14x12

349 12 6
                                    

még mielőtt elkezdenénk:
NE olvasd el, ha nem tartasz még itt és nem szereted a spoilert
ezen a pillanaton már rég túllendültem lelkileg de most mégis muszáj kiírnom magamból
a párbeszéd és a cselekmény NEM lesz pontos, úgy írom le, ahogy én pillanatnyilag elképzelem, hogy volt az egész
kihagytam belőle az egész donatello-s dolgot, szóval TÉNYLEG sok mindent változtattam rajta
oh és fogok beszúrni pár KELLEMES gifet
olvasást!

még mielőtt elkezdenénk:NE olvasd el, ha nem tartasz még itt és nem szereted a spoilertezen a pillanaton már rég túllendültem lelkileg de most mégis muszáj kiírnom magambóla párbeszéd és a cselekmény NEM lesz pontos, úgy írom le, ahogy én pillanat...

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

A fejem zúg, sajog és lüktet - a szavak úgy visszhangzanak az agyamban, mintha muszáj lenne, és képtelen, képtelen befogni a száját, mondja, mondja, és még mindig hallom. "Ha Michael kijut, elpusztít mindent. És ki fog jutni." A szívem egyszerre törik darabokra, egy időben azzal, hogy végre mindent összerakok a fejemben, a puzzle apró, megmaradt darabkáit; az ölelés, hogy egyedül akar menni anyához, "vigyázz magadra, Sammy", a rejtett búcsú... Minden emiatt volt. "Te és Michael, bezárva egy ketrecbe... örökre?" "Igen."

Ki kellett jutnom, egyszerűen nem bírtam mellette maradni, a fullasztó közelségében. Fel akartam szívódni, eltűnni innen, a Föld felszínéről elhúzni a csíkot, maga a gondolat megőrjített, hogy a bátyám beadja a kulcsot egy idegbeteg arkangyal miatt. Annyiszor fűbe harapott már, miért most, miért újra, miért megint, miért nem lehetett béke, és miért minden a mi nyakunkba szakadt? Elegem volt. Mindenből. A hülye tervéből, Michaelből, a halál gondolatából, és abból, hogy tudtam; igaza van, nincs más esélyünk.

Persze, amikor kisvártatva követett kifelé, az ellenkezőjét mondtam.

- Rohadtul nem ez az egyetlen megoldás, Dean!

- Akkor micsoda?

- Nem tudom! Kitalálunk valamit!

- Mégis mit?

- Fogalmam sincs! Felhívjuk Rowenát, hogy segítsen!

- De nem tud! Billie nem hazudott, és ha ő azt mondta, ez az egyetlen megoldás, akkor ez az egyetlen megoldás!

- Kell lennie másnak!

Kétségbeesetten kapaszkodtam az elvembe, akkor is, ha tudtam, Deannek igaza van. Az autó mellett megtorpanva, már annyira fájt a mellkasom, hogy levegőt is nehezen kaptam, és a könnyeim is folyni kezdtek.

Dean továbbra is csak beszélt és beszélt, értelmetlen érveket akart felsorolni, amik a terve mellett szólnak, de nem tudott mást hajtogatni azon kívül, hogy ez az egyetlen megoldás.

Dean továbbra is csak beszélt és beszélt, értelmetlen érveket akart felsorolni, amik a terve mellett szólnak, de nem tudott mást hajtogatni azon kívül, hogy ez az egyetlen megoldás

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

- Michael ki fog jutni - mondta nyomatékosítva. - És nekünk meg kell allítanunk. Sammy, nem bírom már sokáig. Egy pillanatra sem terelődhet el a figyelmem, különben... különben... nem tudom és nem is akarom tudni, mi lenne akkor, érted? - a szemembe nézett - Meg kell tenned értem. Értem.

- Nem megy.

- De, Sam.

- Nem, Dean - feleltem meggyötörten, majd megdörzsölve az arcom, idegesen folytattam. - Miért, miért akarsz mindent feladni, amiért küzdöttünk? A barátaink! A családunk! Minden! És te fel akarod adni? Pont az egész közepén ki akarsz szállni a ringből és viszlátot mondani? Nem, nem hagyom. Van más megoldás. Hogy mi? Nem tudom. Még. De ki fogjuk találni. Együtt mindent kitalálunk! - hitetlenül nézett rám, én pedig dühömben ordítani tudtam volna. - Én hiszek magunkban, Dean! - böktem a mellkasomra. Dean elfordította a fejét és nem szólt. Az öklöm az arcán csattant, és ő meglepetten nézett rám. - Én hiszek magunkban! - kiáltottam rá, és újra lendítettem a kezem, de ellenkezve lefogott, én pedig kétségbeesetten és erőszakosan magamhoz öleltem.

A könnyeim a ruhájára potyogtak és halkan szuszogtam a nyakába, mikor a nevemen szólított

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

A könnyeim a ruhájára potyogtak és halkan szuszogtam a nyakába, mikor a nevemen szólított.

- Oké, Sam - motyogta alig hallhatóan. A szívem hevesen vert, és rettegtem, hogy mit fog mondani. - Menjünk haza.

- Mi? - bukott ki a számon.

- Menjünk haza - ismételte elhajolva. - Talán Billie téved. Talán - mondta kételkedően. - De igenis hiszek magunkban. Mindannyiunkban hiszek.

-szar lezárás, tudom, de ki kellett adnom magamból és ez lett a vége

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

-
szar lezárás, tudom, de ki kellett adnom magamból és ez lett a vége. remélem, a sok változtatás és egyéb ellenére is tetszett!

egypercesekWhere stories live. Discover now