Rea lassan másfél órája tart szóval. Ez idő alatt maximum ötször, ha sikerült közbeszólnom. S bár nem zavar ez a folyamatos panaszkodás, amely az iroda körüli történéseket foglalja magába, mégis úgy érzem, rengeteg bonyodalommal kellett szembe néznie az utóbbi egy hónapban, amíg én nem voltam képes munkába állni.
- Képtelen vagyok felfogni, hogyan lehetett olyan béna az újonc titkárnő, hogy rám borította a frissen készült teám és pont az új ügyfelünk szeme láttára. Teljesen magatehetetlennek éreztem magam tőle, ahogyan a fehér blúzomon egyre nagyobbá vált a nedves folt, láthatóvá téve az alatta hordott fehérneműm – fújtat idegesen. – Azt sem tudtam, hogyan takarjam magam a prezentáció végéig. Xavier szemei majd kiguvadtak, annyira figyeltek – bosszankodik feldúlt hangon.
- Ha ennyire felkeltetted az érdeklődését, miért gondolod, hogy nem győztétek meg?
- Ne szemtelenkedj, Payton! – int óvva. – Ha azért akar az ügyfelünk maradni, mert többet remél holmi üzleti kapcsolatnál, nagyon is téved.
- Nagyon fontos lenne ez az ügyfél a vállalkozás szempontjából? – érdeklődöm.
- Övé a legnagyobb illatszerbolt az országban és, ha mi reklámozhatnánk a legújabb illatot, abból rengeteg összeg folyna be a Realakebe.
- Ez esetben még ma felhívom és megpróbálok összehozni vele egy újabb tárgyalást, amin igyekszem én is részt venni. Rendben? Csak nyugodj meg, majd én mindent elrendezek.
- Ha valamit megtudsz, én legyek az első, akit értesítesz! – parancsolja fennhangon.
- Mindent megtudsz még idejében – kuncogom a készülékbe.
- Remélem ezt úgy érted, elsőként – akadékoskodik tovább.
- Ideje elbúcsúznunk, Rea – mondok búcsút neki.
- Ne merészeld lerakni, te bosszantó nőszemély – ellenkezik.
- Legyen szép napod, főnök asszony – ejtem ki az utolsó szavakat mosolyogva, mielőtt kinyomnám a hívást.
Boldogan dőlök hátra a székben. Pillanatokkal később a csengő dallamos hangja visszhangzik végig a ház falain belül. Összerezzenek a hangra. Aztán lassan felállok és elhagyom a dolgozószobát. Átsétálok a folyosón keresztül a nappaliba, mielőtt a bejárati ajtóhoz érnék.
Mély levegőt veszek, ahogy ujjaim a kilincsre fonódnak. Kitárom az ajtót és a látvány megdöbbent.
- Szia, Payton! – üdvözöl, zavartan elmosolyodva.
- Daphne? – ejtem ki nevét akadozva.
- Ugye nem zavarok? – érdeklődik.
- Nem. Dehogy – ingatom meg a fejem lassan.
- Bemehetnénk? – int fejével a ház irányában, kezében egyensúlyozva Aerisszel.
- Ó, ne haragudj. Gyertek csak beljebb – lépek hátra, szélesebbre tárva az ajtót.
A nappaliban telepszünk le a kanapéra, hallgatagságba burkolózva. Egyedül a hároméves kislány mozgolódását lehet kihallani, ahogyan szabadulni szeretne az édesanyja karjaiból.
Egyikünk sem kész rá, hogy megtörje a csendet. Ám végül én elégelem meg a dolgot és megszólalok.
- Miért jöttél Daphne? – szegezem neki a kérdést, kicsit durván. – Ne haragudj a nyers hangnemért. Csak meglepett a felbukkanásod. Régen találkoztunk – sóhajtom, tekintetem az ölembe ejtett kezeimre függesztve.
YOU ARE READING
Darabokra törve
ActionRészlet a prológusból "A fékcsikorgás hangja tölti be a ránk telepedő kétségbeesett csendet. Mint egy lassított felvételen robban szilánkokra a szélvédő üvegje, beterítve minden négyzetmillimétert a körülöttem elterülő, egyre szűkebbé vált térben. F...
