Darabokra törve

4. fejezet (1)

A csengő dallamosan zengő hangjára riadok fel. Szívem eszeveszett dübörgésbe kezd. A tv fölötti polcon elhelyezett órára hunyorítok. 16:48 számok virítanak rajta.

Aeris nyűgösen bújik még közelebb, a felébredés ellen tiltakozva.

Mikor elkezdenék azon töprengeni, miért is ébredtem meg, a csengő hangja ismét végig cikázik a ház csendes folyosóin, a felkelésre buzdítva.

- Ne haragudj, kicsi lány, de szükségem lenne a kezemre, hogy megnézem, kizavarta meg békés pihenésünk – sutyorgom közelebb hajolva hozzá, egy kósza tincset simítva ki az arcából.

Óvatosan kihúzom a karom alóla, mire nyöszörögve temeti arcát az egyik párnába. Mosollyal az ajkaimon hagyom el a szobát. A bejárati ajtóhoz sietek, mielőtt még egyszer rátenyerelnének a csengőre.

A kémlelő lyukon kipillantva egy idegen férfival nézek farkasszemet. Homlokom ezernyi rácba szalad. Nem értem megjelenésének okát. Félve nyitom ki résnyire az ajtót.

- Payton Read? – érdeklődik ismerősen csengő hangon.

- Attól függ, ki kérdezi?

- Ezt minden alkalommal eltetszik játszani? – dünnyögi unottan. - Timothy White, FBI – mutatja felém a jelvényét.

- Mit keres itt? – húzom össze szemeim gyanakodva.

- Szeretnék pár kérdést feltenni Önnek.

- Mint már korábban is mondtam a telefonban, az ügyvédem nélkül nem nyilatkozom, és nem döntök semmiben.

- Mr. Woodrow hamarosan érkezik.

- Ez esetben, amint megérkezik, maga is bejöhet. Addig szíveskedjék kint megvárni az ügyvéd urat – mosolygom rá bájosan, mielőtt becsapnám orra előtt az ajtót.

Gondterhelten döntöm hátam a műanyag lapnak. Lassan fújom ki az eddig bent tartott, elhasznált levegőt.

Fogalmam sincs, mit kellene tennem. Ígéretet tettem, hogy semmiféleképpen nem vonom be a hatóságokat. Mivel tisztában vagyok a következményekkel, aggódom, hogy esetleg Trexler képtelen lesz megoldani a felmerülő problémát és nemcsak magamra, hanem a hozzám közel állókra is bajt hozok. Ez történt Miamiban is, ezért kellett búcsút vennem az ottani életemtől.

Hangos kopogás hangja zavarja meg a szörnyűbbnél szörnyűbb rémképek lepergését a szemem előtt. Összerezzenek. Levegő után kapkodva nyúlok a kilincsért. Kitárva az ajtót az ügyvédemmel találom szemben magam.

- Mit művelsz? – sziszegem neki alig hallhatóan, nehogy a mögötte álló FBI ügynök meghallja.

- Jó napot, Miss Read! – mosolyog rám nyugodtan. – Esetleg beszélhetnénk négyszemközt az ügyfelemmel, mielőtt maga vallatás alá vonná? – fordul Timothy Whitehoz, az engedélyét kérve.

- Öt percet kapnak – fonja össze karjait maga előtt, határozottságot sugallva.

- S utána mit csinál? Ránk töri az ajtót? – nyitom ki a szám rezignáltan, ahogyan kitör rajtam a fékevesztett pánik.

- Ne feszítse túl a húrt, hölgyem. Még a végén olyat találok mondani, amivel megsértem ártatlan személyét, amely talán nem is olyan ártatlan – vonja fel kétkedőn az egyik szemöldökét.

Bosszankodva csapom rá a bejárati ajtót. Trexler a nappaliba sétál, és mintha otthon lenne, levágja magát a kanapéra.

- Mégis mi a büdös francot művelsz? Nem az lenne a munkád, hogy távol tartsd a hatóságot? – dörrenek rá.