jikook one shots

45┋nem szabadna

J I M I N  P O V
J I M I N  T O P

- Gyere velem – ragadtam meg Jungkook csuklóját, azzal magam után kezdtem húzni a kocsim felé.

- Mit csinálsz? – kérdezte tőlem rémülten, nekem viszont eszem ágában sem volt válaszolni neki, mert minél hamarabb el akartam tűnni ebből a rohadt buliból.

Még jó, hogy Namjoon elrángatott magával San házibulijába, mert így meg tudtam akadályozni, hogy Yongguk rámásszon Jungkookra. Mikor fog már végre leszállni a pasimról, de komolyan? Hányszor mondjam el neki, hogy Jungkook az enyém és szálljon már le róla? Hiába nem vagyunk együtt, attól még hozzám tartozik, ezt pedig annak az idiótának is fel kellene már fognia.

Olyan ideges voltam, hogy legszívesebben még a kocsim motorháztetőjére is rábasztam volna egyet, de akkor apa tuti kinyírna, így csak fogtam Jungkookot és belöktem a hátsó ülésre. Bemásztam utána, majd miután becsuktam az ajtót, azonnal Jungkookra förmedtem, aki csak ijedten bámult rám.

- Mit csináltál te Yongguk közelében? Mondtam, hogy maradj tőle távol, mert kiszámíthatatlan és rossz szándékai vannak veled. Ha nem vagyok most itt, és nem rángatlak el onnan, akkor ki tudja, miket csinált volna veled.

- Tudok magamra vigyázni, Jimin – sóhajtott fel. – Csak odajött köszönni, utána meg váltottunk pár szót, ennyi az egész.

- Ja, azért tapizott le mindenki szeme láttára. Ne legyél már vak, Jungkook. – förmedtem rá simét, mert kicsit sem tetszett, hogy védeni próbálja azt a gyökeret.

- Nem vagy a pasim, szóval tulajdonképpen semmi jogod nem lenne beleszólni abba, hogy mit csináljak, és mit ne – fonta össze mellkasa előtt a karjait. – Te mondtál nemet arra, hogy összejöjjünk, szóval nem értem, mit akarsz tőlem.

- Én csak meg akarlak óvni egy perverz idiótától, aki fel akar csinálni téged, hogy menőzzön vele a suliban – morogtam, mire Jungkook sóhajtott egy hatalmasat és elpillantott rólam.

- Miért akarsz megóvni, ha? Azt mondtad köztünk soha nem lehet több mint szimpla barátság, még is úgy törődsz velem, mintha a pasid lennék. Teljesen összezavarsz és reményeket keltesz bennem.

Nem válaszoltam semmit, mert én sem tudtam a választ a kérdésére. Vagyis de, tudtam, hogy viszont szeretem őt, viszont apám miatt nem lehettem együtt vele. Igazából még csak találkozni sem találkozhatnánk, de nem bírom ki, hogy ne lássam Jungkook édes arcát. Apám hallani sem akar arról, hogy esetlegesen egy fiú tetszik nekem, mert ő már kiskoromban eldöntötte, hogy kit veszek majd el, ha betöltöm a huszonötödik életévem. Én pedig nem ellenkezhetek vele, mert akkor elvesztem a támogatását, és az utcára kerülök, munka és úgy nagyjából minden nélkül.

- Sajnálom, ha reményeket keltek benned, egyáltalán nem az a célom – mondtam, majd távolabb húzódtam tőle, mert késztetést éreztem, hogy valamilyen módon hozzá érjek. A fenébe, lehet még sem volt jó ötlet egy bezárt helyiségbe hozni őt, ahol alig van hely.

- Remek – horkantott fel. – Akkor most már visszamehetek a buliba? Semmi értelme nem volt elrángatnod onnan.

- Ne menj vissza abba a buliba! – vágtam rá azonnal, mire Jungkook nagyokat pislogva megállt abban a mozdulatában, hogy kinyissa maga mögött az ajtót és kiszálljon a kocsimból. – Maradj itt velem.

- Minek? Hogy továbbra is kiossz, mintha az apám lennél? Ehhez nekem semmi kedvem most, ne haragudj. Én csak jól szeretném érezni magam, kikapcsolni, és a jó dolgokra fókuszálni. – sóhajtott fel, mire eleresztettem egy apró mosolyt, mert édesnek találtam a makacsságát.