•Empátia~Vkook•/Befejezett

•12. rész•

A kellemes éjszaka óta pár hét telt el. Jungkook minden nap hozott Tae-nek ételt és legtöbb idejét barátjával töltötte. Taehyung furcsállni kezdte a helyzetet és egy napon megkérdezte:

-Lizával mi lett? Hogy hogy nálam vagy egyfolytában?
-Liza... Lizával nem lett semmi... Azért vagyok itt egyfolytában, hogy vigyázzak rád, mert ha egyedül hagylak, biztosan újabb butaságot csinálsz.
-Értem... Köszönöm a segítségedet... De ugye nincs semmi baj, vagy nem vesztél össze Lizával? Mert mostanában elég szomorúnak tűnsz.
-Nincs semmi baj- válaszolta Jungkook kevésbé hihetően.

Taehyung elgondolkozott.
-Kérlek, mondd el, ha valami nyomja a lelkedet. -"Mert így én sem vagyok a legjobb állapotban. Legalább hadd tudjam mi van vele..."- gondolta hozzá Tae.
-Hagyd, Taehyung. Most veled kell foglalkozzunk, te kell jól legyél.
Taehyungnak görcsbe rándult a gyomra. Nem tudott segíteni Kooknak, pedig érezte, hogy valami nincs rendben.

-Gyere, egyél valamit- mondta Jungkook egy tálat rakva Tae elé.
Taehyungnak elment az étvágya. Csüggedt volt, ezért eltolta magától a tányért és elnézést kérve felállt az asztaltól.
-Miért nem eszel?- érdeklődött Kook.
-Mert nincs étvágyam.
-Miért nincs?- faggatta tovább a fiút.
-Mert... Nem tudom... Csak nincs és kész.
-Legalább ezt a keveset edd meg...
-Nem bírom, Jungkook- hangzott az ideges válasz.
Kook vállat vont és berakta az ételt a hűtőbe.

-Haza kell menjek. Van egy kis dolgom. Majd jövök...- mondta búskomoran Tae-nek, akinek összeszorult a szíve a komor hangulatú szavaktól.
-Rendben. Csak legyél jól-sóhajtott a fiú.
-Jól leszek, ne aggódj.

Jungkook elment, Tae meg elterült az ágyán. Sokáig csak feküdt, egy szorongással és az összegyűlt szomorúság görcsével a hasában. Nézte a plafont, néha az ablakra pillantott, de csak a szeme mozgott. Mozdulatlanul feküdt a hátán, kezeit fejéhez emelte.

Végül könnyei előtörtek és végigfolytak arcán. Lelkét elöntötte a vágy, a sajnálat és a tehetetlenség. "Most úgy megölelném.."- gondolta Taehyung és folytatta a halk, szipogó sírást. Teste bizsergett, szemeit lehunyta, úgy hagyta könnyeit tovább folyni.

Hallotta, hogy szemerkélni kezd az eső; a kis cseppek kopácsolták az ablaküveget. Tae abbahagyta a sírást és hallgatni kezdte a nyári zivatar nyugtató hangjait. Könnyei megszáradtak az arcán, amitől elálmosodott.
Nem figyelt a hasára, ami étlenül korgott. Csak Jungkookra gondolt megint, amitől csak jobban bizsergett teste és egy mély szomorúság lepte el őt.

••••••••••••••••••••••••••••••••••••

Taehyung kinyitotta szemeit. Homályosan látott és egy kellemes hűvösséget kezdett érezni. Rájött, hogy a víz alatt van és hátán lebegve nézett a felszín felé. A nap sugarai átsütöttek a víz tükrén, megvilágítva azt.
Taehyung érezte, hogy merülni kezd. Lassacskán távolodott a csillogó felszíntől, de nem láthatta mi van alatta, mivel nem tudott megfordulni.

Csak a múltat láthatta, még azt sem annyira tisztán. Homályos emlékei maradtak a gyerekkorából; homályosak, mint az ég, amit látunk a vízből. A jövőt nem észlelte, nem tudhatta mi vár rá. Csak merült, merült a sötétségbe, a láthatatlanba.

A csillogás eltűnt, helyette melegség ölelte körül a fiút, két karként ringatta őt, de végül az a kis meleg is elpárolgott. Egy sikoltó hang kísérte a meleg eltűnését. Taehyung rájött, hogy az az édesanyja hangja volt.

