𝑪𝒂𝒓𝒆𝒍𝒆𝒔𝒔 *OiSuga Fanfiction*

♣3♣

- Felpezsdítő-san?
Ütötte meg a fülem ez a név, amit  már úgy tavaly tavasz óta nem hallottam. Egy valaki hív így, az pedig nem más mint... Felnéztem a cipőmről, és ott áll ő. Oikawa Tooru.
Tökéletesen velem szemben, a tökéletes mogyoróbarna haját enyhén fújva a szél, ravasz mosolyra húzva szájával, tekintett rám csillogó szemekkel. Fenébe. Iszonyatosan jól néz ki. Hála a Daichi-val töltött éveknek, rájöttem hogy körübelül annyira vagyok hetero, mint amennyire Hinata jónak mondható angolból. Még egyszer végig futattam tekintetem vonásain, majd felvettem a szemkontaktust, volt ellenségemmel, de a rajta feszülő egyenruha, ami úgy 10-szer jobban állt rajta mint rajtam, másról árulkodott. Mostantól egy egyetemre járunk.
- Sugawara. Sugawara Koushi. Mikor felejted el a Felpezsdítős dolgot? - fontam össze a karom előtte.
- Soha - vigyorodott el, és kinyújtotta a kezét elém. Vonakodva megráztam a kezét, és eldöntöttem hogy most nem leszek elég érett ahhoz hogy ne kezdjek el hülye kérdéseket feltenni.
- Téged mi szél hozott ide, Tokyo-ba? - néztem rá egy szebben átfogalmazott kérdéssel.
- Szél? Inkább röblabda - húzta el a száját.
- Engem nagyon eredetien a szülői akarat - vontam meg a vállam, amire csak bólintott.
- De viszont erre nem számítottam. Hogy itt leszel. Legalább együtt szenvedjük végig ezeket az éveket nem? - pillantott rám, én pedig tudtam hogy próbál kitalálni valami témát, csak hogy ne legyen kínos.
- Nos izé - és el is felejtettem, hogy míg Oikawa haját tökéletesen hátra fújta a szél, az enyémet elegánsan az arcomba csapta, aminek az lett az eredménye hogy kicsit sem kecsesen köhögtem a számba kerülő tincsektől, amiket szerencsétlenül próbáltam kihúzni a számból.
- Pfff - nevetett fel a bénáskodásomon.
- Hát igen. Együtt kell szenvednem. Egy idiótával - válaszoltam miután sikeresen kiválasztottam a hajamat az arcomból. Láttam a meglepetést az arcán, hiszen nem nagyon tudja hogy ha valaki közönségesen paraszt, az néha belőlem is kihozza.
- Nem is tudtam hogy Mr. Felpezsdítőnek van stílusa azon kívül hogy, "Szép volt!", "Hajrá srácok" - rebesgette a szempilláját gúnyosan.
- Ebből csak ez látszik. Csak a bunkó emberek hozzák ezt ki belőlem - és szúrós pillantásokkal jeleztem hogy abba hagyhatná a gúnyolódást.
- Vagy csak félsz hogy alul maradsz a röpi klubban. Vagy gyávaságból már be se lépsz? - vágott vissza pimaszul.
- Te-Természetesen belépek - tettem egy lépést felé, ezzel is bizongatva, hogy nem félek tőle, belül pedig a bizonytalanság egyenesen meggyilkolt.
- Tényleg? Pedig azt hittem hogy azok után ahogy Tobio-chan átvette teljesen a helyed, már fel is adtad. Mert nem nagyon csodálkoznék a tényen. Durva rivális. Bár, nem hiszem hogy valaha annak tekintett téged. Mert tudod a rivális egyenjogú ellenfél - semmisített meg végleg, és ez most be kell ismernem, hogy ezzel a majdnem tökéletes emberrel velem szemben, eléggé ütött.
- Hát, engem legalább érdekel a bolygó sorsa - vetettem rá egy megvető pillantást és neki álltam belepakolni a szemetet, amit pár perce felrúgott. Meglepetésemre lehajolt, és ő is segített felszedni a dolgokat.
- Ennyire érzékenyek lettünk? - mondtam, hiszen most rajtam volt a sor gúnyolódni.
- Nem, csak ha már felrúgtam, fel is szedem. Nem vagyok komplett bunkó ám - kacsintott rám, amit egy szemforgatással díjaztam.
- De én megyek. Remélem nem egy szakom vagyunk - poroltam le a kezem, és magabiztosan elindultam.
- Felpezsdítő-san! Uhm, SUGAWARA-SAN! - üvöltött utánam, mire hátra néztem.
- Hm?
- Ugye tudod hogy a megnyitó arra lesz és nem arra? Ráadásul 10 perc múlv kezdődik - és igen. Itt az az ici-pici méltósságom felmondott, és a magabiztosságom elvonult gyászolni.
- Csa-Csak vezess oda! - motyogtam zavaromban.
- Felpezsdítő-san elfelejtetted a varázsszót~! - vigyorgott rám.
- Légyszíves.
- Hai-Hai~! Hölgyek előre~ - invitált idegesítve engem.
- Csak akadna egy darab sün a torkán - morogtam ahogy elhaladtam mellette.
- Mondtál valamit? - nézett rám ártatlanul.
- Semmi!! - vágtam rá, csak hogy ne kelljen nekem bolyongani és elkésni.
- Én is pont így gondoltam~ - válaszolt bosszantóan csilingelő hangon.

