•Empátia~Vkook•/Befejezett

•10. rész•

A tónál Jack a vízbe csapódott, mint egy rakéta és úszni kezdett a közepe felé.

Jungkook először csak állt a parton és próbálta felfogni mi történik, de utána levette pólóját és ő is a vízbe ugrott.

A tó közepéből buborékokat látott feljönni. Akkor állt össze a kép. Jungkook próbált minél gyorsabban úszni. Végül óriási levegőt véve merült a víz alá. Vakon tapogatózva kereste barátját.

•••••••••••••••••••••••••••

Még egy pár perc maradt a fulladásig. Akkor mindkét fiú a víz takarója alatt aludna. Akkor nem lenne cél, nem lenne élet, csak a halál és mély csend.

Jungkook már lemondott nyomorult sorsáról, céljairól és megadta magát. Kiengedte a levegőt.

Abban a pillanatban keze valamit megfogott. Kook észbe kapott és kinyitotta szemeit. A zöldes gyémántokat elöntötte a víz, ami csípni kezdte őket.

Jungkook levegőért kapkodott, ezáltal rengeteg vizet nyelve és egyetlen szabad kezével próbált utat törni magának a vízben.

••••••••••••••••••••••

Ó, ha tudná Taehyung, hogy milyen butaságot cselekedett! Mekkora bajt és félelmet hozott Jungkook fejére. Hogy játszott ő az életükkel.
Tae egy igazi ördög. Mindig csak a rosszat keresi mindenben; fejét ellepték a rossz démonok, akik csak az öngyilkosságra hajtják őt.

Szívesen meghalt volna, de sajnos még akadt elszámolnivaló.

•••••••••••••••••••••••••

-Te normális vagy? Nem hagyom, hogy meghaljál... Nem is gondoltál arra, hogy mit tettem volna, ha megtudtam volna, hogy már nem is létezel -hangzottak az ideges és aggódó szavak.
Taehyung csak ült egy nagyobb kövön leszegett fejjel és hallgatta az előtte álló Jungkook dorgálásait.

-Bocsánat... -hajtogatta mindegyre. Suttogva csak ennyit tudott kimondani. Teljesen ellepte lelkét a bűntudat. Ő nem akarta megölni szerelmét is... Ő csak öngyilkos akart lenni. Nem akart többé lélegezni, látni, hallani. Nem akarta érezni a szerelmet, a bizsergést a hasában.
Most hibásnak érezte magát, mert ilyen könnyen meg akart minden rossztól szabadulni.

-Többet nem teszek ilyet... Nem leszek rossz... Szeretnék veled lenni és segíteni neked... -mondta végül Tae.
Jungkook felsóhajtott és letérdelt barátja mellé. Kezeivel megtámaszkodott Taehyung térdein.

Mélyen egymás szemébe néztek. A barna szemű könnyezett, a zöldes szemű csak nézett megértően és aggódva.

-Megcsókolhatlak..? -kérdezte félve Tae. Jungkook nem tudta mit válaszoljon. Egy második csók igazi megcsalásnak számítana Lizával szemben. De nem akarta megbántani Tae-t és csupa tiszteletből mondta, hogy:
-Igen.

Taehyung megint gyorsan érintette ajkait szerelméhez. Mintha félt volna, hogy minden csak egy álom és egy csettintésre szertefoszlik a levegőben. Gyengéden simogatta Jungkook haját; könnyei végigfolytak arcán. Teste rendületlenül bizsergett, amitől csak szomorúbb lett. Hiszen tudta, hogy Kook nem érez iránta többet barátságnál.
Remegő kezével Jungkook arcát kezdte cirógatni és megszakította a csókot.

Félix mellettük feküdt és lihegett. Résnyire nyitott szemével a két fiút nézte. Érezte Tae szomorúságát és Jungkook tehetetlenségét.

-Menjünk haza- állt fel Kook.
Taehyung némán engedelmeskedett; a két fiú lassan elindult az ösvényen.

Jungkook úgy döntött, hogy meglátogatja Lizát. Taehyung vissza akart menni a tóhoz a füzetével, amibe írni akart.

-Nálad hagyhatom Félixet?- kérdezte Jungkook.
-Persze.. De nem sétálni mentek?
-Ki tudja mit fogunk még csinálni...
Taehyungnak összeszorult a szíve. Abban a percben el akart tűnni a világról. Megint nem látta semmi értelmét az életnek.
Nem akarta érezni a valóságot, csal álmodni akart. Egy szép álomban élni, Jungkookkal együtt. De a legnagyobb sajnálatára ez lehetetlennek bizonyult.

