•Marvel Oneshots•

•Doctor Strange•

Istenem, hogy én mindent túldramatálok. De mindennek tökéletesnek kell lenni. Szegény Stephen-nek nem sok ideje volt kicsit magára gondolni. Túl sok mindenen ment keresztül, és még Thanos is múltkor közrejátszott, de szerencsére végre kimondhatom, most nyugalom van. Már több, mint egy éve, hogy vissza pittyentünk és hát mondjuk úgy azt, hogy könnyebb volt a pittyenést átvészelni, mint amikor Thanos-szal harcoltunk.
De mostmár nem kell egy jó ideig a ezeken a kegyetlen teremtésekkel foglalkoznunk, persze mindig jönnek majd akik keresztbe akarnak nekünk valahogy tenni, de mi felvagyunk rá készülve. Az Ősmágus kitanított engem, sőt amikor Stephen betért hozzánk őt is tanította, de azt ki ne felejtsük, hogy azt is tanult Stephen amit nem kellett volna.. de ezzel mentett meg minket.

-Mabel, gyere már, én vagyok soron!-kiáltott nekem Wong a pénztártól, ezzel felébresztve gondalataimból. Én gyorsan összekaptam magam és a kosarat gyorsan odavittem Wong-hoz és kifizettük a kellékeket.
Igen, megkértem Wong-ot, hogy segítsen nekem, mégiscsak ő Stephen legjobb barátja.

Már mindent megvettünk, egy-ketten azért megnéztek minket a supermarketben a szerelésünk miatt, de hát a Szentélyben lakunk, meg amennyi teendőm van, időm sem volt átöltözni. Jó, tudom szó szerint varázsütésre menne, de kellett valami kifogás.

-Akkor Stephen-t tereld el, addig amíg el nem készülök, rendben?-kérdeztem, ahogy kiértünk a boltból. Wong bólintott egyet, majd megnyitotta a portált, ami egyenesen a Szentélybe vezetett. Odaadta a maradék zakcsót és én a konyhába spuriztam.

Gyorsan mindent lepakoltam, majd elkeztem sürögni-forogni. Már nagyon aggódtam, hisz ez most az Ő napja, mindennek tökéletesnek kell lennie.
-Ó, kész is!-lepődtem meg, ahogy gyorsan odamentem a sütőhöz és megláttam a kész csokoládé tortát. Kidiszítettem, majd szépen az asztalra helyeztem. Gyertyákat raktam még hangulatvilágításnak az asztalra, majd a tortát is az asztalra helyeztem. Egy képet tettem elé, amin mi vagyunk rajta, amikor sunyin Wong lekapott minket amikor épp egy puszit nyomtam az arcára. Azóta is ez a kedvenc képem, és ezt most kinyomtattam neki, meg még egy boríték is van a képnél, amire igazából egy regényt írtam. Röviden, megköszöntem abban a levélben, hogy velem van és ha esetleg nem mondtam még elégszer neki, azt is tudattam vele, hogy mennyire szeretem, és nélküle nem tudnám elképzelni mi lenne velem.

Tányérokat, poharat is szedtem elő, majd még mindig igazgattam a tortát és nagyon elméjültem abban, hogy tökéletes legyen minden, hogy amikor egy kezet éreztem a derekamnál, kishíján felsikoltottam. Mivel már lekapcsoltam a lámpát a gyertya miatt, így mégijesztőbb volt, de aztán gyorsan leesett mégis ki az.

-Min ügyködsz ennyire, kedvesem?- kérdezte egy mély hang, amit bárhonnan felismernék. A szivem is kihagyott egy ütemet, mert így a meglepetésnek lőttek. Egyszer kérem meg Wong-ot valamire..
Szomorúan fordultam hozzá, ő meg csak szélesen mosolygott rám.

-Neked csináltam.-mondtam szomorúan.-Viszont meglepetésként akartam, hisz ez a te napod, és mindent tökéletesre szerettem volna.-mondtam lebiggyesztett szájjal, Stephen meg megfogta az arcom és a hüvelykujjával simogatta az arcom.

-Nagyon kedves tőled, Mabel.-nézett rám csillogó szemekkel.-De tudod, hogy amúgy sem vagyok ilyen partizós fajta.

-De Wong az.-mondtam nevetve.

-Wong az.-mondta szélesen mosolyogva, a szemében káprázatot láttam és ahogy egyre mélyebben néztünk egymás szemébe, Stephen tekintete a szememről az ajkaimra tévedt és lopott tőlem egy alattomos csókot, amiközben természetesen mosolyogtam.

-Nézd, meg az ajándékaid!-mondtam lelkesen miután elváltak ajkaink egymástól. Elléptem előle, így végre láthatta min ügyködtem eddig.

-Wow, Mabel, ezt mind miattam?-mondta eltátott szájjal.

-Bizony, és még varázslatot sem használtam, mert így személyesebb és tudom, hogy mennyire szereted a csokitortámat.-mondtam vigyorogva és egy gyors puszit nyomtam az arcára.

Megnézte a képet, majd elmosolyodva rám nézett én meg csak vigyorogtam, mint a tejbetök.

-Azt is olvasd el!-mutattam a borítékra. Felnyitotta, majd elkezdett olvasni, mikor egykétszer szélesen mosolygott elöntött a pír, majd amikor elolvasta, mégjobban. Közelebb léptem hozzá, majd átkaroltam a nyakát és ő a derekamat fogta. -Olyan rég volt egy nyugodt pillanatunk, mindig csak meg kell mentenünk a Földet. Kezd uncsi lenni.-mondtam nevetve.-Nagyon sokszor féltem, hogy ez lesz az utolsó küzdelem, féltem, hogy elveszítelek. Azt nem
bírnám ki, ahhoz túlságosan szeretlek.- mondtam miközben egy könnycsepp is legördült az arcomon, de a Doki orvosolta a problémát és ahogy a kezét az arcomra helyezte, ujjával letörölte azt a kósza könnycseppet.

-Kedvesem.-mosolygott rám- Én mindig rettegek, hogy aki nekem a támaszt nyújtja, szeret és itt van velem mindig, a tudat, hogy elveszíthetem, szó szerint kínoz. De tudom, hogy mennyire erős, kitartó és ne feledjük gyönyörű nő vagy, Mabel, emiatt kevésbé aggódom. -nézett rám úgy mint még soha senkire.-Én is szeretlek.

-Boldog szülinapot, Stephen.-mondtam szinte suttogva és közeledtem az ajkai felé, hogy átadjam szülinapi csókját.

-Mabel! Stephen jön, szóval siess.. ó, upsz.

-Wong!-szóltunk rá egyszerre Stephen-nel.

Innen is Boldog Születésnapot Benedict Cumberbatch-nek! <3
Uramatyám, majdnem 3K megtekintés... nagyon köszönöm! Remélem tetszett ez a rész is! 💕