Remény és szere...

9.

A kapcsolatunk ezután még meghittebbé vált. Többet beszélgettünk, mesélt, hogy újra késztetést érez írás terén. Szomorúan hallgattam, hogy az összes novellája a házzal együtt elégett, s azóta sem volt képes írni.

Elhívott biliárdozni a haverjaival, néha elmentünk bowlingozni, s még arra is rávett, hogy az én satnya kis testemmel betérjek az edzőterembe. Két-három alkalommal engedtem az unszolásnak, de utána lemondtam, hogy így legyek vele, már a fekvőtámasznál kiköptem a tüdőmet. Persze némi lustaság is volt mögötte, de nekem elég volt a biciklizés, izmokra pedig nem vágytam. Már rég megtanultam elfogadni magam úgy, ahogy vagyok.

Az október jó hírrel köszöntött be. Egy irodába kerestek asszisztenst, s, szerencsémre, húsz emberből, engem választottak ki. Persze tudtam, hogy először bizonyítanom kell, de minden olyan jól alakult. Közelebb kerültem Petihez, szinte már jó barátok voltunk, új munka, a magány is rég elkerült már. Persze így kevesebbet lehettem vele, de mindig az lebegett a szemeim előtt, hogy ő otthon van, s nemsokára megvacsorázunk, megbeszéljük, kivel mi történt aznap, s utána talán még egy filmet is megnézünk.

A mélypont halottak napján csapott le ránk. Ugyanazon temetőben volt a családunk. Mécsesekkel sétáltunk ki, s imádkoztunk, hogy várjanak ránk, s adjanak erőt, hogy a hiányuk ne taszítson minket ismét depresszióba.

Aznap este jócskán felöntöttünk a garatra, pedig addig egyikünkre sem volt jellemző, szerettünk józanul élni. De túl sok volt a fájó emlék, s szükségünk volt valamire, hogy felejtsünk.

Peti sokat mesélt akkor éjszaka. Az ital megoldotta a nyelvét, talán túlságosan is. Én persze cseppet sem bántam. Olyan történeteket osztott meg, melyekről talán egyedül csak ő tudott a világon, régi, szívének oly kedves emlékeket,

Aztán, mire feleszméltem, teljesen kiütötte magát. Én még jól éreztem magam, legalábbis eszemnél voltam. Tudtam, hogy be kell vinnem lefektetni, nehogy megfázzon éjszaka. Próbáltam felállítani, karját átvetettem a nyakamon, s megfogtam a derekát. Már épp beléptünk a vendégszobába, s még egy lépést kellett volna tennünk, mikor elengedte magát teljesen, én pedig nem bírtam a súlyát, s az ágyra estünk. Sokszor képzeltem már el ezt a jelenetet, ahogy rajtam fekszik, és hozzám simul, de arra nem számítottam, hogy meg is történik, és arra sem, hogy hiába vagyok ittas, lent azonnal reagálni fogok. Próbáltam lelökni magamról, de ahogy mozgattam, úgy dörzsölődött nekem lent, s egy óvatlan pillanatban felnyögtem. Amint meghallottam ezt, megdermedtem. Vártam, hogy történik valami, de talán az égiek is azt akarták, hogy ne így legyen, mert Peti öntudatlan maradt. Ezért hálát rebegtem. Mire végre sikerült legörgetnem vézna kis testemről, már el is mentem. Ilyen talán csak általánosban fordult elő velem, akkor is szégyenkezve rohantam haza. A fürdőbe siettem, s vettem egy hidegzuhanyt.

Az italozás nem hozódott fel, így biztosra vettem, hogy nem tud semmiről, annál is inkább, mert akkor futva menekült volna el tőlem. Ő pedig már teljesen megszokta, hogy nálam lakik. Már kérés nélkül elvett könyveket apám kicsi könyvtárából, ami csaknem kétezer kötetre rúgott. Hát igen, az öreg odavolt a horgászatért, és az olvasásért. Én nem rá ütöttem. A szobámba is bejött, ha gépezni akart. Említette, hogy vennie kellene majd egyet, hiszen az írásait be is kell gépelni, nem elég, ha csupán füzeteket ír tele. De mondtam neki, hogy úgyse használom olyan sokat, és míg dolgozok, úgysincs rá szükségem.

Mire leesett az első hó, már szinte testvéreknek tűnhettünk, annyira összeszoktunk. Mondhatnám, hogy a boldogságomba nem férkőzött bánat, de akkor hazudnék. Féltem, hogy meg fogja tudni, szeretem, és elmegy, én pedig nem bírtam volna ki, ha a szüleim után őt is elveszítem. Másrészt egyre közelebb kerültünk egymáshoz, és egyre nehezebb volt visszafogni a vágyaim. Mikor hócsatát vívtunk, akár a gyerekek, s ő alattomosan leterített, majd ott nevetett, mintha nem is huszonnégy éves lenne, hanem tíz, és rajtam feküdt, mint áldozaton, elszégyelltem magam. Mert úgy éreztem, itt ő az áldozat, mert csak egy barátot lát bennem, míg én benne annál ezerszer többet. Tudtam, ha színt vallok, elveszítem, ha nem, becsapom, de én önző voltam, s hallgattam tovább, míg el nem jött a nap, mikor mindenre fény derült.