-Jó, akkor szia...-mondta Taehyung, aztán szólt Félixnek és együtt mentek haza.

Taehyung a háza előtt hagyta Félixet, ő maga meg felment az emeletre a füzetéért. Az asztalon heverő külön kitépett lapokat behajigálta a füzetbe és kedvenc töltött tollával a kezében leszaladt a lépcsőkön. Behajtotta maga után a bejárati ajtót és a tó felé vette az irányt.

Közben Jungkookra gondolt és a furcsa mondatára, ami szöget ütött a fejében. Taehyung arra a következtetésre jutott, hogy nem tud semmit Kookról, a gondolatairól, a barátnőjéről, az elképzeléseiről.

Taehyung úgy döntött, hogy mindent amit érez, leír a füzetébe. Ő és Jungkook lesznek a főhősök; a történet lehetetlen dolgokból is fog állni..., amik lehet, hogy nem történnek majd meg a valóságban...

Tae leült az öreg bükkfa árnyékába és egy üres oldalt keresve tollát a füzetre helyezte.
Mégis hogyan kezdje?
Egy rövid vázlatot firkantott le, amelyik inkább egy tervrajzra hasonlított. Kicsit gondolkozott és írni kezdett.

A madarak csicsergése betöltötte a tisztást. A tavon néha áthajtott a szellő, megsimogatva a víz tükrét. Ilyenkor a felszín megborzongott és hullámzani kezdett. A Nap melengette a hűvös takarót, sugarait csillogtatva büszkélkedett. Ő volt ott az úr. A tisztást elöntötte a meleg, a napfény, ami életet adott ezernyi növénynek. Ilyenkor feléledt a természet: az állatok bejárták az általuk ismert területeket, egyesek élelemért kutatva, mások csak úgy, puszta kedvtelésből. A növények a Nap felé ágaskodtak. A fák ágaikat a magasba nyújtva hálálták meg a napfényt.

Taehyung meg csak írt, nem is figyelve a szellőre, ami simogatta az arcát; a légyre, ami zümmögött körülötte; a két csuszka madárra, akik a fa törzsén rendeztek bemutatót a természetnek; a bükkfára, ami oly kellemes árnyékot vetett neki. Csak Jungkookra gondolt, róla írt, minden betűjével, szavával őt jellemezte.
Egy kellemes bizsergéssel a hasában kanyarította tollával a szavakat.
A gondolatok már előre megvoltak, zengtek a fejében. Mintha egy felsőbbrendű narrátor, a Sors diktálta volna neki ezeket a mondatokat. Vagy csak az érzései voltak azok?

Taehyung elmerült az írás tengerében. Csak írt és írt. Néha átolvasta az előző sorokat, kijavítva a hibákat.

Félix a csuszkákat nézte, néha a légyre pillantott, vagy egy pillangót kergetett. De nem sokáig, mert aztán visszament Tae-hez, lefeküdt a lábához és lihegve nézett körül. Végül egy botot kezdett el rágcsálni.

Késő délután fejezte be Taehyung az írást. Már mindent kiírt magából. Akkor hátradőlt, letette maga mellé a füzetet és élvezte a természet szépségét. Megnyugodott, rossz gondolatai elhagyták őt.

Eldöntötte, hogy jó útra tér és megpróbál megszabadulni a fájó gondolatoktól. Célja Jungkook jólléte lett. Azt akarta, hogy Kook legyen a legboldogabb ember a világon. Nehéznek tűnt ez a cél, de ő meg akarta valósítani. Tudta, hogy van valami, ami nyomja Jungkook lelkét. Pont ezért akart neki segíteni. Csak ahhoz először magán kellett segítsen.

Le kellett győzze a rossz gondolatokat, türelemmel töltse meg lelkét. Jószívvel, jó akarattal, figyelemmel, törődéssel. Ez lenne a következő lépése...

Lassan hazaballagott, otthon lefeküdt az ágyára, Félix a szőnyegre és mindketten elszundítottak. Arra ébredtek, hogy Jungkook szólítgatja őket.

Sziasztok❤. Nincs sok mondanivalóm. Ma fejeztem be a részt a parkban. Nagyon jól esett ott ülni egy farönkön és írni ❤. Próbáltam minél szebbre és kellemesebbre írni. Remélem tetszett. Sietek a folytatással ❤❤🌺🌺.