Remény és szere...

5.

A napok gyorsan teltek, legalábbis számomra. Munka után azonnal rohantam hazafelé, hogy a közelében lehessek. Általános óta nem éreztem azt az izgatottságot, ami ellepett miatta. Hiába választott el minket pár fal, mégis jó érzés volt otthon lenni, és arra gondolni, ha kimegyek a konyhába, vagy a fürdőbe, esetleg összefuthatunk, válthatunk pár szót. Nem akartam a terhére lenni, tisztában voltam vele, hogy szinte egy idegen vagyok számára, hiszen kilenc éve nem is láttuk egymást, de az én emlékeim olyan erősen tolultak elő, mintha pár napja történtek volna csupán.

Néhanapján azonban nem találtam otthon. Féltem, hogy elmegy egy szó nélkül, de mindig hazajött estére, hallottam, ahogy bezárja az ajtaját. Olykor persze elfogott a féltékenység, hiszen nem tudtam, kikkel lehet. Talán csak a barátaival, haverjaival, de lehet, lányokkal, akikkel már nem pénzért, csupán kedvtelésből fekszik le. Mikor erre gondoltam, vegyes érzéseim támadtak. Egyrészről undorított, de másrészről felizgatott a gondolat, hogy szeretkezik valakivel. Csak a kép, ahogy egy lányba löki magát, merevedésre késztetett. Kínoztam vele magam, tudom, de azoknak a lányoknak és nőknek nem ment ki az arca a fejemből. Persze azután kezdtem túllépni ezen, s a hamvas bőrű szőkeséget, vagy a vörös démont felváltotta a saját testem. Zuhanyzás közben mentem el a legtöbbször, szerencsémre, nyögés nélkül, mert ha nem volt otthon, akkor szinte az egész ház visszhangzott tőlem.

Erre még édesanyám figyelmeztetett, mikor általánosba jártam. Épp nyári szünet volt, és kezdtem felfedezni a testemet. Apa dolgozott, anya bevásárlókörútra indult, mert hétvégére vártuk a rokonokat. Természetesen akkor sem tudtam másra gondolni, csak Petire, és egyik kezemben a tollal, melyet elejtett, és én képtelen voltam visszaadni neki, másikban saját kis merevedésemmel próbáltam könnyíteni magamon. Akkor még korántsem álmodoztam szexről, hisz mit se tudtam róla, pláne ahogy a fiúk csinálják, de a vágy, hogy megcsókolhassam, hogy átölelhessem, és megsimogathassam, volt olyan erős, hogy megfelelő simogatás hatására elmenjek tőle. Tíz percnél aligha tarthatott tovább, s nem is hittem, hogy bármi következménye lehet. Aztán pár óra múlva ebédhez ültünk, s édesanyám csak annyit mondott: „Elég vékonyak a falak, legközelebb legyél kicsit halkabb, ha itthon van valaki." Én persze fülig pirultam, s rá se mertem nézni. Először nem értettem, hogyan vehetett észre, hiszen láttam elmenni. Kamerára gyanakodtam, vagy hogy direkt lesben állt az udvaron, s bekémlelt a szobámba, csak később jutott eszembe, hogy néha milyen szétszórt tud lenni, s itthon felejti a pénztárcáját. Pár hónapra rá bevallottam neki, hogy szerelmes vagyok Petibe. Nem hitegetett, nem ítélt el, csupán biztosított arról, mellettem áll, bárhogy is érzek.

Az egyik nap olyan dolog történt, amire nem voltam felkészülve. A hőség már akkor felkavart, nem hiába utáltam mindig is a nyarat, s hajnalokig csak forgolódtam, nem tudtam álomba szenderülni. Így sikerült későn kelnem, pedig az ébresztőórára mindig kinyílnak a szemeim, de annyira kimerített a kialvatlanság, hogy túl mélyre süllyedhettem alvás közben.

Mikor megláttam, már tíz percet késtem, elfogott a rémület. Első munkahelyem volt, és sose fordult még elő velem. Gyorsan magamra kaptam pár rongyot a szekrényből, s a fürdőbe siettem, hogy elvégezzem a kis dolgomat, ahogy minden reggel. Azt hittem, Peti még alszik, ritkán kelt fel, mikor dolgozni indultam, így nem is kopogtam, van-e bent valaki. Se szó, se beszéd berontottam, s a világ legerotikusabb látványa fogadott.

Épp a zuhanyfülkéből lépett ki, s törölközőért nyúlt. A vízcseppek még ott gyöngyöztek egész testén. Hirtelen hátrahőköltem, de tekintetem öntudatlanul pásztázta végig tökéletes alakját. Arcom szinte égett, mikor alsó felét megpillantottam. Hebegve kértem bocsánatot, s mint egy őrült, kirohantam a házból, biciklimmel olyan gyorsan elhúzva, mint akire fegyvert szegeznek. Tudtam, ezután az ábrándjaim még élethűbbek lesznek, s este megint az ő nevét fogom nyöszörögni a párnámba.