Elmegyógyintézet [BEFEJEZETT]

16. fejezet- Találd ki!

Ismeretlen

Az iskola épületét egyenruhás férfiak járják, diákokat ellenőriznek.

Ajkait apró mosolyra húzza.

Ennyire telik, biztos úr?

Read

Idegesen fújja ki a levegőt, ahogy sorra kapja a "Nincs itt" címszavakat
viselő üzeneteket.
Ismét üzenet érkezett, ám a megnevezés akaratlanul is emlékeket hord elő elméjéből.

Ismeretlen: Csak ennyire telik? Gyenge próbálkozás...
Ismeretlen: De segítek egy kicsit. Akárkinek lehet egy pót telefonja, hisz ezt maga is tudja, nemde?
Read: Ki vagy?
Ismeretlen: Találd ki! Ez egy játék. Jó szórakozást, biztosúr!

Kezét ökölbe szorítja, szemei szikráznak a dühtől.
Hisz oly' közel járt, nem?
Vagy tán csupán a felszínt kapargatja, s a valóság sokkal gyomorforgatóbb, mint ahogy sejti?

Jenna

Az órák éveknek hatnak, mely semmittevéssel telik, némi önmarcangolással fűszerezve.

A te hibád.

Te tetted!

Te ölted meg őket!

Megtörten pásztázza a fehér falakat, melyek ezúttal fenyegetőbbnek hatnak, mint valaha. Tán ez csupán egy felépített tévképzet? Egy ostoba megvezetés, melyet maga az alkotó is elhisz?
Egy idő után nem számolja az órákat, egy idő után nem figyeli az épelméjűséget, egy idő után nem érzi a bűntudatot, s egy idő után nem érzi a fájdalmat, nemde? Hisz egy idő után mindez már csak jelentéktelen, értéktelen érzelem, mely az energiát pazarolja. S mi van, ha pont ez teszi az embert emberré? Ha kiürülnek belőle az efféle érzések, képes lesz ismét együttélni önmagával?
Érzelmek nélkül a sötétben, a saját sötétségedben. Elviselnéd? El tudnád viselni?

Idegesen hunyja le íriszeit, ajkait sebesre harapja, ám ez sem izgatja. Hisz jellegtelen, jelentékelen.

Az ilyen ember retteg magától, nemde? Vagy a lelkében dúló, elemésztő sötét volna oly' kétségbeejtő?

Ismét csend, mely felkúszik a mellkasba, s felemészt, csupán gondolatai sikoltanak elméjében.

Ismeretlen

Ajkai akaratlanul a már megszokott elégedett mosolyra kúsznak. Hisz tudja, a játékuk hamarosan véget ér, hamarosan úgy láthatja, hogy tudja ki is ő, s ez izgalommal tölti el.

Az asztalra görnyedve firkant egy cetlit, az elmúlt hónapokban hosszú kihagyás után, jégkék szemeiben izgatottság honol, mint mikor a vad utoljára pillant prédájára, kinek fogalma sincs mi az elkövetkezendő lépés, bár ez nem is számít.

Zsebrerakja az apró papírt, melyen dőlt betűi ékeskednek, s kilép az utcára. Sötét haja arcába lóg, a csípős szél ellenére is csupán egy pulóvert hord. A nap már lemenőben, az eget hófehér felhők fedik.

Belépve a recepcióhoz egy mosolyt küld a recepciós hölgynek, ki viszonozza eme gesztust, barna haját lazább copfba kötötte, kórházi köpeny pihen rajta.
Felveszi saját köpenyét, mely a fogason pihen, s a pulthoz lép.

-Milyen volt a napod, Lasse? - mosolyog a nő, barna szemeiben önzetlenség csillan meg, átnyújtva a névcédulát

-Valami zaklató után nyomoztak, így pár óránk elmaradt. - von vállat, mintha olyan lényegtelen volna, holott legszívesebben vigyorogna.
Int egyet, s Jenny szobája felé veszi az irányt, lerakva a cetlit, mely eddig zsebében pihent.

Találd ki, ki vagyok Jenny!

Írói megjegyzés: Sajnálom a hosszú kihagyást, te jó ég majdnem egy hónap, ezer bocsánat. Továbbá a rövidebb részért is bocsánatot kérek.
A sztori szép lassan a vége felé halad, nagyjából 4-5 rész van hátra.
Hogy tetszik a pici csavar?
Vagy az események?