•Empátia~Vkook•/Befejezett

•3. rész•

~Taehyung gyors léptekkel indult el. Pár lépés után szaladni kezdett és nagy lendületet véve ugrotta át a kerítést.
Onnan egyből hazarohant és házához érve megpillantotta Jacket, aki boldogan köszöntötte gazdáját.~

-Szia Jack... -szólt neki Tae és megölelte a kutyát.
Jack vígan csóválta a farkát és fekete szemeivel méregette a fiút.
-Vajon én miért érzem magamat ilyen furcsán? -gondolkozott hangosan Taehyung.- Jaj, Jack... Olyan kényelmetlen volt megzavarni Jungkookot és a barátnőjét... Annyira kellemetlen érzés fogott el, mikor láttam őket együtt...

Jack vakkantott egyet és leült a küszöbre Tae mellé, aki az ajtófélfának dőlve bambult előre. A fiú a kutyára nézett és végigsimított hátán. Jack figyelemmel kísérte végig Tae kézmozdulatát.

-Nem csinálunk valamit? Mondjuk... menjünk el a tóhoz. Fürödjünk egy kicsit... -Jack teljes egyetértéssel és csodálattal nézett fel gazdájára. Szeretett Tae-vel járkálni az erdőben, fürdeni a tóban és ételt keresni a faluban. Csak egy dolog zavarta őt: az a rossz érzés, ami Tae-t környékezte sokszor, és ami mindig elvette az ő kedvét is.

Most is érzett egy enyhe fájdalmat Tae lelkében, de mégis vidám volt, amiért a fiúnak kedve támadt fürdeni.
Igazából Taehyung nem jókedvében akart menni a tóhoz, hanem elmélkedni akart ott. Szerette a vizet, jól esett neki.

Mikor a tóhoz értek, Taehyung rögtön levette felsőjét és beugrott a vízbe. Nagyot csobbant és hagyta, hogy a hűvös habok elnyeljék és csak buborékokat küldjön fel a felszínre. Az idő lelassult, Tae testét simogatták az áramlatok, a hideg víz körbeölelte és felfele kezdte vinni őt.

Taehyung nagy levegőt vett mikor kiért a felszínre. Haját hátrasimította és megdörzsölte szemét. Körbenézett. Jack a parton pancsolt, félt beljebb menni. Ő kis testű kutya volt, nem szerette a mély vizet.

Tae megint alámerült. Kiengedte a levegőt, ami buborékként ment vissza a víz színére. Jungkook járt a fejében, minden merülésnél rá gondolt. Furcsállta azt a közös érzést, ami annyira összekötötte őket és a gondolkozásukat. Szeretett volna Kookkal beszélni.
Eszébe jutott mikor találkoztak a sötét erdőben és mikor Jungkook felnézett a fára és megpillantotta őt.

Taehyung többször megismételte a merülést, de nem érezte úgy, hogy elege lett volna belőle. Szívesen megfulladt volna, mivel egy furcsa érzés kapta el őt. Melankolikus, de kellemes is. Nem tudta megmagyarázni.

Nagyot sóhajtott mikor újból kiért a felszínre és megint kisöpörte haját a szeméből. Száján vette a levegőt, mert a hideg víztől úgy érezte, hogy eláll a lélegzete. A part felé tekintett és lesokkolt.

Jack mellett Jungkook állt és őt nézte. Taehyungot, aki akkor legszívesebben lesüllyedt volna a tó mélyére szégyenében és döbbenetében.

Jungkook egy csobbanással beugrott a vízbe és Tae felé kezdett úszni. Taehyung dermedten lebegett a vízben és nézte, ahogyan a fiú közeledett hozzá.

-Taehyung, te mit keresel itt? -kérdezte Kook, mikor megállt egy kis távolságra Tae-től.
-Én? Én itt szoktam fürdeni.
-Értem... Én is itt szeretek kikapcsolódni. És mivel én városon lakom és csak nyárára jövünk ide, a nyaralóházunkba, szeretek fürdeni ebben a tóban.
-Te nem itt laksz? -kérdezte halkan Tae.
-Nem.. Sajnos nem, pedig itt jobban érzem magamat, mint városon.
-Értem... De rossz neked... -mondta Taehyung és lassan lemerült a víz alá.

Jungkook követte példáját és ő is nagy levegőt véve süllyedt a vízbe. A két fiú sokáig lebegett a víz alatt. Egymással szemben voltak, de nem látták egymást, csak érezték.

Jungkook adta fel a leghamarabb. Levegőért kapkodva emelte ki fejét a vízből. A friss víz áthatolt minden porcikáján, ettől kirázta a hideg és érezte a kellemes hatást. Mikor kicsit magához tért, ránézett a víz tükrére, ahonnan akkor jött elő Taehyung.