Az egyetem nagytermében, már a legtöbb hallgató ült, és beszélgetett vigyorogva. Oikawa levágta magát egy székre, ahol a legtöbben, főleg a lányok elkezdtek suttogni a háta mögött. Nem csoda, hiszen ő a szememben mindig is a legnagyobb szoknyapécerek közé tartozott. Nagy sóhajjal díjaztam a dolgot, majd leültem mellé, hiszen nagyon más szabad helyet nem láttam, csak nagyon messze. Ami a barna tarkójúnak azonnali hatállyal rossz ötleteket adott.
- Ennyire nélkülözhetetlen lennék, hogy már mellém ülsz, Mr. Felpezsdítő? - mire csak a legszúrósabb tekintetemet vettem elő, amit ott hirtelen produkálni tudtam.
- Kényelmesen ülsz ott? - kérdeztem hirtelen, mire ő naivan elhitte hogy ez csak téma váltás.
- Igen, miért?
- Mert nem úgy tűnik az a szegény szék a segged alatt mint ami elbírná az egód - vágtam csipőből, mire csak egy perverz tekintettel nézett vissza.
- Oh kérlek, ennek a széknek ez a karrierje fénypontja. Elvégre az én seggem van rajta - ignorálva a sértést, és kihasználva a szóhasználatomat hogy még jobban megőrítsen.
- Te vagy a legrosszabb - mondtam őszintén az első dolgot ami eszembe jutott.
- Tükörbe néztél? - pillantott rám és a kezembe lévő telefonra.
- Ha ha ha. Milyen kis humorzsák valaki reggel nyolc előtt - jegyeztem meg szarkasztikusan.
- Hát volt kitől tanulni, aki még mindig az oltásait a szaroltasok.com-ról szedi - itt pedig már szívem szerint a székemmel addig vertem volna amíg mozog. Én egy roppant toleráns ember vagyok, de ez a "sajnos igaza van a seggéről" dög, teljesen kihoz a sodromból.
- Tisztelt Hallgatók! Köszöntünk mindenkit a Tokyo Egyetem - és itt az "oda kéne figyelni", és a "kötelesség tudatosnak kéne lenni" gondolataim elvonultak, és előjöttek az Oikawásak. Az a mogyoróbarna hajú, pimasz idióta teljesen átvette az irányítást a fejem fölött, és nem tudtam mit kezdjek magammal. Amikor végre elhessegettem ezeket a borzalmakat amik uralták a fejem, már csak ennyit hallottam az egész beszédből.

- Köszönjük a figyelmüket, sikerekkel gazdag tanévet kívánunk! - azzal a tanulók szedelőzködni kezdtek, majd röhögve kezdtek kiözönleni a teremből. Én meg csak néztem mint borjú az újkapura, és belül gratuláltam hogy ezt sikeresen elintéztem magamnak.
- Tényleg Mr. Felpezsdítő! Melyik szakra mész? - kíváncsiskodott, miközben kisétáltunk a teremből.
- Pszichológia. Pszichológiát fogok tanulni - válaszoltam, magamban imádkozva hogy nem egy szakra járunk.
- Waaa, és miért? - kérdezősködött tovább mint valami öt éves.
- Mert igazából ez a szak érdekelt a legjobban a sok közül. A pszichológusok jól keresnek, és van egy olyan érzésem hogy ez a nekem való feladat. Mást nagyon nem tudok elképzelni, ráadásul a röplabdát nem csinálhatom örökké. Szóval emellet döntöttem, és még a szüleimnek is megfelel - válaszoltam őszintén, hiszen Oikawa szeme komolyan ijesztő. Olyan mintha a lelkedbe látna.
- Értem. Akkor, jó tanulást pszichológián. Találkozunk a röpiklubba holnap után - azzal integetve elindult a másik irányba, mint ahol lakom. Bár ezzel az irányérzékkel, nem vagyok biztos.
- Köszi. Biztos hogy leszünk olyan szerencsétlenek hogy összefutunk. Te melyik szakra mész? - érdeklődtem csak úgy futólag.
- Jog. Na szia, Mr. Felpezsdítő - azzal éppen elsétált, de utána kiáltottam.
- SUGAWARA! SUGAWARA KOUSHI!
- Gomen~ Suga...mama. Bye, bye Sugamama~ - azzal sietős léptekkel elhagyta a kampuszt.
Én pedig éreztem hogy felrobbanok.
Oikawa Tooru, megőrítesz.