Remény és szere...

2.

Másnap reggel ismét lesben álltam. Először nem értettem, miért. Lehet, hogy Peti volt az első plátói szerelmem, és az is lehet, hogy még mindig érzek iránta valamit, hiszen nem tudtam szó nélkül itt hagyni, de kilenc év alatt sokat változik az ember. Nem beszélve arról, hogy ha még szeretnék is tőle valamit, nem lehet, hiszen barátnője, vagy barátnői vannak. Ennek ellenére nem mentem haza. Látni akartam. Betekintést szerettem volna nyerni az életébe. Mondjuk nem erre számítottam.

Mivel már nyolc előtt megérkeztem, nem kis döbbenetet okozott, mikor egy vörös ruhás nő lépett ki az ajtón. A fa mögé rejtőztem, onnan kikandikálva figyeltem búcsúzásukat, de amit láttam, több volt, mint sokkoló. Csókkal köszöntek el, franciacsókkal... Felfordult a gyomrom. Nem azért mondom, a szerelem nem ismer se életkort, se nemet – én aztán tudom –, de ez már tényleg sok volt nekem.

A nő még álmosan, de boldogan elballagott. Ismét eltűnt a mosoly Peti arcáról, és felváltotta a közöny. Ez valamiért elszomorított.

Eltelt két másodperc, és az ütő megállt bennem. Észrevett. Gyorsan visszahúztam a fejem, hátha mégse ez történt. Aztán csak vártam. Mivel nem jelent meg, kikukucskáltam jobbra.

– Te engem figyelsz? – hallottam meg bal oldalamról, s majdnem szívrohamot kaptam. – Mi vagy te, valami perverz?

Se köpni, se nyelni nem tudtam. Teljesen leblokkolt az agyam. Arra meg végképp nem gondoltam, hogy sürgősen el kellene húznom a csíkot.

– Talán te is akarsz egy menetet? Fiúkkal még nem volt dolgom, de bevállalom, ha nagyon akarod. Persze felárat kérek érte.

– Tessék? – csúszott ki a számon, ennyi, és semmi más.

– Nem ezért figyelsz folyton? – lépett közelebb. – Azt hitted, nem veszem észre, hogy valaki egész álló nap követ? Sajnálom, hogy el kell keserítselek, de az ablakomból is nagyon jól láttalak. – Még közelebb jött. – Talán otthon erre élvezel el? Vagy azt is elképzeled, mit teszek a nőkkel? – s ekkor megérintett lent.

Az egyik, amit éreztem, a félelem, a másik az undor volt.

– Hagyjál! – löktem félre a kezét, s futásnak eredtem. Nem akartam a közelében lenni. Nem akartam tudni róla semmit. Fájt a tudat, hogy az a fiú, akibe évekig szerelmes voltam, ilyenné vált. Egy világ dőlt össze bennem.

Napokig filóztam azon, miért teszi ezt, és egyáltalán hogyan kezdett bele. Női prostikról hallottam, akik az út szélén állva illegetik bájaikat és beszállnak autókba, ahol szexéhes férfiaknak tesznek meg dolgokat. Ezt mindig is undorítónak találtam. Nem csoda, hogy miután leesett, mit tesz azokkal a nőkkel, nem tudtam ugyanúgy gondolni rá. Már nem az az ártatlan srác volt, akibe beleszerettem. Ő egy felnőtt fiú volt, aki pénzért árulja a testét. Minél többet gondoltam erre, annál nehezebben hittem el. Ha nem látom, hogy hárman is felmennek hozzá...

Megfogadtam, soha többé nem keresem fel. Kapóra jött, hogy az egyik pizzéria bicikliseket keresett részmunkaidőre, s jelentkeztem az állásra. Legalább volt, ami elvonta a figyelmem... az elején. Ennek ellenére sose ment ki a fejemből. Bár kirázott a hideg attól, amivel pénzt keres, mégis aggódtam miatta, és minden nappal erősebb lett a késztetés, hogy újra lássam.