•Marvel Oneshots•

•Robert Downey Jr•

-Na jó, mi kell még? Kaja megvan, átöltöztem, már csak a kulcsom kell.-mondtam magamban, ugyanis arra gondoltam hogy meglepem a barátomat, Adam-et, és meglátogatom, hiszen ma van a 2 éves évfordulónk és arra számít hogy csak holnap érkezek.

-Adam!-kiáltottam amikor beléptem a házába. - Szerelmem, te vagy az?- kérdeztem amikor egy csattanást hallottam.. Nem jött válasz szóval megfogtam a hozzám legközelebb eső tárgyat ami egy esernyő volt és lassan elindultam a hang irányába. Amikor benyitottam a hálószobába rögtön elejtettem a tárgyat. Adam éppen egy nőt próbált elbújtatni, kisebb sikerrel.
-Ez nem az aminek látszik!-szólt Adam ijedten.
-Aha, és én ezt el is hiszem... Kifelé a házamból mind a ketten!- kiáltottam.
-De Rach...
-Ne! Kifelé!-mondtam hangosabban. Pár perccel később már egyedül álltam a lakásomban.

Leültem az ágy szélére és csak sírtam órákon át. Hogy tehette ezt? Méghozzá az évfordulónkon a saját házamban? Úgy döntöttem hogy kieszellőztetem a fejemet, úgyhogy sétálok egyet. 10 perc séta után megálltam egy kávézónál. Vettem egy nagy kávét és sietve hazaindultam. Az úton nem nagyon figyeltem, mert az agyam csakis Adamen járt. Pár perc múlva teljes erőből nekem jött valaki.

-Nem tudsz előre nézni? Most kiborult az összes ká...-akadt el a hangom, mivel aki meglökött, az nem más, mint Robert Downey Jr volt.- Bo-bocsánat.
-Jól vagy? Elég megviseltnek nézel ki.- mondta amikor meglátta a kisírt, fáradt szemeimet.
-I-igen...azt hiszem...-motyogtam, nem túl meggyőzően
-Tudok segíteni?-kérdezte egy kedves mosollyal
-Ebben sajnos nem-mondtam. Nem voltam benne biztos hogy meg kéne-e nyílnom Robert előtt. Végül egy nagy sóhaj kíséretében röviden meséltem a reggel történtekről.
-Nagyon sajnálom, biztos jobbat érdemelsz nála, öhm....
-Rachel, Rachel Owens.-mutatkoztam be.
-Örülök, hogy megismerhettelek Rachel, de sietnem kell. És maradj erős, ha ezt csinálta, biztos hogy nem ér annyit,hogy sírj utána. Remélem még látjuk egymást!-köszönt el.
-Én is, köszönöm hogy meghallgattál.-mosolyogtam rá őszintén.
Jól esett ez a beszélgetés, főleg hogy már régóta nagyon felnézek Robertre. Ő lesz a motivációm a következő időszakban. Most nem adhatom fel. Robertnek igaza van. Nem ér annyit hogy sírjak utána.

Vacsora készítés közben eszembe jutott,hogy nemsokára Comic Con lesz, amin Ő is részt vesz. Gyorsan leraktam a habverőt és szaladtam a laptopomért, hogy időben jegyet foglalhassak. Miután ezzel megvoltam elpakoltam a konyhából mert elment az étvágyam az izgalomtól. Lefeküdtem aludni de nem igazán sikerült. Az agyam csakis a Comic Com-on járt... Remélem észrevesz.

2 hónap múlva

-Mit vegyek fel?!-kérdeztem a barátnőmtől telegonon keresztül.
-Rachel, ezredjére mondom, nem tudom!-válaszolt. Kis idő múlva letettem a telefont és megint magamra maradtam a gondolataimmal. Adammel azóta nem nagyon tartom a kapcsolatot, nem tudnék megbocsátani. De úgy látszik, az a kis fruska megkapta amit akart, mivel most kettesben elmentek Európába... De ez most nem számít mert másfél óra és kocsiba kell ülnöm, hogy odaérjek. Felvettem egy laza, de szép ruhát, és felvittem egy egyszerű sminket és készen voltam az indulásra.

Amikor odaértem elfogott az izgalom. Találkozni fogok Vele. Hamarosan egy nagy teremben voltunk egy színpadal a közepén. És egyszercsak megjelent Robert. Pár percig beszélt és szerintem engem keresett, mert amikor megtalált a szemével, csak engem nézett...de ezt lehet hogy csak beképzelem...de mi van ha mégis rám nézett?

Kis idővel később a tömeg özönlött aláírásért. A sor végére lökdöstek, akármennyire is próbáltam ellenállni. Hosszú várakozás után, végre én jöttem. Robert nem szólalt meg, csak sejtelmesen rám mosolygott. Mikor visszakaptam a kis füzetet, amit az előbb nyújtottam át,meg akartam nézni az aláírást, de az nem volt ott. Helyette egy telefonszám díszelgett a lap közepén. Döbbenten néztem fel Robertre.
-Még tartozok egy kávéval, nem?- mosolygott.
-Köszönöm.-néztem még mindig sokkban.
-Hívj amikor szeretnél és megbeszélünk egy találkozót.- kacsintott
-Úgy lesz!- mosolyogtam rá.
-De ez titokban marad- nézett rám kicsit komolyabban de még mindig láttam a szemeiben meglapuló vigyort.

1 hét múlva

-Miss Owens?-hallottam egy hangot
-Oh hát itt vagy! Már azt hittem nem jössz el- mondtam megkönnyebbülten.
-Még szép hogy itt vagyok. Mit szeretnél inni?
-Azt hiszem egy latte jó lesz.-válaszoltam. Hosszú beszélgetés után úgy döntöttünk,hogy ideje lenne hazamenni.
-Hazakísérjelek? Elég sötét van már.
-Azt megköszönném-mosolyogtam- közel lakok úgyhogy sétálok. - Egész hazaúton beszélgettünk és nevettünk. Egyszerűen hihetetlen hogy ez tényleg megtörténik velem!

-Köszi hogy elkísértél -mosolyogtam mikor már a házam előtt álltunk.
- Máskor is- kacsintott
-Ezek szerint még találkozunk?- vontam fel vigyorogva a szemöldökömet.
-Az csak rajtad múlik.-villantotta meg a fogsorát.
-Ez esetben mindenképp- válaszoltam boldogan.
-Hívj majd fel-mosolygott búcsúzóul és szorosan átölelt. Amikor elengedett a karjai közül egy gyors puszit nyomott az arcomra.- Jóéjt Rachel!-kacsintott
-J-Jóéjt- dadogtam. Egy percig még a távolodó alakot figyeltem majd vigyorogva bementem a házba. Ledőltem az ágyamra és a mai napon gondolkodtam. Ezt a napot sosem fogom elfelejteni... Remélem még sokszor találkozunk...

Remélem tetszett ez a rész! Nyugodtan írjatok kéréseket, színész is lehet, ahogy látjátok.☺