jikook one shots

32┋ápolás #2

J U N G K O O K  P O V
J U N G K O O K  T O P

– Már megint te? – forgatta meg szemeit Hyerim, amikor a héten már harmadjára mentem át hozzájuk.

– Jimin írt egy üzenetet, hogy unatkozik, szóval gondoltam, hogy átjövök – villantottam ki a fogaimat és nem tagadom, hogy mennyire élveztem azt, hogy már csupán a puszta jelenlétemmel is ennyire idegesítettem.

– Remek – sóhajtott fel, viszont szerintem már úgy volt vele, hogy feleslegesen áll nekem ellen, akkor sem fogom magára hagyni a fiát, ha tetszik neki, ha nem.

Olyan hatalmas önelégült mosollyal sétáltam el mellette, mint talán még sosem és bevallom őszintén, hogy imádtam húzni az agyát. Eleinte nagyon unszimpatikus volt, viszont az utóbbi napokban többet találkoztunk és kommunikáltunk egymással, mint kellett volna, ez miatt pedig volt alkalmam megismerni őt egy kicsit közelebbről is, még ha nem is szerettem volna. Csak félti a fiát, amit megértek, de attól még nem kellene úgy viselkednie velem, mintha én lennék maga az ördög.

– Szia, babám – huppantam le Jimin mellé az ágyára, mire mosolyogva beljebb csúszott, hogy kényelmesen elférjünk az ágyán. – Hogy vagy? – kérdeztem meg szokásomhoz híven, majd nyomtam egy apró csókot a szájára, ami most már koránt sem volt annyira undorító, mint amikor először jártam itt a verekedése után.

– Most, hogy itt vagy, már sokkal jobban – válaszolta, én pedig még közelebb bújtam hozzá, hogy át tudjam karolni, ő pedig a mellkasomra telepedhessen. – Tudod, most, hogy konkrétan életképtelen lettem, van időm gondolkodni az élet nagy gondjain és ijesztő, de rájöttem valamire.

– Na, mire? Arra, hogy anyád rosszabb, mint három terhes nő összezárva? – pöcköltem orron, mire megforgatta a szemeit és közölte velem, hogy egyáltalán nem vagyok vicces, de azért még is nehezére esett visszatartani a mosolyát. 

– Nem, nem anyával kapcsolatos, hanem veled, vagyis pontosabban velünk.

– Félek – kaptam ijedten a szám elé az egyik kezem, mintha valóban tartanék a mondanivalójától.

– Nem tudok másra gondolni, csak rád és ez megrémiszt. Mármint eddig fel sem tűnt, hogy ennyire elvetted volna az eszem. 

– És, ez ennyire baj? – pillantottam le rá, mire megrázta a fejét és nyelt egy aprót. Rettenetesen zavarba volt, én pedig alig bírtam ki, hogy ne tegyek valami epés megjegyzést a gyerekes zavaráról. Mindig is édesnek találtam, hogy egy szavamba kerül és már is paradicsom piros lesz a feje.

– Nem baj, csak még sosem éreztem ilyet ezelőtt, egyik barátommal sem és nem tudom, hogy mégis hogyan csinálod.

– Csak nézz rám – villantottam ki a fogaimat. – Viccet félretéve velem is pontosan ez van, főleg most, hogy miattam verekedtél. Aggódom érted és nem tudom, hogy még hányszor kell elmondjam neked, hogy ne szájkaratézz, mert megjárod. 

– Jó, tudom, de akkor sem fogom hagyni, hogy rosszakat mondjanak rólad – nyávogta, majd állát a mellkasomra tette és úgy pillantott fel rám.

– Reménytelen vagy – sóhajtottam fel, bár az igazat megvalva, nem egy embert vertem már meg azért, mert valami olyat mondott Jiminre, ami nekem nem tetszett. De ezt neki nem kell tudnia, meg azt sem, hogy annak is képes lennék kitekerni a nyakát, aki képes ráhajtani, vagy csak úgy ránézni, hogy abból tudni lehessen, hogy képzeletben már a mosdóban kefélnek.

– Egyik nap hallottam, hogy anya telefonál valakivel és a te nevedet is megemlítette, viszont azt már nem hallottam, hogy mi volt a téma.

– Hyerim egy bonyolult nőszemély, eddig nem sikerült megértenem, de úgy érzem, hogy egyhamar nem is fog sikerülni – vontam meg a vállaimat.