Castiel nem tudta egyenletesen venni a levegőt, a szíve annyira sajgott a fájdalomtól, hogy ki akart szakadni a mellkasából. Összekulcsolta a kezeit, és lehajtotta a fejét, miközben arra gondolt, ha ő ezt érzi, vajon Sam mit érezhet most. Már előtte is rossz érzése volt, félt, azonban amikor Rowena kimondta a már szinte egyértelművé vált halálos ítéletet, annyira eluralkodott rajta, hogy sírni tudott volna tőle. A torka összeszorult, mintha egy óriási gombóc lett volna benne, a feje emlékektől eltelve zúgott, és a szíve olyan lassan zakatolt, mint egy rozsdás vonat a semmi közepén.
Most ül utoljára az Impala hátsó ülésén, ahol halkan szól a Led Zeppelin egyik zenéje, és ahonnan feltűnés nélkül csodálhatja Dean férfias állkapcsát és borostáját. Soha többé nem ülhet itt, hogy szemérmetlenül bámulja a vadászt, ezentúl talán az anyós ülésen kell helyet foglalnia, mert csak Sam fogja vezetni a kocsit, ami Dean legnagyobb szerelme volt egész életében.
Fojtott volt a hangulat az autóban. Sam csendesen, de szaporán szuszogott, Dean azonban csak markolta a kormányt, és hallgatott. Előre bámult, egy pillantást sem vetett az öccsére, vagy Casre. Az angyal legnagyobb meglepetésére pár perccel később viszont megszólalt.
- Nem akarom ezt - a hangja más volt a megszokottnál. Minden érzelme tükröződött benne, nem rejtette el őket. - Nem akarok meghalni - suttogta immár, Sam pedig lehunyta a szemét, az arcán pedig egy könnycsepp szaladt le. - Azt akarom, hogy biztonságban legyetek, és legyetek végre boldogok, de... akármennyire hangzik ez nagyképűen, tudom, hogy nélkülem nem menne - úgy tűnt, most mindent kimond, ami hirtelen eszébe jut. - Szeretlek titeket, ti vagytok a családom, és nem akarom, hogy a családom boldogtalan legyen. Nélkülem. Legyetek velem boldogtalanok, legalább azt is együtt csináljuk, vagy tudom is én - keserűen felnevetett, és megállt a beszédben. A percek néma csendben teltek, amikor Castiel a két legfontosabb szavát kiragadva válaszolt.
- Mi is szeretünk, Dean.
Dean felszusszantott, és egy apró mosolyt lehetett felfedezni az arcán. Cas megfogta Dean vállát, és szomorúan megszorította, Dean pedig az egyik kezét az angyaléra tette, és cseppet sem barátias módon összekulcsolta az ujjaikat. Castiel döbbenten pislogott, Sam rezzenéstelen arccal nézte a jelenetet, Dean pedig nem folytatta a beszélgetést. Castielnek csupán egy dolog járt a fejében: ma elveszíti Dean-t, és előtte el kell neki mondania, mit érez. Ennyivel tartozott neki.
A kezeik addig összefonódva maradtak, amíg meg nem érkeztek a temetőbe, ahol Chuck, Rowena és Crowley már rájuk várt. Amikor kiszálltak az Impalából, és Dean feléjük indult, Sam Castiel mellé sétált, és halkan így szólt:
- Remélem, ma elmondod neki. Ideje lenne tudnia, hogy viszont szereted - azzal Sam egyedül is hagyta az angyalt, és Dean után ment.
Castiel alig fogta fel, amit mondott. Nem értette, Sam honnan tudja, hogy ő mit érez Dean iránt, és hogy amit Deanről mondott, igaz-e. Fogalma sem volt, mire kéne gondolnia, inkább csak kizárta ezeket a gondolatokat az elméjéből, amíg Deanék felé haladt.
- Dean, sajnálom, hogy ezt kell tenned - mondta Chuck, miközben Rowenának támaszkodott. - Nem vagyok elég erős, hogy legyőzzem a testvéremet.
- Szeretnéd, hogy meghaljon? - tette fel a kérdést Dean érdeklődően. - Vagy csak megkívánja a helyzet?
- Nem szeretném. Ő a testvérem. De muszáj, szóval... - Chuck fájdalmasan elmosolyodott, és nem fejezte be a mondatát.
Dean csupán bólintott, majd megfordult és Samre és Castielre bámult. Fájó szívvel halászta elő a zsebéből az Impala kulcsát, és Sam felé indult, aki csak könnyes szemekkel, mérgesen rázta a fejét.
