még mielőtt elkezdenénk:
NE olvasd el, ha nem tartasz még itt és nem szereted a spoilert
ezen a pillanaton már rég túllendültem lelkileg de most mégis muszáj kiírnom magamból
a párbeszéd és a cselekmény NEM lesz pontos, úgy írom le, ahogy én pillanatnyilag elképzelem, hogy volt az egész
kihagytam belőle az egész donatello-s dolgot, szóval TÉNYLEG sok mindent változtattam rajta
oh és fogok beszúrni pár KELLEMES gifet
jó olvasást!A fejem zúg, sajog és lüktet - a szavak úgy visszhangzanak az agyamban, mintha muszáj lenne, és képtelen, képtelen befogni a száját, mondja, mondja, és még mindig hallom. "Ha Michael kijut, elpusztít mindent. És ki fog jutni." A szívem egyszerre törik darabokra, egy időben azzal, hogy végre mindent összerakok a fejemben, a puzzle apró, megmaradt darabkáit; az ölelés, hogy egyedül akar menni anyához, "vigyázz magadra, Sammy", a rejtett búcsú... Minden emiatt volt. "Te és Michael, bezárva egy ketrecbe... örökre?" "Igen."
Ki kellett jutnom, egyszerűen nem bírtam mellette maradni, a fullasztó közelségében. Fel akartam szívódni, eltűnni innen, a Föld felszínéről elhúzni a csíkot, maga a gondolat megőrjített, hogy a bátyám beadja a kulcsot egy idegbeteg arkangyal miatt. Annyiszor fűbe harapott már, miért most, miért újra, miért megint, miért nem lehetett béke, és miért minden a mi nyakunkba szakadt? Elegem volt. Mindenből. A hülye tervéből, Michaelből, a halál gondolatából, és abból, hogy tudtam; igaza van, nincs más esélyünk.
Persze, amikor kisvártatva követett kifelé, az ellenkezőjét mondtam.
- Rohadtul nem ez az egyetlen megoldás, Dean!
- Akkor micsoda?
- Nem tudom! Kitalálunk valamit!
- Mégis mit?
- Fogalmam sincs! Felhívjuk Rowenát, hogy segítsen!
- De nem tud! Billie nem hazudott, és ha ő azt mondta, ez az egyetlen megoldás, akkor ez az egyetlen megoldás!
- Kell lennie másnak!
Kétségbeesetten kapaszkodtam az elvembe, akkor is, ha tudtam, Deannek igaza van. Az autó mellett megtorpanva, már annyira fájt a mellkasom, hogy levegőt is nehezen kaptam, és a könnyeim is folyni kezdtek.
Dean továbbra is csak beszélt és beszélt, értelmetlen érveket akart felsorolni, amik a terve mellett szólnak, de nem tudott mást hajtogatni azon kívül, hogy ez az egyetlen megoldás.
- Michael ki fog jutni - mondta nyomatékosítva. - És nekünk meg kell allítanunk. Sammy, nem bírom már sokáig. Egy pillanatra sem terelődhet el a figyelmem, különben... különben... nem tudom és nem is akarom tudni, mi lenne akkor, érted? - a szemembe nézett - Meg kell tenned értem. Értem.
- Nem megy.
- De, Sam.
- Nem, Dean - feleltem meggyötörten, majd megdörzsölve az arcom, idegesen folytattam. - Miért, miért akarsz mindent feladni, amiért küzdöttünk? A barátaink! A családunk! Minden! És te fel akarod adni? Pont az egész közepén ki akarsz szállni a ringből és viszlátot mondani? Nem, nem hagyom. Van más megoldás. Hogy mi? Nem tudom. Még. De ki fogjuk találni. Együtt mindent kitalálunk! - hitetlenül nézett rám, én pedig dühömben ordítani tudtam volna. - Én hiszek magunkban, Dean! - böktem a mellkasomra. Dean elfordította a fejét és nem szólt. Az öklöm az arcán csattant, és ő meglepetten nézett rám. - Én hiszek magunkban! - kiáltottam rá, és újra lendítettem a kezem, de ellenkezve lefogott, én pedig kétségbeesetten és erőszakosan magamhoz öleltem.
A könnyeim a ruhájára potyogtak és halkan szuszogtam a nyakába, mikor a nevemen szólított.
- Oké, Sam - motyogta alig hallhatóan. A szívem hevesen vert, és rettegtem, hogy mit fog mondani. - Menjünk haza.
- Mi? - bukott ki a számon.
- Menjünk haza - ismételte elhajolva. - Talán Billie téved. Talán - mondta kételkedően. - De igenis hiszek magunkban. Mindannyiunkban hiszek.
-
szar lezárás, tudom, de ki kellett adnom magamból és ez lett a vége. remélem, a sok változtatás és egyéb ellenére is tetszett!