𝑪𝒂𝒓𝒆𝒍𝒆𝒔𝒔 *OiSuga Fanfiction*

♠13♠ [END]

Suga Pov~

- OIKAWA, NEM EHETED MEG AZ ÖSSZES KFC-S CSIRKÉT! - üvöltöttem rá, miközben a lakásban kergettem jobbra balra.
- De miért nem? - biggyesztette le a száját mikor elkaptam és elvettem a kezéből a csirkét.
- Mert én is akarok enni. Ugye tisztába vagy hogy már december elején rendeltem csak hogy legyen a seggednek? - szapultam majd elraktam hogy ne egye meg ez az éhenkórász szerencsétlen.
- Suga-chan kegyetlen vagy~. Mikor ehetjük majd meg? - vette elő a boci szemeit.
- Majd este. Addig is igazán segíthetnél, ahelyett hogy a kotacu alatt döglesz állandóan - vetettem rá egy megvető pillantást.
- Igaz is, az én kotac-um jobb - mászott ki sértődötten, és elindiult a kabátjáért. Belül rögtön bepánikoltam hogy most ezt jól elintéztem, így utána szaladtam és átöleltem hátulról.
- Komolyan itt hagynád a csirkét és engem, csak mert a te kotac-ud jobb? - motyogtam, majd a hátába fúrtam a fejem.
- Hát, amiért kegyetlen vagy, átfutott a fejemen a dolog - mondta majd megfordult és átölelt engem. Hiába az utóbbi időben gyakoriak lettek az ölelések köztünk, minden egyes alkalommal meg tudja dobogtatni a szívem. Az illata még mindig olyan mint egy csokis sütinek, ezzel pedig még inkább az ölelésbe akartam maradni.
- Miben is kell a segítség~? - kérdezte majd elengedett, apró ürességet hagyva maga után.
- Kezdetnek mondjuk menjünk le a kis boltba, és vegyünk pár dolgot a vacsorához - mosolyogtam rá, mire bólintott, és együtt leindultunk a közeli kis éjjel nappaliba. Oikawa a boltba össze vissza nézelődött, majd kikönyörgött egy másfél literes fantát. Csak tudnám hogy miért szereti ennyire azt az édes lónyálat... Vásároltam így hát egy jó minőségű pezsgőt, és pár nyers hozzávalót a sütihez amit készíteni akartam.
A kasszához érve kifizettem a dolgokat, és visszamentünk a lakásomhoz.
- Suga-chan~, mit szeretnél sütni? - kérdezte miközben kipakoltam a lisztet és a tojást.
- Egy európai-amerikai népszerű desszertet. Egyszer kóstoltam, és majdnem olyan jó, mint a csoki - magyaráztam.
- Alig várom! Mi a neve? - kérdezgetett tovább.
- Mézeskalács - válaszoltam, és élveztem ahogy leesik neki a tantusz.
- Segíthetek? - csillant fel a szeme, mire kiadtam neki azonnal három instrukciót, ne hogy meggondolja magát. A tészta összeállítása Oikawa társaságában nem volt könnyű, de végül nagy nehezen beraktuk a tésztát pár órára a hűtőbe.

Egy tíz perc után meguntam hogy fél percenként mindig megkérdezi hogy kész van-e, így tudtam hogy előkell állnom valami programmal.
- Nem megyünk el sétálni? - dobtam fel az ötletet, de ő csak fetrengve rázta a fejét a kotacu melegében.
- Olyan hideg van kint~. Nincs kedvem - jelentette ki - Amúgy kész van már???
- Fejezd be - sóhajtottam, majd végül elővettem a laptopom és beraktam elé.
- U~ Nézzünk valami filmet! - mire bólintottam és beültem mellé.
- Mit akarsz nézni? - kérdeztem, reménykedve hogy nem egy ötévedeknek való TV műsor lesz a válasz.
- Nézzünk valami nyálas karácsonyi filmet. Tudod, hogy kifigurázzuk, és meglegyen a hangulat - ajánlotta, én pedig benyomtam a Grincs című filmet. Életem egyik legnagyobb hibájaként tartom számon.
- Te, az nem úgy néz ki mint Tobio-chan a haverod? - mutogatott aktívan a Grincsre aki morcosan éppen eldöntötte hogy tönkre teszi a karácsonyt. És amikor a faarc között észrevettem a hasonlóságot, nem tudtam mit csinálni mint meghalni a röhögéstől.
- Te, az a nőnek rosszabba frizurája mint a liberótoknak - piszkált továbbra is, én pedig a kotacu alatt sípcsonton rúgtam.
- Gonosz vagy Suga-chan~ - majd amikor vége lett a filmnek, unottan kikapcsoltam a gépem.
- De, most már kész van - kacsintottam rá, mire a szeme úgy csillant fel mint egy kisgyereknek.
- Tényleg?
- Igen - azzal visszamentünk a konyhába, és elkezdtük kinyújtani, és kisszagatni a kis figurákat, amiket gyanítom Oikawa illegálisan szerzett.
- Nézd, nézd! - mutogatott a sütőben lévő kész mézeskalácsokra, amit mosolyogva kiszedtünk. Oikawa mosolya... Egyszerűen melegséget hoz ide, kotacu nélkül is. Olyan aranyos, játékos mosoly, ami ott megolvasztotta a szívem.
- Látom. Nem is rosszak. Akarsz mázazni? - kérdeztem, mire elkezdett rázni mint egy őrült hogy most azonnal. Bekevertünk egy adagot, és elkezdtünk arcot és gombokat rajzolni a mézeskalács figuráknak.
- Eh - húzta el a száját, miután végzett egy darabbal, és amint oda néztem, instant röhögőgörcsöt kaptam.
- Hallod ez úgy néz ki mint aki most ment neki az üvegnek úgy negyedjére. Ebben a percben - azzal fetrengtem, ő pedig sértődött arccal szuggerált.
- Oh tényleg? Pedig csak téged akartalak rárajzolni. És tök élethű lett - öltötte ki a nyelvét.
Majdnem megvertem a sodrófával, de a számba tömött egy kész mézeskalácsot és túl jó volt.
- Rajtad maradt pár morzsa - azzal az ujjával letörölte a szám szélét, és éreztem hogy a fejem lassan rózsaszínné válik.
- Ha úgy nyomod belém azt a nyomorék alkotásod, ne csodálkozz - fordultam el, és folytattam a díszétést. Egy óráig csak beszélgettünk minden hülyeségről, és kevésbé arról, míg nem végeztünk az összes sütivel.