral sem találkozott. Halkan felment a haló körletükbe , és átöltözve az ágyba mászott. Nem nézett rá az órájára , hogy megnézze , megtudja e aludni a szokásos hét óráját. Csak hagyta hogy az ágy puhasága , melegsége és az üres gondolatai álomba ringassák.

June sosem álmodott. Kiskora óta egyetlen álma sem volt. Egy olyan embernek aki üres porhüvelyként éli mindennapjait , „vágyakozva" érzelmek után , már hogy is lehetne? De ez a békés sötétség ugyanolyan volt , mintha nem is álmodott volna. Mikor ébren volt is ezt érezte. Álmában megszűnt létezni , mikor ébren volt se érezte hogy létezik. Egyedül a csontja , a húsa , a zajok amiket hall , a beszédek és az esze tudatta vele hogy igen is él. A teste biztosan él. De mit ér a test lélek nélkül? Ha van is neki milyen lehet? A könyvekben kék színnel jellemzik a lelkeket. Az övé milyen színű lenne? Fehér? Fehér azért mert , semmilyen? Ugyanis a fehér az egy semmilyen szín. Netalántán fekete? Fekete azért mert romlott? Ettől ő romlott boszorkány lenne? Ez a szín csak nem lehet , mindig szabályok szerint élt. Legalább is a mai napig. De ez egyáltalán nem is volt nagy dolog igaz? Csak egy ostoba gyerekes tréfa két első és másod évestől. De több ilyen gyerekes tréfában lesz része, ha az ikrekkel tart. És ez baj? Ezek csak tréfák. Néha egy kis szabály kihágás sosem árt. Ez teljesen normális az ő korában. Ezek nem számítanak nagy dolgoknak. Hisz nem ölt meg még senkit. Nem ölt meg senkit. De szép is lett volna ha June Ross nem ölt meg volna senkit.

Másnap reggel June a szokásosan ébredt, teljesen kipihenve magát. Hamar összeszedelöszködött, már épp indult volna ki mikor a két évfolyam társa Kelly és Amelia közre fogták.

-Jó reggel! –köszöntek a lányok.

-Milyen volt az este? –kérdezte egy talán kissé sejtelmes mosollyal Kelly.

-Jó reggelt. Milyen este? –June rá nézett a lányra. Talán az értetlenséget tudja legjobban színlelni.

-Jaj ugyan már , ne is tagadd , tuti hogy az ikrekkel voltál! –Amelia válaszolt ezúttal. Junenak az az érzése volt , hogy nem kell tagadnia , úgy is mindenki látnia fogja , hogy a fiúkkal van. Na meg azt is hogy , a épp milyen csínyt okoztak. A viszkető pór hatása fürdés után se fog egykettőre megszűnni. June így elmesélte a lányoknak mi történt azon az éjszakán, mit tett és hogyan tudott „elszökni". Az említett gondnok nem sokára fel is tűnt. Az arca píros volt a dühtől és bárki aki a közelébe ment –akarva akaratlanul- azzal elkezdett kiabálni. Közben pedig igyekezte vissza fogni magát a vakarózásban , ami miatt nem csak dühös volt az arca is hanem kínlódó is. Persze az sem segített a dolgon hogy az egész iskola rajta nevetett. Bár próbálták a diákok erősen titkolni de nehéz volt.