DANTALION

Minden a Te hibád

  - T-tedd le azt a szart! - rivallok rá a kalapos nőre, megkerülve a dolgozóasztalát. Körbe-körbe kergetőzve a földszinten már a sokadik percnél tartva futok az életemért. Biztos, hogy nem fogja belém vágni azt a hatalmas tűt.

  - Az emberi szervezeted nem immunis  az itteni bajokra, lassíts, ha mondom! - lihegi.

Mintha az lenne a legnagyobb problémám, hogy elkapok egy alvilági influenzát. Ne röhögtessük már egymást!

Öreg és lassú, a második körnél talán le is hagytam a kiállhatatlanját.

  - Hát, te meg... - lököm félre az útból a démonkirályt, rá se nézve robogok el mellette. Silkyvel szembetalálkozva majd úgyis leesik neki a tantusz.Titkos ajtót használhatott, hogy előbb felért az emeletre, mint én.

  - Fejezd be ezt a gyerekes viselkedést, és fogadd el a sorsod! 

Egy kisgyereknek is vajon érne ezt mondani, mielőtt megerőszakolják? - fintorodtam el. Ez teljesen megveszett! 

A 180 fokos fordulatnál amit bevettem, majdnem kicsúszott alólam a padlószőnyeg. Nem szeretném, ha megint ledugná gyomromig a könyökét...

A harmadik lépcsősoron felfutok, az első ajtón gondolkodás nélkül benyitok. Erős szél vág az arcomba, talpam alatt nem érzek szilárd talajt. Hova tűnt a föld?!  - kiálltok fel, mielőtt kiesnék a negyedikről. Nincs mibe megkapaszkodnom, majom módjára kapálózom a levegőben. Istenem, istenem, istenem!  Végül is szép életem volt... De nem akarok palacsintává lapulni!

Nem akarom látni az alattam terülő pázsit közelségét, tenyerem szememre tapasztom. A kemény becsapódás és csonttörés helyett, tompa ütközés következik. 

Reszkető ujjaim között kilesek.

  - Bumm - szólal meg Danny, közvetlenül a fülem mellett. Ijedtemben akkorát ugrok, kiesek az kezei közül egyenesen a sárga avarba. Ezt minek kellett?! Derekamat masszírozva támaszkodom meg a biztonságot jelentő anyaföldön. 

Csúnya lett volna, ha tériszonyosként madárrá teremtenek.

  - Igazán nincs mit - rántja el maga elől köpenyét, nem egészen féloldalasan nézve lefelé. 

  - Kösz, hogy ledobtál - húzom el a számat sértődötten, hitetlenkedve sóhajt. 

Levakarom a ruhámra tapadt száraz faleveleket. 

  - Fay megint megkergetett? - kérdezi végül, haját hátraseperve az arcából. Nem értem tisztán, amit azután az orra alatt magának morog. 

  - Bárcsak ennyi lett volna.

  - Most megvagy! - a lidércként kísértő jeges hangtól feláll a szőr a tarkómon. 

Mikor már azt hittem, megúsztam. Mit mondhatnék, jellemző! Feladom, előle nem lehet elmenekülni. 

Kilép a pince feljáróból, szemüvegét feljebb tolva az orrán, magasba emelve középkori nagyságú fém fecskendővel villantja rám szikrázó tekintetét. Szóval így érzi magát, egy sarokba szorított állat. Hosszú szemfogait is csattogtatná, ha lenne neki. Egyszerre kerüljük meg Dannyt, fej-fej mellett haladva tartjuk a távolságot egymástól. A démon, csendben kíséri figyelemmel a haláltusába torkolló macska egér hajszát. 

  - Befejeztétek? - rosszallóan méreget mindkettőnket. 

  - Ameddig le nem koptatom ezt a banyát, nem!

  - Ha lefogod, hamar végzek - vágjuk rá Silkyvel egyszerre. 

  - Mersild... - ujjaival orrnyergét szorítja. - Nem gondolod, hogy túlzásba estél? - fix pontot találva mögötte, vetem hátam a falnak.