DANTALION

A könyvtár

Addig-addig kapirgáltam az asztal lapját, hogy fel tudtam pödörni egy egész csíkot róla. Unottan állok tovább, a reggel folyamán már sokadjára. 

Jobbnak láttam a nap tetemes részében nem összefutni elrablómmal, így egyedül bolyogva a kiismerhetetlen emeleteken téblábolva próbáltam jobb híján lefoglalni magam. Többek közt addig akartam rejtőzködni mindenki elől míg megtehettem. 

Nem tagadom, eléggé feldühítettek odalent... Silky, és Danny túl messzire mentek. 

Új kontaktlencse hiányában nem tudtam mást tenni, mint lehunyva tartva egyik szemem sasszéztam az egyforma labirintus szerű folyosók között. 

  Próbálkozni se erőlteti meg magát, hogy csökkentse a feléje irányuló ellenszenvem - zsörtölődök.

Egy darabig elhittem, tényleg csak eljátssza az ostobát. 

Minél több időt töltök a társaságában annál biztosabb vagyok benne, valóban annyira kiállhatatlan mint elsőre sejtettem. 

  Azt hazudja, segít. Valójában a rajtam való nevetgélésen kívül nem igazán tesz mást. Néha már az is átfut az agyamon arra sem lenne érdemes, hogy nyakon öntsem egy vödör jeges vízzel. Az se kizárt, hogy mazochista. Én meg semmiképp se akarok vele jót tenni.

 Kötésem szélét piszkálom, lehuzigálom róla a láthatatlan rátapadt porcicákat. Szám grimaszba rándul megállok a folyosó közepén, hátam a falnak támasztva előre dőlök. 

  - Legyetek készenlétbe, és találja meg valaki azt a gyereket! - Danny, kicsit sem barátságos hangja zengi körül az épületet. 

Egyet tudtam; nem akarok visszamenni. 

Úgyhogy fogtam magam, mielőtt utolérhetett volna bárki tűntem el a színről. Mondhatnám azt is köddé váltam azonban a fizika törvényeit nem tudom meghazudtolni. Ez alól mindenki kivétel, aki itt él... Mi bajuk van ezeknek és mi ez a hely egyáltalán, Csernobil 2.0?!

Ismeritek a tipikus filmes mosdóablakon kimenekülős attrakciót? Nos én nem, csak Jean sztorijaiból tudok róla. Így talán kicsit nehézkes lesz, de majd meglátjuk. Előbb ehhez meg is kéne találnom a megfelelő ajtót. 

Az ablakon kilesve látom, semmi esélyem se lenne a főbejáraton való lelépéssel. Egy rakat, fekete csuklyás állja el a kivezető utat. 

Sejtelmem sincs mi folyhat ott kint, de ha csak az eltelt napokból indulunk ki, talán egy álarcosbált rendeznek amiben egyértelműen Abby nyerne. Bocs srácok, de mindenkinek hátán futkos a hideg, a csontvázfejtől.

Félre kell húzódnom visszahátrálni az egyik dolgozószobába, a közelgő csapat elől. Ahogy elhagyták a környéket biztosra megyek, arra fordulok amerről érkeztek.

Friss levegő kell. Nem egy csokor balfék. 

A negyedik helység amibe benyitottam, teli találat volt. A gyomrom ugyan forgott egyet a kezdetleges angol vécé látványától, elfojtva undorom fogom be az orrom és lépek az ablakhoz. Lábujjhegyre ágaskodva se tudom megpiszkálni a zárat. Sámli után kutatok, a sarokban porosodó (tudni se akarom mire használhatták) hokedlit, azt támasztom oda és egyensúlyozva állok fel rá. 

Zár, felpattintva. Most következik gimnasztika tudásom, magasiskolája. Éves gyakorlásom ékes bizonyítékaként, szépen fogalmazva kiestem az ablakon. Ha itt lenne, Jean most jót röhögött volna rajtam. Szerencséje, hogy nincs...

A hívogató virágoskerthez vegyem az irányt, ahol több korhadt bokor lebzsel, ahány pizsamás sorakozik elől a szépségversenyhez. Vagy akár tehetnék is egy kört a hűvös, árnyékos lombok alatt az erdőben egyes egyedül. Néhány hívatlan vendég befuthat, de amondó vagyok megéri a kockázatot.