Hörgő zajok hallatszódtak a mélyből, amitől Tae megijedt. Nem tehetett semmit, el kellett őket tűrje. Ezek voltak a félelmei, a démonok, amik belepték elméjét és nem hagyták nyugodni őt. Miattuk Tae nem tudott aludni, miattuk vagdosta, kínozta magát.
Meg akart fordulni, hogy lásson lefelé is, de sajnos senki sem láthatja a jövőt.

Az idő meg nem vár, úgyhogy Taehyung érezte, hogy egyre gyorsabban merül, a démonok kezei közé.
A hörgő zajok mindegyre hangosodtak. Tae már reszketett, összeszorította szemeit és a száján keresztül kapkodta a levegőt.

De akkor valaki megsimogatta Tae arcát. Gyengéden, kedvesen, gondoskodón. Taehyung újra kinyitotta szemeit és meglátta Kookot. Most mindketten merültek, egymással szemben. Taehyung csodálkozó tekintettel nézte Jungkookot és halványan elmosolyodott, míg a fiú Tae szemeit kémlelte és néha lepillantott a mélységbe.

-Mi van odalent?- kérdezte Tae, de csak buborékok jöttek ki szájából.
Jungkook nem szólalt meg, csak megfogta Taehyung karját és egy kedves mosollyal merült barátjával együtt.
Jungkook sem látott annyira a jövőbe, de mégis voltak valami elképzelései és céljai.

Taehyung csak azon törte a fejét, hogy miért nem a jövőből jött Jungkook, hanem a múltból. Ezek szerint ők már ismerték egymást korábban, csak nem emlékeznek rá. Ki tudja miért vannak empatikus érzéseik, lélekben miért hasonlítanak annyira egymáshoz? Milyen láthatatlan kötelek, gének kötik össze őket?

Taehyung akkor vett észre egy kis cérnaszálat az ujján, aminek az egyik vége Jungkook ujjához is kötve volt.
Felemelte kezét, hogy közelebbről megnézhesse a cérnát. A cérna piros színű volt, ami az empátiát és a kettejük közötti összekötést jelképezte.

A hörgő zajok csillapodtak, a fiúk körül egy fénysugár keletkezett. Taehyung biztonságban érezte magát Kookkal. Most együtt merültek a mélybe, a jövőbe. Ketten könnyebb volt, mint egyedül.

Egy kis idő múlva sakura szirmok jöttek fel a mélyből és lassan szálltak fel a két fiút körülvéve.
Az első szerelem szirmai voltak ezek. Megbolondították Tae-t, akinek még fényesebbnek tűnt Jungkook, még tisztábbnak a lelke. Ettől bizseregni kezdett a hasa és tekintetét a zöldes szemeken pihentette.
Akkor boldogság öntötte el szívét és nem létezett számára senki más Kookon kívül. De Jungkook másképp érzett, amit Tae először nem vett észre.

A Kook mellett elhaladó szirmok elhervadtak, visszautasítva az őt körülvevő érzéseket. Taehyung csak akkor értette meg, hogy Jungkook képtelen őt szeretni.

Megint felgyorsult minden. A felfele szálló sakura szirmok elhervadva úsztak a múltba, a víz felszíne felé, fájó és kellemes emlékeket hagyva Tae szívében.

A két fiú meg csak merült, merült a víz mélyére. Jungkook szomorú lett, Tae aggódni kezdett és akkor ébredt fel az ágyában, ugyanúgy, a hátán fekve.

-Milyen érdekes álom- mondta Taehyung hangosan mikor végiggondolta a látottakat.
Mindennek rájött az értelmére.

Úgy érezte, muszáj lesz elmenjen egy sétára, hogy kiszellőzzön a feje. Eső után úgyis friss levegő van és Tae szeretett akkor az erdőben járkálni.

Sziasztok❤🌺. Rengeteget gondolkoztam azon, hogy mi fog történni a séta alatt... Végül nem találtam ki semmi értelmeset, ezért ez a következő részre marad😅.

Remélem tetszett a mostani rész. Kevés esemény volt benne, de az álmot muszáj volt kifejteni, mivel az jelképezi Tae eddigi életét ❤.