𝑪𝒂𝒓𝒆𝒍𝒆𝒔𝒔 *OiSuga Fanfiction*

♦️6♦️

Oikawa pov~

A szombati kajálás életem egyik legjobb ötlete volt. Mikor hazaértem körbeugráltam a Kotacum, máglyát raktam az ünneplő ruhámból, aztán rájöttem, hogy még kelleni fog, így azt is csak körbe ugráltam, majd vállba veregettem magamat. Viszont azt sajnáltam, hogy nem én kértem el az ő számát, mivel így tudtam volna a nap hátra levő részében zaklatni, viszont létezett egy olyan nagyszerű találmány, mint a Facebook. Amin nem találtam meg. Milyen ember az, aki nincs fent Facebookon?!... 10/8-as seggű...

Másnap szinte kipattantak a szemeim, mivel már csak ez a nap választott el a szombattól. A metrón egy darabig az embereket figyelve ácsorogtam, majd megakadt a szemem rajta. Fejét háttal az ablaknak döntötte, szemei le voltak hunyva, szája pedig résnyure nyitva. Suga pihent ott békésen, a tökéletes szépségpöttyével. Dühösen húztam el a számat, mivel sokmindent megadtam volna, hogy az alatta lévő koszos metrószék helyében lehessek.

Miután aztán megérkeztünk, megvártam, amíg leszáll, majd pedofil módjára követtem az egyetemig. Aztán egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy az előttem baktató 10/8-as eltűnik a látóteremből, és akkor jöttem rá, hogy nekem másik épületben lesz az órám. Viszont hiába is siettem volna az előadásra, semmi kedvem nem volt figyelni és jegyzetelni. Inkább a telefonomon böngésztem jó kajáldákat a közelben. Mikor Sugával beszélgettünk a szertárban, mondta, hogy imádja az édes dolgokat, így ki is szúrtam egy nagyszerű helyet. Visszagondolva amúgy nagyon jól telt el az az egy óra. Életem addigi legtartalmasabb perceit töltöttem vele, és még meg sem kellett játszam magamat.

Miután véget ért az összes órám, kissé szomorúan szálltam fel a metróra, hisz nem tudtam Sugának meddig vannak órái. Hiába kerestem a tekintetemmel, sehol sem láttam, amíg meg nem szólalt mögülem.

- Kit keresel? - ijedten ugrottam egyet, majd dühösen fordultam hátra.

- Azt aki a frászt hozza rám! - tettem drámaian a szívemre a kezemet.

- Gomenne~ - mosolygott bocsánat kérően, amitől úgy nézettki, mint egy angyal. Te jó isten, azt hittem leáll a szívem. - Meddig mész?

- A lakásodig - cselekedtem, mielőtt gondolkodni tudtam volna, majd a félig felvont szemöldökét látva elnevettem magam. - Csak vicc volt! Még két megállót.

- Sajnos én is - válaszolt összevont szemöldökkel, mivel gondolom nem tudta hova tenni az előbbi beszólásomat. Mondjuk én sem, de nem tűnt rossz öltetnek, hogy megnézem hol lakik. Majd kitalálok valamit~ Miután leszálltunk a metróról, nem a saját lakásom irányába indultam meg, hanem vele együtt, ami pont az ellenkező irányban volt, mint az enyém. Viszont hál istennek nem messze.

- Ne mond, hogy te is erre laksz - lepődött meg, mikor lelasított az egyik társasház előtt, én pedig még mindig ott voltam vele.

- Nem-nem, csak arra van dolgom - mutattam az ellenkező irányba, mint amerre mennem kellett volna, és reméltem, hogy nem fogok eltévedni.

- Hát jó. Akkor holnap - indult meg az ajtó felé, nekem pedig végig kellett sétáljak valami random utcán. Mikor aztán a végére értem hiába hívtam segítségül Google-samát, csak hatalmas kerülőkkel tudtam volna más útvonalon eljutni a házamhoz. Így kénytelen voltam szégyen szemre ugyan arra visszamenni, s reménykedni, hogy nem lát meg Suga.

Másnap a szokásosnál több időt töltöttem a készülődéssel, amivel magamat is megleptem. Viszont nem cicomázkodhattam egész nap, mivel még Sugának is szólnom kellett, hogy mikor találkozzunk. A metrólejáróhoz beszéltük meg a találkát, ahol már ott voltam, amikor megérkezett. Egy fehér, valami angol idézetes póló, egy színben hozzá passzoló kardigán és egy farmer. Egyszerű, még is tökéletesem kiemeli a 10/8-as testrészeit.