- Ne, ne, Dean, ez... Nem! - ellenkezett érdes, sírós hangon, és Deannek egy pillanatra eszébe jutott, hányszor kapta rajta Samet kiskorukban, hogy sír, és mindig átölelte, hogy megnyugtassa.
- De, Sam - lecövekelt az öccse előtt és a kezébe nyomta a kulcsot. - Semmi érzelgős pillanat, ugye?
- Szereted az érzelgős pillanatokat.
- Igen, szeretem. Gyere ide - azzal magához húzta Samet és olyan szorosan ölelte, amennyire csak tudta. Hallotta Sam szipogását, és tudta, az nem a hideg miatt van.
Miután elváltak, Dean testvériesen megcsapkodta Sam vállát, és rámosolygott, amit Sam erőtlenül viszonzott. A szemei vörösek voltak, az arcát pedig könnyek áztatták. Dean Castiel felé indult, aki olyan kölyökkutya szemekkel nézett rá, hogy ha nem várta volna a halálát, biztosan zavartan elkapta volna a fejét, hogy ne lássa, azonban most, utoljára megengedte magának, hogy elvesszen az óceánkék tekintetben. Szólásra nyitotta a száját, de nem jött hang a torkára, nem tudta, mégis mit mondhatna, vagy hogyan kezdhetne bele. El akarta mondani Casnek, mennyire fontos neki, és mennyire régóta nem úgy szereti, mint egy legjobb barátot, egy testvért, viszont ekkor az angyal közelebb lépett hozzá, és megragadta a kezeit. Tenyerei közé zárta őket, hogy felmelegedjen.
- Cas - nyögte kétségbeesetten, és igyekezett annyi érzelmet belesűríteni a hangjába, amennyit csak tudott. - Én... - nem tudta, melyik szó lenne a legjobb arra, hogy mennyire szerelmes belé. - Nagyon szeretlek.
Tudta, hogy a kijelentése félreértelmezhető volt, talán Cas ezt csupán baráti gesztusnak fogta fel. Szeme sarkából látta, hogy Sam várakozóan szuggerálja őket.
- Én is szeretlek, Dean - Castiel hangja remegett, és valóban azt hitte, Dean csak baráti szeretettel mondja ezt, és remélte, hogy így Dean sem érti félre a szavait.
Amikor Dean ellépett tőle, megszakadt a szíve. Nem érez iránta semmit. Nézte Dean hátát, ahogy Chuck irányába indul, de felúton megtorpant. Visszafordult, egy pillanatra mintha Samre nézett volna, majd hirtelen indult meg felé, óriási hévvel, és addig nem állt meg, amíg el nem kapta Cas derekát, hogy magához rántsa. Az ajkaik erővel ütköztek össze, de ez egyikőjüket sem akadályozta meg abban, hogy szenvedélyesen folytassák a csókot. Dean egyik kezével Cas derekát szorította, a másikkal pedig a nyakát cirógatta, míg Cas bátortalanul ölelte át Dean-t. Sam mégiscsak igazat mondott, és az előbbi párbeszédük igazi vallomás volt.
Hallották, ahogy Sam megkönnyebbülten felszusszant, és még egy halk morgást is hallottak Crowley-tól, ahogy azt mondja, "na végre".
Dean elszakadt Castieltől, a homlokát az angyalénak támasztotta, és lehunyta a szemeit.
- Tényleg nagyon szeretlek - a hangja halk és kedves volt, Castiel pedig beleremegett a csodás érzésbe. Újra megcsókolta, de ezúttal sokkal lágyabban. Rövid időn belül el is váltak egymástól, Dean pedig újra megfogta Cas kezét és megszorította.
Cas szemei könnybe lábadtak, amikor Dean ellépett tőle, és Samre nézett, hogy biztatóan rámosolyogjon. A mosolya őszinte volt, Sam pedig félig sírva elnevette magát. Dean mostmár valóban elindult Chuck felé, amikor pedig elé ért, halványan bólintott, Chuck csettintett, ő pedig köddé vált. Sam és Cas szíve egyszerre törtek darabokra.
-
szörnyű cím, sajnálom:(
rájöttem, hogy ez a sztori félig destiel, félig wincest lett (kizárólag testvéri kapcsolatban) és még angst is, bocsánat a szomorú végért, de valójában mégsem az, hiszen dean nem halt meg ezután. ennek érkezni fog egy nagyon rövidke "folytatása", nehéz annak neveznem, mivel inkább a kapcsolatuk összefoglalója, mint a ha nő lennél. hasonlít is rá valójában.
köszönöm, ha elolvastad!
