Elmegyógyintézet [BEFEJEZETT]

15. fejezet - Hűtlenek s szívtelenek

Read

-Egyre sűrűsődnek az áldozatai... - zaklatott sóhaj hagyja el ajkait, világos barna tincseit, mely álla fölé ér, füle mögé tűri, s felpillant egyik munkatársára, ki a Nancy Westmann nevet hordja pénztárcájában.

-A zaklató fiatalabb lehet. - töri meg a hirtelen csendet, a férfi szemeit összeszűkítve pillant az élénk vörös hajú nőre, ki magabiztosan állja tekintetét az okuláré mögött. Óceánra hasonlító szemeit lehunyja, s egy apró mosolyra húzza ajkait. - Az egyik nő megmutatta az üzeneteket, iskola előtti időtartamokban, és délután írt, rendszerint. Ezek szerint egy diákkal van dolgunk.

-Ekkora hibát vétett volna? - hüledezik, hisz túl egyszerűnek tűnik, vagy talán pont ezért nagyszerű? Tán csak egy ostoba csapda?
- Mindenesetre...minden középiskolás diáknak nézzék át a telefonján az üzeneteit!

-Az több mint ötven iskola. - sóhajt a nő, s feljegyzi a teendőket

-Egy iskolába elég csak három nyomozó, így minden embernek több helyre kell mennie. - tenyerét tarkójára csúsztatja, egy sóhaj kíséretében. - Talán végre vége lesz ennek az őrületnek. - orrnyergét masszírozva szeli át az iroda és a folyósó közti távot, s egyre inkább egy óvatlan papírra firkantott mondat pereg le szeme előtt.
Mindenkinek van egy téglája a bolondok házában, igazam van Katty?

Tán nem szabadna érzelmeket vinni a nyomozásba? Hisz ez teljességgel lehetetlen, ha egyszer személyesen is érintett voltál, nemde?

Jenna

Egyhangúság. Így lehetne talán jellemezni a napokat, melyek a négy fal között telnek. Egyhangúak, sötétek, unalmasak, de mindezek ellenére tán ez a legbiztonságosabb helyzet. Hisz nem akar feltűnést, ezt mindenki tudja, ki látta mit művel. Egy csendes gyilkos, vagy csak egy zsaroló? Vajon ő gyilkolt valaha, vagy csupán csak elhitette az áldozattal? Összezavar? Vagy ez is csupán egy manipuláció? Mit gondolsz?
Érzed a sötétséget, ahogy felkúszik a lelkedbe, beszennyezve azt?

Csak egy apró seb kell, hogy megfogjon láncaival, s addig próbálkozz míg el nem szakadnak izmaid, s csupán egy tehetetlen test légy. Egy báb, ki akármit megtesz, hogy éljen. De élet ez? Érdemes volna a sok igyekezet, hogy egy búval, és fájdalommal bélelt életnek csúfolt, drámai remekművet kelljen végigszenvedned?

Mindez csupán a felszín, nem tudod mire gondol Ő. S tán ennek így kell lennie, de mi volna ha mindent értenél?

A nap ismét eltelik, egyetlen üzenet, vagy tett hiányával.
Átalvatlan éjszakák, melyek alatt szörnyű rémképek üldözik. Bármi történhet azalatt a másodperc alatt míg pislogsz, nemde?

Az árnyak hűtlenek és szívtelenek.

Az éjszakák eltakarják a bűnöket.

A sötétség beszennyezi a lelkedet.

Érzed már...Jenny?

TE tettél mindent.

A TE hibád.

TE öltél meg minket.

-Nem én voltam. - suttogja maga elé, ám ezzel a hangok
nem hallgatnak el. Hisz az árnyak hűtlenek és szívtelenek.

Nincs remény? Ez volna a vég? Vagy ez csupán a küszöb, s innen csak lentebb van?
Egyre csak az jár fejében, tán igazuk van. Mivan akkor, ha valójában ő tett mindent? Vagy ez is csupán egy isteni színjáték?

A nap felkelni látszik, s egy újabb éjszaka eltelt alvás nélkül. Sugarai finoman beszöknek a rácsozott ablakon.
Ajkait fanyarú mosolyra húzza, mert hisz a Szép nem más, mint az iszonyú kezdete.*

*Rainer Maria Rilke: Az első elégia