•Marvel Oneshots•

•Peter Parker•

                  Tony Stark folytatása..

"Már 1 hete visszakaptuk az elporladtakat, de mégsem érzem hogy ez boldoggá tenne. A temetés után bezárkóztam a szobámba és azóta nem engedtem be senkit. Annyit sírtam hogy már szinte elfogytak a könnyeim, ha ez lehetséges. Nem eszek, nem is alszok, egyszerűen nem tudom ezt feldolgozni. Elment. Nincs többé. Nem tudom megölelni vagy elmondani neki mennyire szeretem. Nála jobb apát nem is kívanhattam volna. Ha nem tudtam aludni mindig odamehettem hozzá a garázsba és segítettem. Kicsiként ha rémálmom volt ő mindig megnyugtatott. És most ez már nincs többé...soha. Mindig felnéztem rá, ő volt a támaszom és most elvesztettem. Ha előbb odaérek, lehet tudtam volna valamit tenni. Ez lehet hogy mind az én hibám. Ha ügyesebb lettem volna még mindig itt lenne velem. Nem érdemeltem meg. Sose leszek olyan mint ő."-amikor befejeztem ezt a mondatot arra lettem figyelmes hogy a naplóm már teljesen átázott a könnyeimtől.
Zokogva borultam le az ágyamra. Venus hangja zökkentett ki a sírásból.
-Miss. Stark már egy hete nem evett ideje lenne kijönni a szobából. Értesítsem a többieket?
-Mondtam már,hogy csak Katniss, és nem fogok kimenni. Nem akarok senkit se látni.
-De Kat...
-Venus, nem fogok.

Ez után a mondat után elcsöndesedett a szoba és újra egyedül maradtam a gondolataimmal.

-Kicsim kérlek engedj be ez nem mehet így tovább, légyszíves.-hallottam anya könyörgő hangját
-Légyszi Kat! Hiányzol!- hallottam a hugicám hangját is.
Viszont választ nem adtam. Nem szeretném,hogy Morgan így lásson. És... Csak egyedül szeretnék lenni.

"Mégegy nap telt el. De még mindig ott van az a fájó üresség bennem. Ez már örökké itt lesz. Annyira fáj... Néha már arra gondolok hogy csak egyszerűbb lenne itthagyni ezt a világot. De nem tehetem ezt anyával... Leszek én valaha olyan erős mint ő? Bármennyire is fáj ez neki, mégis képes mosolyogni. Képes úgy tenni mintha semmi baj nem lenne,csak hogy Morgan boldog legyen. Szegény Morgan...ő még nem értheti és apa nélkül kell felnőnie...
Én ezt nem bírom."-fejeztem be a naplóbejegyzésem.

Két koppanást hallottam. A hang felé fordítottam a fejem. Peter ott guggolt a párkányomon. Lassan felkeltem és kinyitottam az ablakot.
-Szia Peter- erőltettem egy mosolyt az arcomra. Persze, örülök neki hogy itt van, de ez most más. Peter szó nélkül bemászott az ablakon és csak csendben átölelt. Igazából ez a legjobb dolog amit az elmúlt héten éreztem. Ha nem is teljesen, de megnyugtatott a szorítása. Amikor levette a maszkját, láttam, hogy neki se voltak a legkönnyebbek ezek a napok.
-Hogy vagy?- kérdezte kissé kínosan.
-Szerinted? Elvesztettem azt akire a legjobban felnéztem. -mondtam és csak a földet bámultam
-Szörnyen nézel ki.
-Köszi ez most segített...-mondtam egy enyhe fintorral.
-Nem úgy értettem. Mikor ettél utoljára?
-Nem tudom, úgy egy hete... Mit számít...
-Ne mondd ezt. Most azonnal hozok neked enni.
-De...-kezdtem ellenkezni
-Nincs de. Meg kell enned. Nem szeretnélek így látni.-sóhajtott- Katniss, nekem is ugyanúgy fáj, de muszály erősnek lenned. Szerinted Tony ezt szeretné? Hogy...hogy kínozd magad?
-Nem...-nyögtem ki a könnyeimmel küszködve.
-Mit hozzak?-kérdezte egy halvány mosollyal.
-Sajtburgert. -mosolyogtam vissza.
Peter perceken belül visszatért jó pár sajtburgerrel. Leült mellém és átnyújtott nekem egyet. Órákon át csak beszélgettünk. Erre már szükségem volt.
-Köszi Peter,hogy idejöttél.-mondtam egy ásítás közben.
-Bármikor.-nyomott egy puszit a homlokomra.-De ideje lenne aludnod. Már rég nem pihentél.
-Jólvan, de először szeretném meglátogatni apát.