A két fiú egymásra nézett. Jungkook egy idő után elmosolyodott. Taehyung csak komolyan nézte Kook mosolyát. Ő nem tudott mosolyogni. El volt gondolkozva. Figyelte Jungkook arcát, piros ajkait, zöldes-barnás szemeit és fekete haját, ami vizesen tapadt fejéhez. Szempilláin kis vízcseppek csillogtak és szeme ragyogott.

-Taehyung... Valami baj van?- kérdezte végül Jungkook, aki ez allatt az idő alatt Taehyungot figyelte meg: Sötétbarna szemeiben kereste a magyarázatot, kereste az érzéseket. Vágyat,  kábultságot és mély fájdalmat vett észre bennük. Taehyung szétnyitotta cserepes ajkait és úgy vette a levegőt.  Barna haja rendetlenül és vizesen állt szanaszét.

-Nincs semmi... -válaszolt hebegve Tae és még mindig farkasszemet nézett a fiúval.
-Fázom. Nem megyünk ki a partra? -próbált véget vetni a pillanatnak Jungkook.
-Deh.. -sóhajtotta Tae és Kook után úszva kiért a partra, ahol Jack vizesen és boldogan köszöntötte gazdáit.

-Van törülköződ? -tette fel a kérdést Jungkook.
-Nincs.
-Nekem sincs.
-Akkor gyere velem. Mutatok egy helyet, ahol szeretek ülni. Sokszor megyek oda írni.
-Te szeretsz írni?
-Igen, szoktam történeteket kitalálni.
-Majd elolvashatom őket?
-Nem szoktam megmutatni őket senkinek... De majd meglátom, hogy neked megmutatom-e vagy sem.
-Rendben.. Nem muszáj, csak ha akarod.

Taehyung egy bükkfához vezette barátját, ami nem messze állt a parttól. Felkapaszkodott rá és leült egy vastag ágra. Lenézett és szemeivel követte Jungkookot, amíg ő is felmászott. Kook eggyel feljebb foglalt helyet és úgy tekintett Taehyungra.

A két fiú csendben ült, míg végül Jungkook megbátorodott és megszólalt:
-Hogy hogy egyedül laksz?
Taehyung pár percig nem válaszolt, csak nézett maga elé.
-Egyedül maradtam...
-Hogyan?
-Mikor még kicsi voltam... Olyan 8 éves lehettem akkor... Anyámmal laktam, apám elhagyott minket. A faház volt az otthonunk... Egy napon anyám elment az erdőbe, és.. többet nem tért vissza...
-Oh...- hajtotta le szomorúan fejét Kook. -Értem... És te azóta ott laksz?
-Igen. Megtanultam mindent, ami szükséges az életben maradáshoz. Többször akartam öngyilkos lenni, de valami mindig visszatartott... Mintha éreztem volna, hogy nemhiába lenne minden... Mintha még csak most jönne a java.... És erre... Találkoztam Jackel, vagy ahogyan te szólítod..- Félixxel.
Azt hittem elvesztődött és megetettem, azóta mindig meglátogat... És most találkoztam veled... Mintha összefüggnénk, mindig eltaláljuk egymás gondolatait...

Jungkook figyelemmel hallgatta Tae-t. Kíváncsi volt a történetére és nagyon sajnálta a fiút. Egyetértett azzal is, hogy köztük van valami láthatatlan kötelék, ami egyforma gondolkozásra készteti őket. Már harmadjára találkoznak tiszta véletlenül. Empátia-szerű érzéseik vannak. Megérzik egymás állapotát, szükségét.

Jungkook megérezte, hogy Taehyungnak szüksége van rá és mit sem gondolva, érzéseire támaszkodva indult el a tóhoz fürdeni.

Taehyung furcsán érezte magát Jungkook mellett. Biztonságban volt és megbízott benne, pedig még csak két napja ismerték egymást. Jungkook pedig úgy döntött, hogy segít a fiúnak helyrejönni.

-Majd megmutatod a helyet, ahol laksz? -törte meg az újabb csendet Kook.
-Majd igen.. Csak még üljünk itt egy kicsit... Annyira jól esik.

Jungkook egyetértően bólintott és nekidőltve fejét a fa kérgének nézett a dús lombkoronába. Taehyung Kookot figyelte lentről és kényelmesen elhelyezkedve, egy kis idő múlva elnyomta őt az álom.

Sziasztok! Sikerült megírnom ma a részt ❤. Remélem tetszett... Kicsit furcsának tűnik a történet, vagyis.. nem is tudom😅. Nehéz elmagyaráznom, de remélem nektek tetszik így, ahogy van.

Csak most kezd kialakulni a két fiú közti barátság. Majd a következőkben lesz érzelmesebb rész is ❤.