Darabokra törve

Prológus

A fékcsikorgás hangja tölti be a ránk telepedő kétségbeesett csendet. Mint egy lassított felvételen robban szilánkokra a szélvédő üvegje, beterítve minden négyzetmillimétert a körülöttem elterülő, egyre szűkebbé vált térben. Fejem az ajtó ablakának vágódik. Éles fájdalom nyilall a halántékomba, teljesen átbizsergetve kellemetlen érzésével a fejem többi részét. A lábamat képtelen vagyok megmozdítani, miközben a karomat igyekszem kiszabadítani. Teljesen meg-rémülök, de végül feladom. Érzem, hogy semmi esély a menekülésre. Tudom, hogy ennek itt vége van. S már csak egyetlen egy dologra vagyok képes összpontosítani.  Az pedig Dwight.
- Dwight? Dwight! – Visszhangzik neve a tudatalattimban, aztán hirtelen verítékben úszva riadok fel a lidércnyomásból.
A hajam nedvesen tapad az arcomra, a nyakamra és a hátamra. A vékony top és rövidnadrág, amit magamra húztam elalvás előtt, könyörtelenül tapad a testemre. A pléd, amivel betakaróz-tam a nyári éjszakában, teljesen a csípőm és a lábam köré tekeredett, a jobb karomat is fog-ságba ejtve.
Rémülten dobom le magamról a mostanra durvává vált anyagot, majd a pánikroham jeleit produkálva kezdek el tapogatni az ágy másik oldala felé. Lélegeztem egyre felgyorsul, mikor üresen találom a helyet. Vérem a fülemben lüktet, heves szívdobogásokat keltve. Egyre nyug-talanabbá válok, ahogyan tekintetem körbe jár a szobán. Pillantásom a nyitott ajtón állapodik meg, reménnyel eltöltve háborgó szívemet.
Lassan az ágy szélére csúszok és lelépek a hűvös kövezetre, nem foglalkozva a papucsom megkeresésével. Kilépek az ajtón, egyenesen a folyosói szőnyegre, melynek érintése verítéktől nedves talpamon, eléggé kellemetlen. De nem törődöm vele, csak megyek tovább. A lépcsőhöz érek, mely egyből a konyhát és a nappalit elválasztó térbe vezet. Óvatosan lépkedek egyre lejjebb a fokokon, attól rettegve, hogy nem azt fogom látni, amire igazán vágyom. Pedig ő rá vágytam a leginkább.
Először a konyhába nézek be, hátha megszomjazott éppen, de a tágas helyiség üresen árvál-kodik az éjszakában. Utam a nappali felé vezet, ahol a falra felszerelt tv fénye tölti be a fél szobát, kétségbeesett reménységgel töltve el sajgó bensőmet. A kanapéhoz sétálok, rettegett félelemmel téve meg az utolsó centimétereket is. Aztán lepillantok a párnákkal telirakott dí-ványra és megkönnyebbülten fújom ki a levegőt.
- Istenem! – rebegem megilletődött állapotban, mire szemem teljesen bepárásodik, ezernyi könnycseppet eresztve útjára.
Megkerülöm a sötét színekben pompázó bútordarabot és letelepedek a plüsshatású szőnyegre, közel a párnához, amelyiken a feje pihen. Lágyan végig húzom ujjam hegyét az arcélén és mosolyogva követem az útját. Érintésemre összerezdül. Felmordul, miközben álomittasan rám emeli jáde zöld szemeit.
- Payton, minden rendben? – kérdezi rekedtes hangján, aggódóan.
- Most, hogy megtaláltalak, igen – mosolygok rá szomorúan. – Miért vagy lent? – tűrök el egy kósza tincset a homlokából, amely abban a pillanatban visszahullik volt helyére, amint elen-gedem.
- Nem tudtam aludni, gondoltam nézem egy kicsit a tv-t – dörgöli meg szemeit, hogy felébredjen kissé.
- Miért nem ébresztettél fel engem is? – merülök el szeme zöldjébe.
- Annyira békésen aludtál, nem voltam rá képes – kapja el rólam a tekintetét.
- S mi volt a valódi ok? – dermedek meg arca simogatásában.
- Nem akartalak a gondjaimmal terhelni, ne haragudj – hunyja le szemeit, fájdalmas arckife-jezéssel.
- Sosem terhelsz vele, nekem elmondhatod, bármi is nyomja a szívedet – hajolok oda hozzá, hogy egy csókot leheljek kissé borostás arcára.
- Téged mi ébresztett fel? – próbálja meg terelni a beszélgetés témáját.
- Nem voltál mellettem – grimaszolok szomorúan.
- Gyere ide – csúszik arrébb a díványon, helyet adva nekem is maga mellett, kitárva felém a karját.
Egy pillanatig sem habozok, befészkelem magam az ölelésébe. Arcomat a mellkasába fúrom és belélegzem jellegzetes illatát. Testemet egyből átjárja a meleg, miközben jobb lábamat az övéi közé csúsztatom, hogy a másikat átvetve a csípőjén, még közelebb bújhassak hozzá.
Érzem, ahogyan a fejem tetejére fektetett arcán egy hatalmas mosoly keletkezik, gyenge pró-bálkozásomat észlelve, mely elégedettséggel tölt el.
A biztonságérzet adta nyugalomban egyből magával ragad a sötétség, miközben még közelebb fészekelem magam a szeretett személyhez, ha ez lehetséges.