Peter válaszul csak felemelt "menyasszony pózban" És kiugrott velem az ablakon. Mielőtt elértünk volna a célunkhoz szedtük pár szál rózsát. Elsétáltunk apa nyughelyéhez és letérdeltünk. Leraktuk a virágokat és csak csendben térdeltünk. Pár perc múlva megszólaltam.
-Sz-szia apa... Remélem már pihenhetsz és onnan fentről nézel minket. Szeretnék mindent megköszönni amit értem tettél. Mindig segítettél nekem és a támaszom voltál. És most... Te vagy a világ megmentője. Sose felejtünk el, és remélem hogy fent várni fogsz rám. -mondtam halkan. A könnyeim lassan folytak le az arcomon, mégis megkönnyebbültem és még egy halvány mosoly is megjelent a számon.
-Tony...Te adtál nekem esélyt, hogy azzá váljak aki szerettem volna lenni. Egy bosszúállóvá tettél. Nélküled nem ismerhettem volna meg ezt a csodálatos lányt.-nézett rám oldalasan-mindig támogattál, még ha sok türelem is kellett hozzá. Minden nap gondolok rád. Remélem egy nap olyan lehetek mint te. -állt fel Peter.
-Gyere Katniss.-nyújtotta ki a kezét.
Felhúztam magamat és kézen fogva visszasétáltunk a szobámba. Lefeküdtem az ágyba és Peter odaült mellém.
-Köszi Peter hogy eljöttél.-mosolyogtam rá, ezúttal teljesen őszintén.
-Jobban vagy?
-Most már igen.-néztem rá.
-Most már pihenj.-csókolt meg.

Másnap

Mikor felébredtem százszor jobban éreztem magam. Még mindig elmondhatatlanul fáj apa hiánya, és ha felkelek mindig azt kívánom bárcsak ez az egész egy álom lett volna, de erősnek kell lennem.

Lezuhanyoztam és végre kimentem a szobámból. Éppen csak kiértem a konyhába de egy kis tündér már ugrott a karjaimba.
-Katniss! Úgy hiányoztál!-nyomott egy puszit az arcomra.
-Te is nekem!-nevettem fel.
Anyát is egy szoros ölelésbe zártam.
-Készen van a reggeli.-mosolygott rám.
-Megyek is.
-Látom már a fiúk nagyobb hatással vannak rád mint én.-kacsintott anya.
-Hé!-nevettem fel.

"Az elmúlt napokban sikerült kisebb-nagyobb mértékben talpra állnom. Találkoztam a többi bosszúállóval és sok támogatást kaptam tőlük. Ez a veszteség megrázta a csapatot. Minden nap meglátogattuk apa, Nat és Vízió sírját. Tudom hogy ha nem is látjuk őket, ők mindig is itt lesznek nekünk és vigyáznak ránk. Most anyának is sok segítség kell de itt vagyok én és persze a másik nagylánya. "

Sziasztok! Remélem tetszett ez a befejezés az előző résznek. Próbáltam a legjobbat kihozni belőle.😄 
És el se hiszem hogy már több mint 4000 ember elolvasta ezt a storyt! Nagyon köszönöm mindenkinek!❤