- Gomenne, késtem kicsit - mondta mikor odaért hozzám, és megint megtapasztalhattam az angyali mosolyát.

- De nem eleget - vigyorogtam rá gonoszul, mivel abban a pillanatban állt meg a metró előttünk. A szerelvényen pechünkre rengeteg volt az ember, hisz gondolom szombat végett mindenki bandázott valakivel. Csak a felettünk lévő kapaszkodóknál volt hely, ahol addig tolongtag az emberek még szembe nem kerültem Felpezsdítő-sannal. Túl közel. Mosolyogva kaptam el róla a tekintetem, mivel neki kínosabb volt a helyzet, amin jól szórakoztam. Aztán sajnos túl hamar érkeztünk meg az általam választott helyre.

- Komolyan nem volt valami kevésbé... Gyerekes hely? - kérdezte Suga összevont szemöldökkel, előtte az extra csokis csokiturmixával, rajta renegeteg tejszínhabbal és csokireszelékkel.

- Nem tudom mi bajod van vele - mondtam ártatlanul, majd megköszöntem az elém letett epres-vaníliás turmixom. Amúgy meg egyáltalán nem volt gyerekes, hiába pompázott a berendezés pasztell színekben, és viseltek az eladók is hasonló színű egyenruhát. Szerintem inkább komfortos volt.

- Hát én sem... - csúszott lejjebb Suga tekintete a turmixára, majd egyszerre láttuk neki bekebelezni. Aztán rendeltünk még egyet. Meg még egyet. Aztán nem volt több pénzem, ahogy Sugának sem, úgy hogy gyorsan kisunnyogtunk a helyről.

- Ez isteni volt - sóhajtotta boldogan Felpezsdítő-san.

- Egyet értek - nyaltam meg a szám szélét, visszagondolva, hogy milyen mennyei dolgok csúsztak le a torkomon.

- Etto, hazafelé be akarok ugrani a könyvesboltba - jutott hirtelen a másik eszébe, amibe természetesen beleegyeztem.

Nem jártam sokat könyvesboltba, ahogy könyvtárba sem, így elveszetten néztem a polcokon lévő tüzelőt. Egyedül mangákat olvastam, abból is vagy shounent vagy sportosat, amiből ott egyet sem találtam. Suga viszont előszeretettel böngészte a könyveket, mindegyikbe bele olvasott, és jó párat belerakott a kosarába. Valamint voltak ott, ha jól láttam, az egyetemre kellő dolgok is, amiktől kirázott a hideg.

Miután fizettünk, megint vissza metróztunk, én pedig nem tudtam megállni, hogy haza ne kísérjem. Az évek, meg a tapasztalat, hiába...

- Komolyan kedzem azt hinni, hogy megnézed, hogyan tudnál betörni és ellopni a vesémet - mondta gyanakodva Suga, mikor lelassított a háza előtt, én pedig elnevettem magam.

- Ugyan-ugyan~ - legyintettem. - Nem csak a vesédet fogom ellopni...

- Mi is a rendőrség száma? - vette elő a telefonját, mire elkezdtem mondani, majd leesett.

- Hé, ez gonosz volt! - röhögtem el magam a saját bénaságomon, amit ő sem tudott megállni nevetés nélkül.

- Nálad nem gonoszabb. - tette el a készüléket. - Akkor majd...

- Hétfőn? - dobtam be az ötletet, mire elhúzta a száját.

- Akkor nem jó. Holnap viszont igen - Oh, szóval egymás után két nap is együtt lógunk.

- Okkey~ Akkor majd még beszélünk - intettem mosolyogva búcsuzóul, majd elindultam a házammal ellenkező irányba, hogy megint csak ne bukjak le.

- Oikawa - szólt utámam, mire rosszallóan mosolyogva megálltam. - A házad a másik irányban van. - szóval tegnap lebuktam

- Hehe~ - fordultam meg a tarkómat vakargatva, és reméltem elég ártatlan fejet tudok vágni, hogy ne nézzen annyira hülyének. Úgy látszik sikerült, mivel csak mosolyogva megforgatta a szemeit, majd eltűnt a lépcsőházban.